Kassák Lajos: Konj umire ptice izleću (A ló meghal a madarak kirepülnek in Serbian)

Portre of Kassák Lajos

A ló meghal a madarak kirepülnek (Hungarian)

Az idő nyerített akkor azaz papagájosan kinyitotta a szárnyait mondom széttárt vörös kapu
szeretőmmel kinek fekete gyémántok voltak befalazva az arcába s 3 gyereket cepelt a kétségbeesésében
a gyárkémények alatt ültünk
tudtuk holnap a görbe vonalak
ho zsup ho zsup
azt mondta elmész Kasikám és én kiszáradok a pódiumokon s nádler úr mázolmányaiban
nyilván
nyilván
az úristen megfeledkezik a szépasszonyokról
már jött is a félkrisztus faszobrász
fiatal volt és gyalázatosan igazságszagú
holnap túl leszünk a magyar határon
hát igen hm igen
nyilván nyilván
a város rohant mellettünk
ide-oda forgott és néha fölágaskodott
láttam az apám kajla szalmakalapját amint úszkál a hóüveg fölött a patikától a szentháromság-szoborig és vissza
valamikor azt hitte az öreg 21 éves koromban káplán leszek
az érsekújvári plébánián
de éppen tíz esztendővel előbb sporni úr lakatosműhelyében ettem a füstöt
az öreg már csak nagyon ritkán járt közénk haza
később az én szépen elgondolt jövőmet is beitta és kipisálta a sörrel
szerelmes lett egy öreg takarítónőbe
kihullott a haja s csak a cigányokkal barátkozott
1909 április 25
Párisba készültem gyalog a faszobrásszal
a kisváros ült a pocsolyában és harmonikázott
leveszem rólad a szárnyaimat ó Szent Kristóf te sohse leszel az apád fia
egy részeg ember krokodilkönnyeket sírt
az „Arany Oroszlán” szálló falának dűlten éreztem mindennek vége
keresztülszaladt rajtam egy vörös sínpár s a tornyokban harangoztak
galambok bukfenceztek a háztetők felett
jobban mondva galoppoztak a napkocsin
a ferenciek új harangja szinte énekelt már
aki aludni készül fényesítse ki az ólomrudakat
az órák fehér juhászkutyákon kísértenek
éreztem mindennek vége
pálinkások és rövidárukereskedők becsukták boltjaikat
csak menj vissza barátocskám a gyerekeidhez
a kerekek többet nem fordultak visszafelé
az ember elhányja csikófogait és néz a semmibe ahol az élet beleharap a saját farkába
a semmibe
ó dzsiramári
Ó lébli
ó Bum Bumm
a hajó pedig döcögött velünk mint a terhes asszony s a hátunk mögött valaki összetolta a kulisszákat
ez volt az első keresztbevágott nap az életemben
fáklyák lobogtak bennem és feneketlenségek
papagallum
ó fumigó
papagallum
a partokon húszas csoportokban vörösréz madarak kukorékoltak
a fákon akasztottak hintáztak s szintén kukorékoltak
csak néha a víz fenekéről néztek felénk az elkomorodott hullák
de mi 21 évesek voltunk
a faszobrásznak csúnya rózsaszínű szőrök kunkorodtak ki az állából
különben jól éltünk
csak éppen a gyomrunk átlója
hiába húztuk meg a srófokat az ökrök újra meg újra nekiindultak
a tarlókon át
s a szemeinket néha már alig tudtuk levakarni a lányok bokáiról
ilyenkor mindig felkiáltottak belőlem a cintányérok
Bécsben 3 napig az utcán aludtunk
aztán véglegesen kicsavartuk magunkat önmagunkból
mi is az hogy civilizáció
az ember bekeni magát valami zománccal és irtózni kezd a tetvektől
mi is az hogy családi kapocs
az ember holmi selyemszalaggal meghosszabbítja a köldökzsinórját
mi is az hogy istentisztelet
az ember félni kezd hogy ne kelljen félnie
mi talpunkra szögeztük az országutakat s a nap jött velünk az űrben
arany mérföldlábakon
higgyétek el az elefánt nem nagyobb mint a bolha
a vörös nem vörösebb mint a fehér
s ha mégis mi azért mentünk
tovább kamaralógósz ha felállítjuk a mérleget, úgyis mi húzzuk a rövidebbet
és ekkor kinyíltak a szemeink
és mélyek lettünk mint a fekete kutak a bánya vidékén
és mentünk és mentünk
13 angyal járt előttünk
szintén gyalog
és énekeltek nekünk a fiatalságunkról
már tipikus csavargók voltunk jól megnevelt bolhákkal a hónunk alatt
szerettük az árokba hullott gyümölcsöt
a savanyútejet
és a zsidók hitközségi kasszáit
s jöttek felénk innen és onnan is a testvérek
a világ minden fajta nyelvével s csodálatosan téglabőrű ábrázatokkal
speciális szaga volt valamennyinek
s némelyiket legyalulták a kilométerek s némelyiknek még tejes volt a szája az anyja csecsétől
az utak fehér dunnákban hevertek alattunk
a sürgönydrótok összerántották magukat és kabalákat írtak az égre
este láttuk amint az asszonyok lába között kinyíltak a virágok
de mi növényevők és asszonygyűlölők voltunk
és áthúztuk magunkat Passaun
Aachenen
Antwerpenen
a faszobrász lesoványodott mint a szálka s a szakálla egészen megvörösödött
nekem versek és hadzsura erdők kezdtek nőni a fejemben
a fényfolyókon kétszer átúsztak előttünk a patkányok
nagy tutajokon amelyek nadrággombbal és madártojásokkal voltak kimintázva
postafiókokban vártak rám a szeretőm levelei
de tudtam az éjszakák a legtetvesebbek
ilyenkor tehát a verseimen dolgoztam akik úgy jöttek
elő a fejemből mint valami aranygyapjas birkák
semmi kétség ezek a leggyámoltalanabb állatok
de ha valaki füle mögé dugja a táblát
a redőnyök ijedten leszaladnak
ez a mi életünk
a vámőrök minden állomáson bélyegzőt ütnek a szívünkre
s mi csak úszunk tovább hajnal iránt
bizony okosabb lenne ha mindenki édesfagyökérrel vagy krumplicukorral kereskedne
osszátok be a világot amiben éltek
nekünk könnyű naponta 50 kilométert megyünk belőle kifelé
alagutakban hegyek gerincén s a hallgatag német erdőkben
érezzük a friss trágya szagát a földeken
a hegyek néha megfordulnak s a fák citeráznak a szélben
a fák alapjábanvéve teherbe esett lányok
de ha jobban megnézzük a határkövek is teherbe esett lányok
halkan beszélnek egymáshoz és azt mondják:
ha ő elmegy én öngyilkos leszek
tegnap egész nap pelenkákat szegtem arany fonállal
angyalkának keresztelem majd és gyémánt cseresznyét akasztok a fülébe
vagy egyszerűen csak ezt mondják:
a férfiak mind sánta kutyák
a hegyek már egészen fölénk hajolnak
az óriás kígyó pedig skrupulusok nélkül lenyeli a napot
még utóbb is költő lesz belőlem
csak jól felhúzni a kereplőket a legtöbb baj úgyis anna kisasszony szelességén múlik
tegnap két verset küldtem haza a független magyarországnak
s megint visszaestünk Stuttgartba
ültünk a koldusok asztalánál lekváros lepényeket ettünk
s egy stájer paraszt szíve világított le a gerendákról
a szomszédház udvarán az ÜDV HADSEREG misézett
flóták és klarinétok visítottak a csillagok alatt
láttuk a sárga üvegbaglyokat amint áthajolnak a fiatal anyák fölött
ó isten báránya ki elveszed a világ bűneit
a faszobrászban megint cihelődni kezdett a félkrisztus és mindenáron beszélni akart
fogd be a csuszalesődet ordított föl a stájer paraszt
egészen orrunk alá tolva a szívét
látjátok 7 rozsdás tőrrel van keresztül szúrva
a szeretőm 7 hazugsága ez bennem testvérkéim
látjátok ezt a zöld karimát itt a jobb oldalán
ez az én gazdám utolsó harapása rajta testvérkéim
26 esztendős vagyok s olyan tiszta volt az életem mint a reggeli harmat
télen egész nap a házunk előtt söpörgettem nyáron kövér gabonát arattam
hej haj de az ember sorsa olyan mint a
mindenkinek nyitva volt a szeme s a falak mögött láttuk amint a világ kifordítja szűrét
budapest–páris–berlin–kamcsatka–szentpétervár
a faszobrász részeg volt már s a szemeiből mint valami kanálisokból folydogált a szomorúság
a kiáltások egyre inkább a sarok felé tartottak hogy elolthassák kanócaikat
esküdjetek meg hogy ezután csak a tiszta gatyamadzag varázshatalmában hisztek
szólaltam meg egész váratlanul
s láttam amint a hangom erre felé jön a szomszéd udvarból
én költő vagyok
tehát csak tudom
a lámpások azért égnek jól mert kétszer turatámó
és tele vannak petróleummal
szörnyen neki voltam keseredve szerettem volna valamit adni ezeknek a szegény embereknek
de a csillagok már leléptek strázsáikról
a 13 angyal most nyilván kinyitott szájjal alszik a padlás-grádicson
uram-isten
a falakról vörös seregekben lefelé masíroznak a poloskák
mindenki sózza be az orrahegyét
íme milyen rövid az élet
de belőlünk mégiscsak kanmacskák lesznek a párisi tűzfalakon
tente baba hát tente
az ember elalszik
így lesznek a vertikálisokból horizontálisok
és viszont
az égből kiléptek a téntagyerekek
gyertek át velem a kerten
a folyó túlsó partján Mária altatgatja fiát
mindenki kattantsa be esze fölött a reteszeket
a padlón sárga tócsákban foszforeszkáltak az emlékeim
a sarkokban kinyíltak a hátizsákok és veszettül ugatni kezdtek
mint Mária a fiát
az egész kertet az ölemben ringattam
és lejjebb
íme itt vannak 1 1/2 márkáikkal a sameszek
sóhajok üvegesednek
virágok virágzanak
ó hát itt vagy te is
én és te
rajtad
én
kösd csak rám a térdeidet
asszonykám
ezüst szalamander
papagáj
vitézkötés az életemen
gyümölcsfa
leszakított csillag
ó jaj ó jaj
mindenki csavarja meg az üvegdugókat
az órák kiléptek csillag ketreceikből
s hosszú parafaorrukkal kelet felé fordultak az elefántok
az első hang amit hallottam egy gramofon ordítása volt a perifériákról
a faszobrász nem tudott fölkelni ezen a reggelen
meg fogok dögleni mondta meg fogok dögleni
a kolduskirálynő óriás mosogatódézsával állt a feje fölött
az órából kijött a csontfejű kakukk és alázatosan meghajolt
meg fogok dögleni sírta a faszobrász meg fogok dögleni
s mindenki látta a halált
amint kétszer végigment a szobán
de hát miért is mennél el testvérem
miért
a mezőkről még be sem terelted a nyájat
sárga hajadban meg sem gyújtottad a lámpákat
s a kígyók is mind alszanak a szemedben
ó ne törődj a csúnya kávéskannával ő megharapta a szolgáló köldökét
s most mind a ketten másállapotban fekszenek
meg fogok dögleni visította a faszobrász meg fogok dögleni
s a házak hosszú taktusban a templom felé hajoltak
egy kese csikó még betolta fejét az ablakon
és nyerített
ki veszi meg a kabátomat mondtam én is
5 korona senki többet 5 korona
s a hegyekről egyszerre lefelé kezdtek szaladni az utak
hát menni
megint menni
azóta sem láttam többé a szegény faszobrászt
pedig nagyon jó barátok voltunk s esténként úgy égett előttem a szakálla mint a csipkebokor
2 hétig egyedül vándoroltam
szomorú voltam mint valami öreg szamár s minden
pocsolyánál megmostam a fejem
emlékeimet szerettem volna kimosni a fejemből melyek szörnyen megülepedtek
és fekete zászlókat lobogtattak a partok felé
hogy miféle partok felé azt nem tudom
úgy éreztem valami rohanó folyó vagyok és partjaim vannak
lesorvadt pálmákkal és zöld békákkal
mert akkor már költő voltam megoperálhatatlanul
rendesen leveleztem a szeretőmmel
s tudtam csak föl kellene hasítani a szügyemet és tiszta
arany csurogna ki a szívemből
csak ezek a belga parasztok ne lennének annyira piszkosak
ezek a soviniszta állatok még mit se tudnak a világ folyásáról
hiába állok előttük
egyik sem látja meg homlokomon a csillagot
olyan voltam mint a 7 árva
de azért mégis itt értek bennem össze a görbe vonalak
itt találkoztam össze szittyával aki zürichből jött és chilébe készült vallásalapítónak
én komolyan hittem hogy lehet belőle valaki
nagyon különösen voltak megkoszosodva a fülei
kint hevertünk az antwerpeni rakodó parton s ő szónoklatot tartott a gyapotbálákhoz és rusznishordókhoz
polgártársak énekelte polgártársak
a házinyulak a legszaporább tyúkok s a malmok patkányfogakat csempésznek a gabonába
de azért őrölnek is és ez nem hiába történik
mitől félek gyámoltalanok
igéim virágokban lobogtak már a mezőkön
dögöljenek meg akik elismerik a nyugvópontok szükségszerűségét
reggel mi elindulunk a nap iránt isten csárdája felé
szegény eszemben kinyíltak a liliomok
hát igen reggel elindulunk isten csárdája felé
krisztus könnyeit fogjuk inni a nádfödelű pajtában és szilvóriumot
ó de minden jó ember sorsába belepottyan legalább egy krokodilus
s ő aki a zürichi herbergből jött és chilébe készült vallásalapítónak
ezen az éjszakán trippert kapott a rivoli utcai matrózbordélyban
a kártyatornyok hangtalanul összeomlottak
kerítések nőttek föl körülöttünk mintahogy az állatkertben látható
egymásután még 21-szer az ég felé kiáltottam:
latabagomár
ó talatta
latabagomár és finfi
a lemezek csak szakadatlanul forogtak
le kellene fűrészelni a mesteremberek fekete kezeit
az asztalosok minden csomót kilöknek a helyéből
a lakatosok még nem értenek a kattantyúk betevéséhez
s egy napon ezért összedűl a ketrecünk
látjátok Izabella is elvesztette egyik kesztyűjét
ó hát ki is törődhetne velünk szerencsétlen háromszeműekkel
a házak fölött csörömpölve más tájak felé röpültek a madarak
szittya az öltözőben felejtette az új vallás kulcsát
s az első napon hangosan sírt utána mint a gyerekek
aztán levazelinozta a füleit és elindultunk brüsszel felé
mint akiket kiraboltak
mindenről lemondtunk és tudtuk csak az idő ért meg minket
ő sohse fog bennünket kiejteni magából
este már a maison du peuple hosszú asztalainál ültünk
s szívtuk a jó belga dohányt
láttuk amint vandervelde átment a termen a szocialista titkárságba
más híres vezérek pedig a kassza előtt játszottak új francia kártyákkal
roppant gyűjtőmedencében a világ embercsuszpejza volt itt együtt
kék szemű oroszok kiket eljegyzett a forradalom
olajszagú hollandok
poroszok
sovány hegyvidékiek
magyarok lehervadt bajusszal
garibaldi patétikus rokonai
és mindenki itt volt akit megvertek vagy akinek otthon
nem volt elég kenyere
némelyek vállán New York felhőkarcolói virrasztottak
mások szeméből vörösen kikönyökölt a gyűlölet
nézzétek a világ legnagyobb lendületei futnak ki az állomásról
viharok zúgnak
telefondrótok moszkva szívéből visítanak
elvtársnő üljön a zongorához
pincérek átszaladnak rajtunk a fekete levessel
mozik előtt gyülekeznek a proletárok
a szövetkezet embere tízes csoportokban osztja ki a jegyeket
kutyák fölszaladnak a repedt fogú falakon és énekelnek mint az öregasszonyok
valaki azt mondta le az oligarchiával
és egyszerre:
róma
páris
tiflisz
stockholm
szamarkand
s a ruhrvidéki bányák
halljátok-e a müncheni városháza harangocskáit
florencben az apostolok vállán alusznak a galambok
mindenki tudta már nem lehet messze isten órája
a fanatikusok bőre érzékenyebb mint a szeizmográf
s mi valamennyien vakarództunk
elvtársnő üljön a zongorához
föl
föl
ó ha most ide tudnám kapcsolni a szeretőm gyémántszemeit
a középső lámpa mellett elhajóztak a szalamanderek
szittya már aludt a vörös tócsákban
s most szép volt mint egy fiatal bulldog
mi mindennel gazdagodhatna az ember egy óra
alatt ha olyan okos lenne mint teszem egy fényképezőgép
de az ember mindig be van csukva s bőre fölött észrevétlenül elszaladnak a világok
éjfélkor az orosz gyűlésre mentünk a petit passage-ba
egy szőke tovaris beszélt még egészen gyerek
lángok virágoztak ki a szájából s a kezei röpködtek mint vörös galambok
hát igen mi rokonok vagyunk dosztojevszkij ördöngöseivel
mi leharaptuk magunkban a szentimentalizmus hetedik fejét
és mindent le akarunk rombolni
ó Oroszország te elátkozott föld
ki látná gyámoltalan szenvedésedet ha a te csillaggal megjelölt fiaid nem látnák
európa leköpi bennünk az ázsiait
és mégis egyedül csak mi megyünk a hegyre fölfelé
semmi kétség az asztrakháni péklány vagy a szentpétervári szajha
egy napon meg fogja szülni az új embert
oroszország a forradalom vörös tavaszával viselős
de oroszország pusztáin még nem tudnak kifakadni a virágok
de oroszország hasonló a megműveletlen földhöz
segítsetek hát
testvérek
európa hozzánk hasonló szerencsétlen fiai
segítsetek segítsetek!
s mi láttuk amint öreg sapkája alatt meggyulladt a feje
valamennyien a tenyerébe ültünk
hurrá Oroszország! éljen! zsivió! hurrá!
az én hátamról akkor leesett egy púp
ablakokon kinyíltak a jégvirágok
és szittya akiből azsan provokatőr és rendőrkém lett később
megcsókolta az orosz kabátját
tiszta vagyok mint a gyermek
mondta – ha tripperem nem lenne elmennék carszkoje szelóba hogy megölhessem a cárt
ezen az éjszakán nem ittunk pálinkát
megmostuk a lábunkat és nem gondoltunk szerelemre
egy magyar nyomdász aki azóta 12 évet kapott lázadásért szerencsét vetett a szobalány kártyáiból
és halkan és messzire hangzón énekeltünk
végre hát végre
eljött az idő s mi teljesek vagyunk mint a beojtott fák
azt hittük márciusok arany lobogói seregnek fölöttünk
a hattyúk fönt ültek a hintákon és két hangon nevettek
az eduard téren föl akartam ajánlani magam a szegények asztalára
de hajnalban eljöttek értünk a belga csendőrök még alig virradt
a pisáló szobor előtt még nem álldogáltak a bedekkeres idegenek
a piszkos utcák még azt hitték magukról hogy komolyan párisban fekszenek
nevettek ránk a városháza arany cirádái
s mi mentünk láncba vert kezekkel a szakadó kékségben
lefelé a meredek lépcsőkön
a krumplisütők megvasalt kályhái előtt
kocsmák moslékjában
a halkereskedés hajnali bűzében
szegény csavargók kiket összecsordázott a rend s most haldoklik bennük az isten
a rue mouffetar-ban kurvákkal találkoztunk
boldog voltam
nagyon örültem nekik hogy ilyen szépek a virradatban
a ferdére meszelt szélben ferdére állt a kontyuk
a nap gyémánt fátyol mögül kukucskál rájuk a tűzfalakról
egész éjszaka virrasztottunk mint a szentek
s most nyálaztam a cigarettájuk után
ha csak megvakarhatnám a hátam nyöszörögte szittya
ki nem régen még chilébe készült messiásnak
valaki fehér ágytakarót lobogtatott egy balkonról
a szőke gyerekoroszra gondoltunk aki lángokból élt
mint marinetti futurista istene
és szerette oroszországot jobban mint fiú az anyját
most átdobják a belga határon s egy kék reggelen a kreml előtt felakasztják
segítsetek hát
testvérek
európa hozzánk hasonló szerencsétlen fiai
segítsetek! segítsetek!
én csak együgyű költő vagyok csak a hangomnak van éle
mit ér ha valaki papírkarddal leszúrja a tumaromi boszorkányt
12 napig ültünk az egérszagú toloncházban
105-en voltunk egyetlen teremben
nappal és éjjel
éjjel és nappal
éjjel az országutakra gondoltunk és poloskákat gyilkoltunk
reggel meleg vizet kaptunk délben hideg kását s egész nap imádkoznunk
kellett érthetetlen belga imákat hangosan a szakállas őr után aki fönt ült egy magas pódiumon mint valami bálvány
aztán sötétzöld vagonokban elvittek bennünket a francia határig
9-féle tojást találtam a madárfészkekben
uram isten
jön páris
akiről éneklő csodákat hallottam
s akit még nem ismerek
tudtam a franciáknak vörös kakas áll a címerükben
tudtam a francia föld lánnyal és művészettel áldott
zola parasztjai ezüst gitárokon úsztak hajnalban
kék hulláit gyepágyra fektette a szajna
szittya dunajecről mesélt a magyar tanítóról
aki most hegedűvirtuóz a chat noir-ban
9 szeretője van idegen francia lányok akik csatalovak
voltak a francia–német háborúban
megnéztem a jegyzeteimet: 3004 krisztusképet láttam idáig
9-féle tojást találtam a madárfészkekben
lüttichnél elhajtottam 2 tehenet
tehát
300 kilométerre voltam páristól
s fejünk fölött mankón jártak a papagájok
Ó PÁRIS!
PÁRIS!
ady endre látott téged meztelenül s a te véres romjaid
fölött született meg guillaume apollinaire a szimultanista költő
tisztán éreztük hogy zarándokszagunk van
és mentünk naponta 60-70 kilométert
és mentünk a vastorony árnyéka felé
vegyétek meg a vízhólyagjainkat mondtuk az embereknek
vegyétek meg jókarban tartott vízhólyagjainkat
ha vékony tűvel szúrjátok föl meg sem érzitek utána az égetés ízét
a franciák azért mégis nagyon hasonlítanak a belgákhoz
bajorországban laknak a legemberségesebb fajankók
lehet hogy a jó malátasörtől ilyenek
de az is lehet hogy bennük valóban spanyolviaszra ült a keresztény filozófia
megduzzadt könnyzacskóinkat állandóan a nyakunkban hordtuk
mint valami nehéz sós kolompokat
napokig sehol se kaptunk szállást
ó hát mért is szült minket az anyánk ha nem tudott
mindjárt házat is tojni a hátunkra?
egy börtönőr aki különben suszter is volt
12 órára bedugott bennünket a szalmába
a sárga csövekből lándzsákkal fogókkal és valóságos orosz pikákkal vándoroltak felénk a tetvek
ez azonban nem jelentett semmit
messze holdhintákon aludtunk furulyaszóval
valaki állandóan azt énekelte felettünk:
TI AZ ÉN KÉT MUTATÓ UJJAIM VAGYTOK
s reggel feketekávét ittunk a suszterné szoknyája körül
azt mondta nagyon szép hajam van
s ha jobban megnéz egy igor nevű legényre hasonlítok
aki 20 év előtt a szajnába ölte magát miatta
a feketekávé paposan szétkólikázott a gyomrunkban s én megígértem
hogy Párisból küldök neki képeslapot
két összefont kézzel és egy turbékoló galambbal
PÁRIS Ó PÁRIS mennyi szép ember ölte meg ott magát
és ki tudja miért
és többé nem szakadt el tőlem a hangja
benne sírt a vámőrök sípjában
és nevetett Páris elektromos kürtjeiben
nevess hát te szamár
nem látod hogy az élet aranyfészkében ülsz
most Páris ringat bennünket mondta szittya egészen megfeledkezve a tripperéről
egyszer már angyalvért fejtem itt a csillagokból
hozzáképest szódavíz volt az anyám teje
tűzd föl a szárnyaidat
holnap elmegyünk GRIZETTE-hez
holnap osztrigát fogunk enni a boulevard italien-en és megnézzük
a villanyos madarakat
holnap átmegyünk a tuilleriákon
és a csillagbáron
hát igen
igen
nagyon szomorú voltam s éreztem beteg lábaimon hogyan nőnek a körmök
ó jaj
jaj
hozzám szakállasan és vakolatlan érnek el a csodák
2 × 2 = 4
csipkebokor nyílik ki mindenütt
de a modern lovaknak vasból vannak a fogaik
s aki reggel elindul nem bizonyos hogy estére hazaérkezik
az a legboldogabb akinek kifordítható a bőre
mert ki is nézhetne túl önmagán
amit fölállítunk az föl van állítva
de amit fölállítunk az nem jelent semmit
a folyók hajlandók darabokra törni ha sietni akarnak
az urak nem tudnak két lábbal lépni mint a verebek
tudjuk hogy az asszony elhagyja a párját
a majmok megnézték hátuljukat goldmann úr tükreiben és teljesen boldogok
talán ha sakkozni tudnék
de én semmihez sem értek igazán
a levágott disznó combjai ringlispielen ülnek a kirakatokban
én láttam párist és nem láttam semmit
szeretőm másállapotban várt rám az angyalföldi állomáson
anyámnak már egészen citromfeje lett a szegénységtől
nevetni akartam előttük de nagyon szégyelltem hogy
két nadrág van rajtam gatya nélkül
bizonyos hogy a költő vagy épít magának valamit amiben kedve telik
vagy bátran elmehet szivarvégszedőnek
vagy
vagy
madarak lenyelték a hangot
a fák azonban tovább énekelnek
ez már az öregség jele
de nem jelent semmit
én KASSÁK LAJOS vagyok
s fejünk fölött elröpül a nikkel szamovár.

1922



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp://dia.jadox.pim.hu

Konj umire ptice izleću (Serbian)

Njištio je tada vreme odnosno poput papige otvorio krila velim raširena crvena kapija
sa ljubavnicom kojoj su u licu crni dijamanti bili usađeni i troje dece je vodala u svom očajanju
pod dimnjacima tvornica smo sedeli
znali smo za sutrašnje krive linije
ho ruk ho ruk
rekla je otićićeš Kašiku moj a ja ću se isušiti na binama i na namazanim platnima gospodina nadlera
naravno
naravno
gospod zaboravlja lepotice
već je stigao poluhrist drvorezac
bio je mlad i prokleto pravedno mirisao
sutra bićemo preko mađarske granice
pa da hm da
naravno naravno
pored nas je jurio grad
amo-tamo se okretao koji put se propinjao
video sam kako iskrivljen slamnati šešir mog oca iznad mlečnog stakla od apoteke do kipa svetog trojstva i nazad klizi
stari je nekad verovao da ću u svojoj 21 postati kapelan
u parohiji eršekujvara
ali baš pre deset godina u bravarnici gospodina špornija dim gutao
stari nas je u to doba retko vrlo retko posećivao
kasnije i moju lepo zamišljenu budućnost sa pivom popio i ispišao
zaljubio se u jednu staru čistačicu
oćelavio je i samo s ciganima se družio
25 april 1909
s drvorescem u Pariz sam se spremao pešice
mala čaršija u lokvi je tumarala i na harmonici svirala
skinuću sa tebe moja krila o Sveti Hristofore očev sin nikad nećeš biti
jedan pijanac krokodilske suze pustio
naslonjeno na zid „Zlatnog Lava“ osećao svemu je kraj
crvena pruga me je pregazila i zvonili su u zvonicima
golubovi su iznad krovova kolutove pravili
bolje rečeno na kočiji sunca galopirali
novo zvono franjevaca samo što nije pevalo
kome se spava neka olovne cevi izglanca
časovi me na belim ovčarima straše
osećao sam svemu je kraj
rakijaši i trgovci galanterijom su zatvorili radnje
samo se ti vrati svojoj deci prijatelju moj
točkovi više nisu se unazad okretali
čovek odbaci mlečne zube i zuri u ništa gde će život vlastit rep ugristi
zuri u ništa
a džiramari
O lebli
o Bum Bum
a lađa nas je kao trudna žena tezmala i neko je iza naših leđa kulise sklopio
u mom životu to je bio prvi presečen dan
u meni su baklje i bezdan gorele
papagalum1
o fumigo1
papagalum1
na obalama u jatima od po dvadeset su ptice od crvenog bakra kreštale
na drveću obešeni su se ljuljali i takođe kreštali
sumorni mrtvaci sa dna vode tek koji put su nas pogledali
ali mi smo po 21 godinu imali
iz brade drvoresca ružne ružičaste dlake virile
inače smo dobro živeli
tek dijagonale naših želudaca
zalud smo šarafe stezali bivoli su opet i opet krenuli
kroz strnjik
a oči su nam bili priljubljeni na članke devojaka
u tim trucima tasovi u meni uvek su poviknuli
u Beču tri dana smo na ulicama spavali
na kraju sami sebe definitivno iscedili
šta je zapravo civilizacija
čovek se sa nekakvim namazom namaže i od vaški počinje se užasavati
šta je zapravo porodična sprega
čovek pupčanu vrpcu sa nekekvom svilenom trakom produžuje
šta je zapravo crkveni obred
čovek da se ne bi bojao počinje bojati se
mi smo na tabane ceste svezali a u vasioni sunce nas je pratilo
zlatnim nogama veličine milja
verujte slon nije veći od buhe
crveno nije crvenije od belo
i ako ipak uzasve mi smo dalje išli
baš za inat dalje išli ako uspostavimo bilans stanja, ionako mi ćemo izvući deblji kraj
i tad su nam se oči otvorili
i postali smo duboki poput crnih bunara na području rudnika
i pešačili i pešačili
ispred nas 13 anđela
takođe pešice
o našoj mladosti su nam pevali
postali smo tipične skitnice pod pazuhom sa dobro dresiranim buhama
voleli smo u jarak upalo voće
kiselo mleko
i kase jevrejskih vernih zajednica
i braća su nam od svukud stizali
sa svakakvim jezicima i sa čudesnim obrazima boje cigle
svi sa specifičnim mirisima
neki su od kilometara ostrugani bili pojedincima su usne još od majčine sise mlečne bile
ispod nas ceste su u belim perinama ležale
telegrafske žice su se skupile i na nebo znamenja pisale
uveče smo videli kako se između butina žena cveće otvara
ali bili smo biljožderi i mrzili žene
i provukli smo se preko Pasaua
Ahena
Antverpena
drvorezac se smršao na čačkalicu ličio a brada mu je riđa postala
u glavi su mi pesme i šume hadžure2 počele nicati
pre nas na velikim slapovima okićenim dugmadima sa pantalona
i ptičjim jajima štakori su dva puta preplivali reke svetla
u poštanskim sanducima su me pisma moje ljubavnice čekala
ali znao sam noći su puni vaški
dakle u to doba sam doterivao moje stihove koji su
kao nekakve ovce sa zlatnim runom navirali
nema dvojbe te su najbeznadežnije životinje
ali ako neko iza uha gurne ploču
paravani se prestrašeno spuštaju
to je naš život
naša srca carinici na svakoj stanici žigovima obeležili
a mi dalje plovimo putem zore
bogme bilo bi pametnije kad bi svako sa slatkim korenom ili šećerom od krompira trgovao
rasporedite svet u kome živite
lako je nama dnevno po 50 kilometara izlazimo iz njega
preko tunela gorskih grebena i šutljivih nemačkih šuma
na njivama osećamo svež miris gnojiva
brda se koji put okreću a drveća u vetru drhte
u biti drveća su zdetne devojke
ali ako bolje pogledamo i kameni međaši su zdetne devojke
međusobno tiho pričaju i kažu:
ako on ode ubiću se
juče čitav dan sam zlatnim nitima pelene rubila
nazvat ću nju anđelom i na uho trešnju od dijamanta kačiti
ili jednostavno to vele:
muškarci su redom svi ćopavi psi
brda su skroz na nas nagnuli
a golema zmija pak bez skrupula sunce proguta
na kraju opet ću pesnik biti
samo čegrtaljke treba dobro naviti i ovako najviše problema iz brzopletosti gospođice ane potiče
juče sam dve pesme poslao nezavisnoj mađarskoj
i ponovo smo u Štutgartu
uz stolove prosjaka sedeli i lepinje sa pekmezom jeli
i sa grede srce jednog štajerskog seljaka svetlucalo
u susednom dvorištu VOJSKA SPASA misu služila
ispod zvezda flaute i klarineti vrištali
videli smo žute staklene sove kako su se preko mladih majki nadnele
o jaganjce božji koji grehe sveta oduzimaš
u drvorescu ponovo se nakanjivao poluhrist i pod svaku cenu govoriti hteo
začepi gubicu zaurlao je seljak štajerac
i srce je pod naš nos gurnuo
vidite sa 7 zarđalim bodežom je proboden
to su 7 laži moje ljubavnice u meni braćo moja
vidite li ovaj zeleni porub tu na desnoj strani
to je poslednji ugriz moje gazdarice braćo moja
imam 26 godina život mi je poput jutarnje rose čist bio
zimi po čitave dane ispred kuće metlao leti bogat urod požnjeo
e ala čovekova sudba je kao
svima su oči širom otvorene bile i iza gomile videli smo kako svet svoju kabanicu izvrne
budimpešta-pariz-berlin-kamčatka-petrovgrad
drvorezac je već pijan bio i iz njegovih očiju kao iz nekakvih kanala tuga curila
povici su sve više prema ćoškovima pomicali da bi mogli stenjake ugasiti
zakunite se da ćete ubuduće verovati samo u čarobnu moć učkure
oglasio sam se sasvim neočekivano
i video sam kako moj glas iz susednog dvorišta dolazi
pesnik sam
valjda znam
petrolejke samo zato svetle dobro jer dva puta turatamo3
i puni su petroleja
bio sam ogorčen ovim siromacima hteo sam nešto pokloniti
ali zvezde su već napustile stražarska mesta
13 anđela sad već verovatno na basamaku tavana otvorenim ustima spavaju
bože moj
stenice sa zidova u crvenim rojevima silazile
svako nek posoli vrh nosa
evo koliko je život kratak
ali mi ćemo se na pariškim zabatima u mačore pretvoriti
pajki bebo pa pajki
zaspi čovek
iz vertikale horizontale ovako nastanu
i obratno
iz neba iskoračila su deca od crnila
pa pređite sa mnom vrt
na drugoj obali reke Marija svog sina uspavljuje
rigle nek svako nad svoj um zatvori
moje uspomene su na podu u žutim lokvama fosforescirale
u uglu otvorile su se naprtnjače i počele besomučno lajati
kao Marija svog sina
čitav vrt sam u naručju ljuljao
i niže
evo tu su probisveti sa 1 1/2 proizvodima
uzdasi se u staklo pretvaraju
cveća cvetaju
o pa i ti si tu
ja i ti
na tebe
ja
zaveži na me svoja kolena
ženico moja
srebrni salamandar
papiga
na mom životu junački povez
voćka
otkinuta zvezda
o joj o joj
nek svako zavrne čepove
satovi su istupili iz zvezdanih krletki
sa dugačkim surlama od pluta slonovi su se prema istoku okrenuli
prvi glas što sam čuo bio je urlanje jednog gramafona sa periferije
tog jutra drvorezac nije mogao ustati
crknut ću govorio je crknut ću
kraljica prosjaka je sa ogromnim badnjem nad njegovom glavom stajala
iz sata je iskočila kukavica sa glavom od kosti i ponizno se poklonila
crknut ću plakao je drvorezac crknut ću
i svi su videli
kako je smrt dva puta prešla preko sobe
ustvari zašto bi ti otišao burazeru moj
zašto
stado sa pašnjaka još nisi pokupio
u svojoj žutoj kosi svetiljke još nisi ni upalio
a i zmije u tvojim očima sve redom još spavaju
ne mari za ružnom džezvom slugu je za pupčanik ugrizla
i sad su oboje u drugom stanju
crknut ću vrištao je drvorezac crknut ću
i kuće su se u dugim taktovima prema crkvi nadnele
jedno suho ždrebe još je glavu preko prozora gurnuo
i njištio
ko će mi kaput kupiti rekao sam i ja
5 kruna niko više 5 kruna
odjedanput ceste su počele silaziti sa brda
pa koračati
opet koračati
mada smo bili dobri prijatelji jadnog drvoresca
više nisam video i uveče katkada pred mnom kao grmlje šipka gorela njegova riđa brada
2 nedelje sam sam lutao
bio sam tužan poput nekog starog magarca i u svakoj
lokvi oprao glavu
voleo bi iz glave isprati uspomene koje su se užasno slegle
i prema obalama crnim zastavama mahale
prema kakvim obalama to ne znam
osećao sam da sam nekakva hitra reka i posedujem obale
sa uvenulim palmama i zelenim žabama
jer onda sam već pesnik bio neopozivo
s mojom ljubavnicom sam se redovno dopisivao
i znao sam samo trebam grudi rasporiti da bi iz mog srca
čisto zlato teklo
samo da ti belgijski paori ne bi bili toliko prljavi
ove šovinističke životinje o svetskim tokovima ništa ne znaju
zalud stojim pred njima
ni jedan ne primećuje zvezdu na mom čelu
bio sam kao 7 siročadi
ipak krive linije su tu u meni sazrele
tu sam se sreo sa mađarem koji je iz ciriha došao i u čile se spremao da postane osnivač vere
ozbiljno sam verovao da može postati neko
uši su mu na neobičan način šugave bile
vani na doku antverpena smo lenčarili a on je balama pamuka i buradima za sardine besedio
braćo pevao je braćo
pitomi zečevi su najplodnije kokoške a mlinovi krišom zube štakora u žito stavljaju
ali koji put i melju i to se ne dešava uzalud
neumešnici od čega li se bojim
moji propovedi na livadama već su rascvali
neka crknu svi koji neminovnost tačke smirivanja priznaju
ujutro prema suncu krećemo prema božjoj čardi
u mom sirotom umu ljiljani su rascvali
pa da prema božjoj čardi ujutro krećemo
u seniku s tršćanim krovom pićemo hristove suze i šljivovicu
ali u sudbu svake dobre duše bar po jedan krokodil upada
a on je iz ciriškog herberga došao i u čile se spremao za veroosnivača
ove noći dobio je kapavca u mornarskom bordelu na rivolu
kule od karata nečujno su se srušile
kao u zoološkim vrtovima oko nas ograde su rasle
uzastopce 21 puta sam na nebo viknuo:
latabagomar4
o talata4
latabagomar i finfi4
ploče su se neprestano vrtile
crne ruke majstora bi trebalo otkinuti
sa svog postolja stolari svaku čvorugu izguraju
u postavljanju poluga bravari još se ne razumeju
zbog toga će se naš kavez jednog dana srušiti
vidite jednu rukavicu je i Izabela izgubila
o pa ko bi se o nama trojnookima mogao brinuti
nad krovovima ptice su prema drugim predelima zveketajući letele
mađar je ključ nove vere u svlačionici zaboravio
za čim je prvog dana kao dete glasno plakao
onda je uši vazelinom namazao i prema briselu smo krenuli
kao da su nas opljačkali
od svega smo se odrekli i znali smo samo nas vreme shvaća
on ispustiti nas nikad neće
uveče smo već uz dugačak stol maison du peuple sedeli
i dobar belgijski duhan pušili
videli smo kako je vandervelde preko sale u sekretarijat socijalista prešao
ostali znamenite vođe pak sa novim francuskim kartama pred kasom igrali
u ogromnom svratištu tu su se našle gomile sa svih krajeva sveta
plavooki rusi koji su se sa revolucijom verili
nizozemci sa mirisom ulja
prusi
mršavi brđani
mađari s uvenulim brkovima
patetični rođaci garibaldija
i svi su bili ovde koji su pretučeni bili ili kod kuće
nisu dovoljno hleba imali
na ramenima pojedinaca neboderi Nju Jorka bdeli
drugima je mržnja iz oka crveno virila
pogledajte sa željezničke stanice najveći zamasi sveta kreću
vihori huče
telefonske žice iz srca moskve vrište
drugarice sedite za klavir
konobari sa crnom supom preko nas prelaze
proleteri pred bioskopima se skupljaju
poverenik zadruge grupama od po deset delio karte
psi po ispucalim zubima trošnih zidova trčkarali i poput starica pevali
neko je rekao dole s oligarhijom
i istovremeno:
rim
pariz
tiflis
štokholm
samarkand
i rudnici oblasti rura
čujete li zvonca gradske kuće minhena
u florensi golubovi na ramenima proroka spavaju
svi su već znali božji trenutak ne može biti daleko
koža fanatika osetljivija je od seizmografa
a svi mi smo se češali
drugarice sedite za klavir
gore
gore
o kad bi mogao dijamantne oči moje ljubavnice tu privezati
salamandri su pored središnje lampe plovili
mađar je već u crvenim lokvama spavao
i sad je kao mladi buldog lep bio
sa koliko stvari bi se čovek tokom jednog sata mogao bogatiti
kad bi bio pametan kao recimo jedan fotografski aprat
ali čovek je uvek zatvoren i nad kožom mu svetovi neprimetno prolaze
u ponoć smo u petit passageu na sastanak rusa išli
govor je jedan blond tovariš još skoro dečak držao
u ustima su mu plamenovi cvetali a ruke poput crvenih golubova lebdele
pa da sa vragolanima dostojevskog mi smo rođaci
mi smo sedmu glavu sentimentalizma u sebi odgrizli
i želimo sve rušiti
o Rusijo ti prokleta zemljo
ko bi mogao videti tvoje patnje ako ne tvoji zvezdom označeni sinovi
evropa pljuje na azijsko
ipak samo mi krećemo uzbrdo
bez dvojbe pekarka iz astrahana ili uličarka iz petrovgrada
jednog dana će novog čoveka roditi
rusija je još bremenita sa svojim crvenim prolećem
na pustarama rusije cveće još ne može cvetati
ali rusija je nalik neobrađenoj zemlji
pomozite dakle
braćo
nama slični nesretni sinovi evrope
pomozite pomozite!
i videli smo kako mu se glava ispod stare kape pali
i u njegove dlanove smo se smestili
ura Rusijo! živio! živio! ura!
jedna grba sa mojih leđa tad je pala
prozori su ledenim šarama bili kićeni
i mađar ko je kasnije najamni provokator i doušnik postao
poljubio je kaput rusa
poput deteta sam čist
rekao je – kad ne bi imao trišu otišao bi u carskoje selo da bi cara ubio
te noći nismo pili rakiju
oprali noge i nismo mislili na ljubav
jedan štamparski radnik mađar ko je od onda zbog pobune 12 godina dobio iz karata sobarice je vračao
i tiho i dalekosežno smo pevali
konačno dabome konačno
došlo je vreme i mi kao kalemljene biljke celoviti
verovali smo nad nama zlatne martovske zastave vijore
labudovi su na ljuljaškama sedeli i u dvoglas smejali
na edvardovom trgu na stol siromaha sam se hteo žrtvovati
ali u zoru su po nas belgijanski žandari došli jedva je još svanulo
pred kipom koji piški stranci s bedekerima još nisu tapkali
prljave ulice još su smatrali da zaista u parizu leže
na nas su zlatni ornamenti gradske kuće smeškali
a mi smo u pljuštećem plavetu niz strmih stepenica
lancima vezano koračali
ispred okovanih peći vlasnika pečenjara
u pomiji krčama
u jutarnjem smradu ribarnica
siromašni probisveti red ih je saterao i sad u njima bog umire
na rue mouffetar-u drolje smo sreli
sretan sam bio
radovao sam se jer su u svanuću tako lepe bile
u nakrivo krečenom vetru punđe su im nakrivo stajale
sunce ih je sa zabata preko dijamanog skuta promatrao
noć smo poput svetaca prebdeli
a sad sam za njihovim cigarama slinio
samo da leđa mogu počešljati cvilio je mađar
ko je još nedavno u čile se spremao kao iskupitelj
s jednog balkona neko je belom plahtom mahao
na  blondog dečačkog rusa mislili ko se plamenima hranio
kao marinetijev futuristički bog
i više je voleo rusiju no što sin svoju majku
sad će ga prebaciti preko plave granice i pred kremlom obesiti
pomozite dakle
braćo
nama slični nesretni sinovi evrope
pomozite! pomozite!
ja sam samo zalupan pesnik tek mi glas ima oštricu
šta vredi ako neko papirnatom sabljom probodi vešticu iz tumarona
12 dana smo proveli u zatvoru za proteranike mišjeg mirisa
105-oro smo bili u jednom jedinom holu
danju i noću
noću i danju
tokom noći smo na ceste mislili i stenice ubijali
ujutro smo toplu vodu dobili za ručak hladnu kašu i čitave dane morali smo se moliti
naglas nerazumne belgijske molitve iza bradatog stražara ko je poput nekakvog idola na visokom postolju sedeo
pa su nas u tamnozelenim vagonima odveli do francuske granice
u ptičjim gnezdima 9 vrsta jaja našao
bože moj
dolazi pariz
o kome pevajuća čuda slušao
i koga još ne poznajem
znao sam u grbu francuza crven petao stoji
znao sam zemlja francuza devojkama i umetnošću je blagoslovljena
u zoru seljaci zole na srebrnim gitarama plovili
sena je svoje plave leševe na tratinu polagala
mađar je o mađarskom učitelju iz dunajeca govorio
ko je sad u chat noir-u sjajan violinist
ima 9 ljubavnica strankinje francuskinje redom sve živoderke
učestvovale su u francusko-njemačkom ratu
pogledao sam svoje beleške: do sada 3004 slika hrista video
9 vrsta jaja sam našao u ptičjim gnezdima
kod litiha 2 krave oterao
dakle
300 kilometara sam bio od pariza
iznad naših glava papige su na štakama hodale
O PARIZU!
PARIZ!
endre adi te je golog video i nad tvojim krvavim ruinama
se rodio i gijom apoliner pesnik simultanist
jasno smo osećali na hodočasnike mirišemo
i dnevno po 60 – 70 kilometara prešli
i išli prema senci željezne kule
kupite naše mokraćne mehure rekli smo ljudima
kupite naše dobro očuvane mokraćne mehure
probodete li sa tankom iglom nećete osetiti ni okus prženja
ipak francuzi umnogome liče na belgijance
najhumaniji zvekani u bavarskoj žive
možda su zbog slada piva takvi
ali je i to moguće da u njima hrišćanska filozofija na španski vosak sela
nabrekle suzne kesice stalno su nam na vratu visile
kao bremenite slane klepetuše
smeštaj danima nismo našli
pa što nas je majka rodila ako istovremeno nije mogla
i kuću na naša leđa izleći?
jedan stražar ko je inače obućar bio
gurnuo nas je u slamu na 12 sati
iz žutih cevi vaške su prema nama kopljima kleštima pravim pravcatim ruskim pikama prilazile
to međutim baš ništa nije značilo
daleko na mesečevim ljuljačkama uz svirke frule spavali
neko nam je stalno ovako pevao:
VI STE MI MOJA DVA KAŽIPRSTA
ujutro crnu kafu pili oko suknje žene obućara
rekla je jako lepu kosu imam
i ako me bolje pogleda ličim na nekog momka igora
ko se zbog nje pre 20 godina u senu bacio
crna kafa se popovski širila u našim želucima a ja sam obećao
poslat ću njoj razglednicu iz Pariza
sa dve sklopljene ruke i gugučavim golubovima
PARIZ O PARIZ koliko sjajnih pojedinaca se ubilo tamo
i ko zna zbog čega
i više se njen glas nije odvojio od mene
u pištaljkama carinika je plakala
u električnim rogovima Pariza se smejala
smij se i ti magarče
zar ne vidiš da u zlatnom gnezdu života sediš
sad nas Pariz ljulja rekao je mađar na svoju trišu potpuno zaboravivši
jednom sam već ovde iz zvezda krv anđela muzio
u odnosu na to majčino mleko je gazirana voda bio
okači svoja krila
sutra idemo kod GRIZETTE
sutra ćemo na bulevaru talijana ostrigu jesti i pogledati
električne ptice
sutra ćemo preći preko tulerije
i zvezdanog bara
pa da
da
tužan sam bio i osećao kako mi na bolesnoj nozi nokti rastu
o jao
jao
do mene bradato i neožbukano stižu čuda
2 x 2 = 4
svugde divlja ruža cveta
ali moderni konji zube od željeza imaju
i onaj ko ujutro krene nije sigurno da će do uveče doma stići
najsretniji je taj ko može izvrnuti kožu
jer ko bi mogao preći preko sebe
što postavimo to je postavljeno
ali što postavimo ništa ne znači
reke su sposobne na deliće razbiti se ako su željni žurbe
gospoda poput vrabaca ne znaju sa dve noge koračati
znamo da žena napusti svog saputnika
majmuni su svoje stražnjice u ogledalima gospodina goldmana pogledali i sretni su
možda kad bi znao igrati šah
u biti ja ni u šta se ne razumem
butine zaklane svinje u izlozima na vrtešci čuče
video sam pariz i ništa nisam video
ljubavnica me je u drugom stanju na željezničkoj stanici anđalfelda čekala
od siromaštva je glava moje mame na limun ličila
pokušao sam se smejati pred njima ali sramio sam se
jer dve hlače bez gaća nosio
zasigurno pesnik izgradi sebi nešto u čemu uživa
ili komotno može biti sakupljač čikova
ili
ili
ptice su progutale zvono
ali drveća i dalje pevaju
to je već znak starosti
ali ne znači ništa
ja sam LAJOŠ KAŠAK
i preko naših glava samovar od nikla preleti.
 
1922
 
1,3,4 – pesnikove izmišljene reči
2 – pesnikovo izmišljeno mesto



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp://feherilles.blogspot.com

minimap