Kalász Orsolya: Beschwörung (Ráolvasó in German)

Portre of Kalász Orsolya

Ráolvasó (Hungarian)

Amikor az Utazó Medve nem szomjas és nem éhes,

ha nem gyötri sem fáradtság, sem nyugtalanság,

nem fázik és melege sincs, amikor nem érez

sem örömet, sem bánatot, akkor szerelmed sebét

két történettel gyógyítja:

 

A nő, aki elutazik egy városba, ahová a férfi csak bonyolult

engedélyekkel követhetné, de nem akarja követni,

ott a nő egy este sírva és öklendezve,

megeszi a papírt, amelyre a férfi felírta a telefonszámát,

rögtön azután fejből tárcsázza a számokat, hogy megmondja

a férfinak, mindent elvesz  tőle, mindent,

mert ettől a pillanatól fogva ő született abban a kis faluban

és nem a férfi, hogy mostantól

nem a férfi, a nő jobb térde alatt van az a függőleges heg,

és a férfi nehéz teste alatt ívben

feszülő nők kemény mellbimbóját ő fogja csókolni,

és már soha a férfi,

de akkor sem veszi fel senki a telefont.

 

És a krónikásnő, aki azt álmodja, hogy egy városban

sétál, ahol nagyon sok kávéház van, és végül

bemegy abba, amely előtt szelíd sakálok napoznak.

Az egyik asztalnál egy férfit és egy nőt lát,

akik egymásra nyújtják a nyelvüket. A nőé tűrkíz színű,

a férfié kármin. Hol közelednek, hol pedig

távolodnak, de összeérni egyszer sem engedik.

A krónikásnő közelebb lép, hogy megbizonyosodjék,

valóban nem érnek-e össze, de ekkor szeme

megpattan, onnan apró kislányok pördülnek ki

és visongva szaladnak narancsszín pezsgőporért,

átlátszós nyalókáért és selyemcukorért.

A krónikásnő vakon belekapaszkodik az óriásnő

izmos karjába, akinek arcpórusaiban legyek

pihennek, de fölröppennek, amikor énekelni kezd:

»férfi nyelv és nő nyelv

nő nyelv és férfi nyelv

papír és kút: a víznő eláztatja a papírt

olló és papír: a papírt vágja a férfiolló

kút és kő: a nőkkő elzárja a nőkutat

kút és kút: a kútban elsüllyed férfi és nő

olló és olló: kő és kő

férfi kút és férfi kő

nők papír és férfiak papír,

nő és férfi: én és én

nyelvetek jobb és bal haléntokomon át

fejembe hatol, és ott összeér.«

A krónikásnő ekkor megérzi, hogy az óriásnő szelídített

sakáljainak egyike a combjának dől.

Így, mindketten átadva a testük súlyából a másiknak,

pihennek egy kicsit.

 

Másnap reggel a fenevad a szokottnál bőbeszédűbb:

»Most elmehetsz, menj odakint jó az idő, igyál

az egyik levegős teraszon kávét sok tejjel,

olvasd el a napilapokat. Sétálj és ne gondolj rám,

szükségtelen, majd küldök érted.«

Odakint színtelen az ég, úgy ragyog a nap.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://lyrikline.de

Beschwörung (German)

Und wenn der Reisende Bär keinen Durst

und keinen Hunger hat, wenn ihm weder kalt noch warm ist

und ihn weder Müdigkeit noch Unruhe quält

und er weder Schmerz noch Freude verspürt, dann wird

die Wunde deiner Liebe mit zwei Geschichten geheilt:

 

Die Frau, die in eine Stadt reist in der sie ohne Angst

lebt, und wohin ihr der Mann nur mit komplizierten

Reisegenehmigungen folgen könnte und ihr nicht folgen

will, und dort die Frau eines Abends weinend und würgend

das Papier mit der Telefonnummer des Mannes ißt, um sofort

die Nummer aus dem Kopf zu wählen und dem Mann

zu sagen, daß sie ihm alles wegnehmen wird, alles, denn

von diesem Augenblick an ist sie in dem kleinen rumänischen

Dorf geboren und nicht der Mann und, daß ab jetzt sie

am linken Knie die kleine Narbe hat und nicht der Mann,

und daß von dem heutigen Tag an, sie die harten Brustspitzen

der Frauen, deren Körper sich unter dem Gewicht des Mannes

aufbäumen, küssen wird, und nie wieder der Mann, aber

auch diesmal hebt keiner den Hörer ab.

 

Die Chronistin, die träumt, daß sie in einer Stadt spazieren

geht, wo es viele Cafehäuser gibt und letztendlich in eines

hineingeht, vor dessen Tür sich zahme Schakale sonnen.

An einem der Tische erblickt sie einen Mann und eine Frau,

die sich ihre Zungen zustrecken. Die Zunge der Frau ist

türkisfarben, die Zunge des Mannes karminrot. Mal

nähern sie sich, mal entfernen sie sich, ohne sich zu berühren.

Die Chronistin geht näher an den Tisch,

um sich zu vergewissern, daß sie sich nicht berühren, aber

in diesem Augenblick platzen ihre Augen auf und

aus den Augen schwirren kleine Mädchen heraus und

quietschend rennen sie los um Zuckerwatte und leuchtende

Bonbons und Lutscher zu kaufen. Die Chronistin

greift blind nach dem muskulösen Arm der Riesenfrau,

in deren Gesichtsporen Fliegen dösen und fortfliegen

als sie zu singen beginnt:

»Männerzunge und Frauenzunge

Frauenzunge und Männerzunge

Papier und Brunnen: Die Brunnenfrau löst das Papier auf

Schere und Papier: Die Männerschere schneidet das Papier

Brunnen und Stein: Die Steinfrau versperrt die Brunnenfrau

Schere und Stein: Der Steinmann stumpft die Schere ab

Brunnen und Brunnen: Im Brunnen versinken

Mann und Frau,

Schere und Schere: Stein und Stein

Frau und Mann: Frauenstein und Männerschere

Männerpapier und Frauenpapier, Scherenfrau und Steinmänner

Mann und Frau: ich und ich

durch meine linke und rechte Schläfe dringen eure Zungen

in meinen Kopf und dort berühren sie sich.«

In diesem Augenblick spürt die Chronistin, wie sich einer

der gezähmten Schakale der Riesenfrau an ihren Schenkel lehnt.

So, ein wenig vom Gewicht des andern auffangend

ruhen sie sich eine Weile aus.

 

Am nächsten Morgen ist das Ungeheuer sonderbar gesprächig:

»Bitte, du kannst jetzt gehen, geh, draußen ist schönes Wetter,

trink einen Milchkaffee auf einer der luftigen Terrassen, lies

die Tageszeitungen durch. Mach einen Spaziergang und denk

nicht an mich. Unnötig, denn sobald ich dich brauche,

such ich nach dir.«

Draußen ist der Himmel fast weiß, so glühend die Sonne.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://lyrikline.de

minimap