Kassák Lajos: 100 (Ispred kapije stojim…) (100 (Kapu előtt állok…) in Serbian)

Portre of Kassák Lajos

100 (Kapu előtt állok…) (Hungarian)

Kapu előtt állok az elfelejtett ház kapuja előtt az alkonyatban
íme a gyermek ki batyuval a hátán elvándorolt e tájról
kedvese még nem volt hiszen alig látszott ki a földből s a szülői gyámoltalan emberek a Nagyisten árnyékában hervadoztak
emlékszik még apjára amint kialudt szivarral a fogai között ott állt a piactéren s várta hogy hajnalonként ráharmatozzanak az Úr harangjai
s emlékszik az anyjára ki ott sírdogált a nagy teknők előtt s a nehéz gőzökben néha megjelentek az angyalok
fügét datolyát és cseresznyét hoztak tiszta ingecskéjükben s kövér kezecskéjükkel elsimították a mosónő szeméből a hajakat
a gyermek itt áll a kapu előtt és mindenre emlékszik
a férfiakra és asszonyokra az állatokra az aklok előtt s a virágokra amint kinyílnak és halkan énekelnek a szélben
komoly nagy ember ő már itt áll most fáradtak a szemei s a tarisznyáját unottan elvetette magától
adjatok egy pohár vizet mondja kínáljatok meg egy harapás kenyérrel
hallja a szavait vár s látja hogy senki sem ébred föl a hangjától
vizet és kenyeret mondja újra szomjas vagyok és éhes vagyok
érzem most mindenki rámnéz
de senki sem lát engem
alkonyodik
a fák sárgán hullatják leveleiket.



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp://epa.oszk.hu/00000/00022/00476/14689.htm

100 (Ispred kapije stojim…) (Serbian)

Ispred kapije stojim u sutonu ispred kapije zaboravljene kuće
evo deteta ko je bošćom na leđima napustilo ovaj kraj
draganu još nije imao pa tek je nikao a njegovi bespomoćni roditelji u senci Gospoda venuli
još se seća oca kako je usred tržnice u ustima s ugašenim cigarom stajao i čekao da ga zvona Svevišnjeg u osvitu rosom prekriju
i seća se majke koja je ispred velikih korita tiho plakala a u teškim parama koji put su se anđeli pojavili
u čistim košuljama smokvu urmu i trešnju doneli i debelim prstićima kosu iz očiju klonule pralje uklonili
dete ispred kapije stoji i svega se seća
muškaraca i žena životinja ispred obora i cveća kako rascvetaju i u vetru tiho pevaju
sad je već ozbiljan odrastao čovek iznurenim očima stoji tu i bošću nehajno odbacio
kaže čašu vode mi dajte krišku hleba mi ponudite
čuje svoj glas i vidi da od njegovog glasa niko se ne budi
vodu i hleba kaže opet žedan sam i gladan
osećam sad svako mene gleda
ali niko me ne vidi
suton je
s drveća žuti listovi padaju.



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp: feherilles.blogspot.com

minimap