Képes Géza: Vita da eremita (Remeteség in Italian)

Portre of Képes Géza

Remeteség (Hungarian)

Nem kell a nő s a bor; se pénz, se pompa,
rádió s nyomdafesték mámora.
Ős csend fülel rám szikla-templomomban -
visszás világ, nem látsz többé soha.

Át a poklokon, tivornyán, vér-vetésen
rohanj. Hogy véled csörtetek, ne hidd.
Én elmaradtam s kőfalakba vésem
az eljövő idők törvényeit.

Vesztedbe törsz, ember s megállni késő -
szebb életet szülnek majd a romok.
Biztatva csillog rám a fürge véső
s betűt betűre görnyedten rovok.

Hajamban, e csapzott, sötét bozótban
tétova ujjakkal vájkál a szél
s testemen, mit rég parfömmel locsoltam,
férgek csípésén serken ki a vér.

Mit sajnáljak? Szerelmes asszonyok vad
csókját? Ízükre sem emlékezem.
Magányom mell-verő imákra szoktat
s az ég felé rándul sóvár kezem.

Sajnáljam a magasztaló barátot,
aki, mihelyt tud, hátulról ledöf?
Mindegyikkel felér e százszor áldott,
derekamat-ölelő szeges öv.

Vagy családomért ejtsek könnyeket tán?
Köztük éltem. Mit tudták, ki vagyok?
Most karcsu őz testvér-szeme nevet rám
s lehajolnak hozzám a csillagok.

S én várom, hogy az Isten is leszálljon;
eltárgyalunk, két derült kedvü bölcs.
Napsugaras tekintetén halálom
ugy érik, mint dús, ízletes gyümölcs.

Ha majd e szent gyümölcs ízesre érik
s husába vágom áhító fogam:
elnézek majd az égig - fel az égig,
mindentudón és - végre! boldogan -

S ha már rég nem leszek, egyszer talán
csontjaimhoz zarándokol a Holnap
fia s meglátja barlangom falán
az igéket, melyek csak neki szólnak.



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationhttp://blog.xfree.hu/myblog.tvn

Vita da eremita (Italian)

Né donna né vino mi aletta, né denaro né sfarzo,
né l’inchiostro da stampa, né la sbornia della radio.
Un silenzio atavico mi ascolta nella chiesa rupestre,
non mi vedrai mai più, mondo incongruente.

Corri attraverso l’inferno, orgia e sangue versato.
Che io ti segua, non farti nessuna illusione.
Son rimasto indietro, nei muri di pietra intaglio,
le leggi dei tempi, che son’ ancora da venire.

Corri verso la tua rovina, fermarti non è possibile -
sulle rovine nascerà una vita più bella.
Il lesto scalpello mi sfavilla rassicurante,
incurvato, scolpisco una lettera dopo l’altra.

I miei capelli, un cespuglio folto e spettinato,
con le sua dita titubanti, il vento mi scompiglia,
e sul mio corpo, che un tempo fu profumato,
dietro i morsi degli insetti, il sangue sgorga.

Di cosa devo rammaricarmi? Dei baci focosi, delle
donne innamorate? Non ricordo neppure il sapore.
La mia solitudine mi abitua alle fiere preghiere,
la mia mano avida verso il ciel’ si muove.

Devo compatire l’amico che mi esalta,
ma appena può, di dietro mi pugnala?
Questa cinta benedetta e munita di chiodi
che mi cinge, vale tutti gli amici messi insieme.

Dovrei forse, per la mia famiglia, versar’ lacrime?
Ho vissuto tra di loro. Neanche sapevan’ chi ero.
Ora è l’occhio del fratello – cervo che mi sorride,
e si chinano su di me le stelle del firmamento.

Ed io attendo, che anche Dio discenda;
noi due, allegri saggi, faremo una chiaccherata.
La mia morte, sotto il suo sguardo illuminato,
maturerà, come un frutto saporito e succoso.

Quando questo frutto sarà gustoso e maturo,
i miei denti vogliosi affonderò nella sua polpa:
vedrò, fin dove arriva la vista, fino al cielo
in modo saccente e – finalmente! appagato –

Quando io sarò morto, da tanto tempo, forse,
il figlio di Domani, errando, troverà le mie ossa.
E nella mia grotta, sulle pareti, vedrà incisi,
i verbi che solo a lui erano destinati.



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap