Kölcsey Ferenc: Hymne (Himnusz in German)

Portre of Kölcsey Ferenc

Himnusz (Hungarian)

A magyar nép zivataros századaiból.

 

Isten, áldd meg a magyart

Jó kedvvel, bőséggel,

Nyújts feléje védő kart,

Ha küzd ellenséggel;

Bal sors akit régen tép,

Hozz rá víg esztendőt,

Megbünhödte már e nép

A multat s jövendőt!

 

Őseinket felhozád

Kárpát szent bércére,

Általad nyert szép hazát

Bendegúznak vére.

S merre zúgnak habjai

Tiszának, Dunának,

Árpád hős magzatjai

Felvirágozának.

 

Értünk Kunság mezein

Ért kalászt lengettél,

Tokaj szőlővesszein

Nektárt csepegtettél.

Zászlónk gyakran plántálád

Vad török sáncára,

S nyögte Mátyás bús hadát

Bécsnek büszke vára.

 

Hajh, de bűneink miatt

Gyúlt harag kebledben,

S elsújtád villámidat

Dörgő fellegedben,

Most rabló mongol nyilát

Zúgattad felettünk,

Majd töröktől rabigát

Vállainkra vettünk.

 

Hányszor zengett ajkain

Ozman vad népének

Vert hadunk csonthalmain

Győzedelmi ének!

Hányszor támadt tenfiad

Szép hazám kebledre,

S lettél magzatod miatt

Magzatod hamvvedre!

 

Bújt az üldözött s felé

Kard nyúl barlangjában,

Szerte nézett s nem lelé

Honját a hazában,

Bércre hág és völgybe száll,

Bú s kétség mellette,

Vérözön lábainál,

S lángtenger fölette.

 

Vár állott, most kőhalom,

Kedv s öröm röpkedtek,

Halálhörgés, siralom

Zajlik már helyettek.

S ah, szabadság nem virúl

A holtnak véréből,

Kínzó rabság könnye hull

Árvánk hő szeméből!

 

Szánd meg Isten a magyart

Kit vészek hányának,

Nyújts feléje védő kart

Tengerén kínjának.

Bal sors akit régen tép,

Hozz rá víg esztendőt,

Megbünhödte már e nép

A multat s jövendőt!



Source of the quotationhttp://www.himnusz.hu/

Hymne (German)

 

 

Gib dem Volk der Ungarn, Gott,

Frohsinn, Glück und Segen,

Schütze es in Kriegsnot

Vor des Feindes Schlägen.

Ihm, das lange Schmach ertrug,

Schenke wieder Freuden,

Denn es büsste hart genug

Schuld für alle Zeiten.

 

Führtest es an deiner Hand

Einst auf die Karpaten,

Dass ein schönes Vaterland

Seine Enkel hatten.

Wo der Theiss, der Donau Lauf

Wälzet seine Wogen,

Wuchsen Árpáds Schöne auf,

Ward ein Volk erzogen.

 

Reife Ahren wogten stolz

Auf des Tieflands Feldern,

Nektar, Tropfen reinen Golds

Floss aus Tokajs Keltern,

Liessest unsre Fahnen glühn

Auf der Türken Türmen

Und die stolze Burg von Wien

Mátyás' Heer erstürmen.

 

Doch in Zorn entbranntest du

Über unsre Sünden,

Und du schlugst mit Blitzen zu

Und Gewitterwinden.

Liessest die Mongolen noch

Uns mit Pfeilen jagen,

Auch der Türken Sklavenjoch

Mussten wir ertragen.

 

Ach, wie oft Triumphgesang

Von den wilden Scharen

Der Osmanen zu uns drang,

Die geschlagen waren.

Land, wie oft hat selbst dein Sohn

Dich bekämpft nicht mider,

Wurdst zum Grab der Kinder schon

Durch die eignen Kinder.

 

Der Verfolgte aber fand

Nicht Versteck noch Frieden,

Auch sein eignes Vaterland

Hat ihn nur gemieden.

Berg und Tal durchwandert er,

Angst- und schmerzzerrissen,

Über ihm ein Flammenmeer,

Blutstrom ihm zu Füssen.

 

Manche Burg in Trümmer sank,

Wo einst Glück geschienen,

Todesröcheln, Trauerklang

Füllt nun die Ruinen.

Ach, und keine Freiheit spriesst

Aus dem Blut der Toten,

Nur der Knechtschaft Träne fliesst

Trauerschwer zu Boden.

 

Schick uns dein Erbarmen, Gott,

Hilf den Ungarn allen,

Rette sie vor Sturmesnot

Auf dem Meer der Qualen.

Uns, die lang das Unglück schlug,

Schenke wieder Freuden,

Denn wir büssten hart genug

Schuld für alle Zeiten.

 

1823 



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.finearttours.com/deutsch/gedichte.html

minimap