Kassák Lajos: Calul moare, păsările îşi iau zborul (fragment) (A ló meghal a madarak kirepülnek (Nyitó részlet) in Romanian)

Portre of Kassák Lajos

A ló meghal a madarak kirepülnek (Nyitó részlet) (Hungarian)

Az idő nyeritett akkor azaz papagályosan kinyitotta a

szárnyait mondom széttárt vörös kapu

szeretőmmel kinek fekete gyémántok voltak befalazva

az arcába s 3 gyereket cepelt a kétségbeesésében

a gyárkémények alatt ültünk

tudtuk holnap a görbe vonalak

ho zsupp ho zsupp

azt mondta elmész KASIKÁM és én elszáradok a

pódiumokon s nádler ur mázolmányaiban

nyilván

nyilván

az uristen megfeledkezik a szépasszonyokról

már jött is a félkrisztus faszobrász

fiatal volt és gyalázatosan igazságszagu

holnap tul leszünk a magyar határon

hát igen hm igen

nyilván nyilván

a város rohant mellettünk

ide-oda forgott és néha fölágaskodott

láttam az apám kajla szalmakalapját amint uszkál a hó-

üveg fölött a patikától a szentháromság-szoborig és

vissza

valamikor azt hitte az öreg 21 éves koromban káplán

leszek az érsekujvári plébánián

de épen 10 esztendővel előbb sporni ur lakatosmühe-

lyében ettem a füstöt

az öreg már csak nagyon ritkán járt közénk haza

később az én szépen elgondolt jövőmet is beitta és ki-

pisálta a sörrel

szerelmes lett egy öreg takaritónőbe

kihullott a haja s csak a cigányokkal barátkozott

1909 április 25

Párisba készültem gyalog a faszobrásszal

a kisváros ült a pocsolyában és harmonikázott

leveszem rólad a szárnyaimat ó szent kristóf te sohse

leszel az apád fia

egy részeg ember krokodilkönnyeket sirt az "Arany

Oroszlán" szálló falának dülten

éreztem mindennek vége

keresztül szaladt rajtam egy vörös sinpár s a tornyok-

ban harangoztak

galambok bukfenceztek a háztetők felett

jobban mondva galoppoztak a napkocsin

a ferenciek uj harangja szinte énekelt már

aki aludni készül fényesitse ki az ólomrudakat

az órák fehér juhászkutyákon kisértenek

éreztem mindennek vége

pálinkások és rövidárukereskedők becsukták boltjaikat

csak menj vissza barátocskám a gyerekeidhez

a kerekek többet nem fordultak visszafelé

az ember elhányja csikófogait és néz a semmibe ahol

az élet beleharap a saját farkába

a semmibe

ó dzsiramári

Ó lébli

ó BUm BUmm

a hajó pedig döcögött velünk mint a terhes asszony

s a hátunk mögött valaki összetolta a kulisszákat

ez volt az első keresztbevágott nap az életemben

fáklyák lobogtak bennem és feneketlenségek

papagallum

ó fumigó

papagallum

a partokon huszas csoportokban vörösréz madarak kuko-

rékoltak

a fákon akasztottak hintáztak s szintén kukorékoltak

csak néha a viz fenekéről néztek felénk az elkomoro-

dott hullák

de mi 21 évesek voltunk

a faszobrásznak csunya rózsaszinü szőrök kunkorodtak

ki az állából

különben jól éltünk

csak éppen a gyomrunk átlója

hiába huztuk meg a srófokat az ökrök ujra meg ujra

nekiindultak a tarlókon át

s a szemeinket néha már alig tudtuk levakarni a lányok

bokáiról

ilyenkor mindig felkiáltottak belőlem a cintányérok

Bécsben 3 napig az utcán aludtunk

aztán véglegesen kicsavartuk magunkat önmagunkból

mi is az hogy civilizáció

az ember bekeni magát valami zománccal és irtózni

kezd a tetvektől

mi is az hogy családi kapocs

az ember holmi selyemszalaggal meghosszabbitja a köldök-

zsinórját

mi is az hogy istentisztelet

az ember félni kezd hogy ne kelljen félnie

mi talpunkra szögeztük az országutakat s a nap jött

velünk az ürben arany mértföldlábakon

higyjétek el az elefánt nem nagyobb mint a bolha

a vörös nem vörösebb mint a fehér

s ha mégis mi azért mentünk

tovább kamaralógósz ha felállitjuk a mérleget ugyis mi

huzzuk a rövidebbet

és ekkor kinyiltak a szemeink

és mélyek lettünk mint a fekete kutak a bánya vidéken

és mentünk és mentünk

13 angyal járt előttünk

szintén gyalog

és énekeltek nekünk a fiatalságunkról

már tipikus csavargók voltunk jól megnevelt bolhákkal

a hónunk alatt

szerettük az árokba hullott gyümölcsöt

a savanyutejet

és a zsidók hitközségi kasszáit

s jöttek felénk innen és onnan is a testvérek

a világ minden fajta nyelvével s csodálatosan téglabőrü

ábrázatokkal

speciális szaga volt valamennyinek

s némelyiket legyalulták a kilométerek s némelyiknek

még tejes volt a szája az anyja csecsétől

az utak fehér dunnákban hevertek alattunk

a sürgönydrótok összerántották magukat és kabalákat

irtak az égre

este láttuk amint az asszonyok lába között kinyiltak a virágok

de mi növényevők és asszonygyülölők voltunk

és áthuztuk magunkat Passaun

Aachenen

Antwerpenen



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://mek.niif.hu

Calul moare, păsările îşi iau zborul (fragment) (Romanian)

Timpul a nechezat atunci, adică şi-a desfăcut, ca un papagal, aripile

vă spun poartă roşie deschisă

cu iubita mea, care avea diamante negre zidite-n obraz

în disperarea-i purta 3 copii

şedeam sub coşurile fabricilor

ştiam că mâine liniile curbate

he zup he zup

mi-a spus că pleci, Kasika, iar eu mă ofilesc pe scene şi în

mâzgăliturile domnului nadler

evident

evident

domnul dumnezeu le dă uitării pe femeile frumoase

venea sculptorul-semicristos în lemn

era tânăr şi mirosea scandalos a dreptate

mâine vom fi dincolo de graniţa maghiară

păi da hm da

evident evident

oraşul gonea pe lângă noi

se-nvârtea de colo-colo şi câteodată se sălta în vârful degetelor

am văzut pălăria de paie scâlciată a tatii cum înoată deasupra sticlei mate

de la farmacie până la statuia sfintei treimi şi-napoi

cândva credea bătrânul că că la 21 de ani o să mă fac capelan

la parohia din Ersekujvar

dar cu exact zece ani mai devreme mâncam fumul în atelierul

de lăcătuşerie al domnului sporni

de-acum bătrânul doar rareori venea la noi acasă

pe urmă a dat pe gât şi frumuseţe de planuri de viitor ce-mi făcusem

şi le-a pişat o dată cu berea

s-a-ndrăgostit de-o bătrână femeie de serviciu

i-a căzut părul şi se-mprietenea doar cu ţiganii

25 aprilie 1909

mă pregăteam să plec pe jos la Paris cu sculptorul în lemn

orăşelul şedea în mocirlă şi cânta la armonică

îmi iau aripile de pe tine, o Sfinte Cristofor, tu n-ai să fii niciodată

fiul lui taică-tu

un beţivan plângea cu lacrimi de crocodil

rezemat de zidul hotelului „Leul de Aur”, simţeam că totul s-a sfârşit

a trecut peste mine o pereche de şine roşii şi-n turle băteau clopotele

porumbeii făceau tumbe deasupra acoperişurilor

mai bine zis galopau în rădvanul soarelui

noul clopot al franciscanilor aproape cânta deja

cine se pregăteşte să meargă la culcare să lustruiască drugii de plumb

ceasurile îi ispitesc pe câinii ciobăneşti albi

simţeam că totul s-a sfârşit

rachierii şi negustorii de mărunţişuri şi-au închis prăvăliile

du-te înapoi, amice, la copiii tăi

roţile nu s-au mai rostogolit îndărăt

omul îşi leapădă dinţii de lapte şi priveşte-n nimic

acolo unde viaţa îşi mursecă

sieşi coada

în nimic

o, giramari,

O, lebli,

o, Bum Bumm,

iar vaporul înainta anevoie ca femeia gravidă, iar în spatele nostru

cineva a împins culisele laolaltă

a fost prima zi ce s-a pus de-a curmezişul vieţii mele

înlăuntrul meu ardeau făclii şi-adâncuri fără fund

papagallum

o, fumigo,

papagallum

pe ţărm cântau cucurigu păsări de-aramă în grupuri de câte douăzeci

în copaci se dădeau huţa spânzuraţii şi cântau şi ei cucurigu

cadavrele întunecate doar arar priveau către noi de pe fundul apei

dar noi aveam 21 de ani

sculptorului în lemn i-au mijit în bărbie ţepi rozalii urâţi

o duceam bine altminteri

doar diagonala stomacurilor noastre

zadarnic am tot strâns şuruburile, boii s-au pornit iar şi iar

pe mirişti

şi uneori abia mai izbuteam să ne răzuim ochii de pe gleznele fetelor

şi-atunci, de fiecare dată, tipsiile se apucau să strige din mine

la Viena am dormit 3 nopţi pe stradă

apoi ne-am deşurubat definitiv din noi înşine

ce mai e şi chestia aia numită civilizaţie

se unge omul cu oarece smalţ şi începe să-i fie groază de păduchi

ce mai e şi chestia aia numită legătură familială

omul îşi prelungeşte cordonul ombilical cu o panglică de mătase

ce mai e şi chestia aia numită religie

omul începe să se teamă ca să nu se mai teamă

noi ne-am bătut în tălpi şoselele şi soarele a purces cu noi în univers

cu picioroange aurite lungi de-o milă

credeţi-mă că elefantul nu-i mai mare decât puricele

roşul nu-i mai roşu decât albul

şi dacă, totuşi, noi am mers mai departe

e logosul cămării, pe mai departe, dacă aşezăm cântarul

oricum, tot noi o să tragem ponoasele

şi-atunci ni s-au deschis ochii

şi-am devenit adânci ca puţurile negre din ţinutul minier

şi-am mers şi-am tot mers

dinaintea noastră păşeau 13 îngeri

mergeau tot pe jos

şi ne cântau despre tinereţea noastră

eram vagabonzi de-acuma tipici cu purici bine crescuţi la subsuoară

ne plăceau fructele căzute în şanţuri

laptele bătut

şi casele de bani ale comunităţii evreieşti

şi veneau către noi şi de ici şi de colo fraţii

cu toate limbile lumii şi cu feţele lor, cu pielea, ciudat lucru, de cărămidă

toate aveau mirosuri deosebite

şi pe unii i-au rindeluit kilometrii, iar câte unul mai avea lapte

la gură de la ţâţa maică-sii

drumurile se-ntindeau la picioarele noastre ca nişte pilote albe

firele de telegraf tresăltau şi scriau mascote pe cer

seara vedeam cum între picioarele femeilor se deschideau florile

dar noi eram mâncători de plante şi misogini

şi am trecut prin Passau

Aachen

Antwerpen



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.palamart.hu/hu

minimap