This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Kassák Lajos: Költészetem

Portre of Kassák Lajos

Költészetem (Hungarian)

I.

Mentenem kéne ami menthető

s én csak ülök

súlyosan

akár egy kőtömb

akár az az óriási madár

akit kamaszkoromban megsebeztem és némán vérzett el a füzes árnyékában.

Csendben a világ ismeretlen részének mély csendjében

költeményeimet írom amelyek egyszerre innen és túl vannak az irodalmon

a megszokás törvényein

a hülyék révületén.

Elég volt az ömlesztett szépből

az örökölt effektusokból.

Az én költészetem nem az álmok kusza burjánzásából

hanem a geometria szigorú rendjéből születik

lefejti a gyümölcs héját

megszerkeszti az alaprajzot

térbeállítja a tárgyakat

eltakarítja a múlt romjait

s egy szebb jövendőt ígér.

Íme költészetem valóságlényege

szavaim tartalma

vallomásaim értelmetlennek vélt értelme

tűzeső

és jégcsapok csengése

amik az ellentétek törvénye szerint

egyszerre egymás mellett élnek

és betöltik a világ

ismert

ismeretlen

tájait.

 

II.

Nemcsak a szív énekel most

nem is csak a nyelv.

Szemem kék vize

fogaim kemény fehére

testem klasszikus szerkezete

szellemem felfoghatatlan anyaga

fejem milliónyi hajszála

kezem tíz ujja

akár egy orkeszter

tíz megszállott tagja

egyszerre cseng

hogy hírt adjanak rólam

a világnak.

 

Énekelek

a fényben

és árnyékban

mindazokért akik szerencsétlenül születtek

vagy később érte őket a szerencsétlenség

a süketekért

a vakokért

a hitetlenekért

az együgyűség áldozataiért

azokért akik halálba ugranak a hegycsúcsról

s azokért is akik nem mernek előbújni a barlangból.

 

Úgy énekelek

hogy valaki más

sorsa mélyéről visszhangozza

és képessé váljék rá hogy elinduljon

a part felé

ahol korunk anyaméhe vajúdik

ahol a földbevetett mag csírát fog

ahol a magtár kapuja nem tűri a lakatot

ahol a pásztor nem hagyja cserben nyáját

ahol az ember ráismer embertársára

kezébe veszi

az anyagot

a szerszámot

és megalkotja

élete értelmének

vértől piros

szenvedéstől fekete

jegyeit.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://mek.niif.hu

La mia poesia (Italian)

I.

Dovrei salvare il salvabile

invece sto seduto pesantemente

come un masso di pietra

come quell’uccello enorme

che avevo ferito da adolescente, e s’è dissanguato,

all’ombra del saliceto.

Nel profondo silenzio di un mondo sconosciuto,

in silenzio

scrivo le mie poesie che contemporaneamente

sono al di qua e oltre la letteratura

oltre le leggi dell’abitudine

e del’estasi dell’imbecille.

Basta di bellezza profusa

e di effetti ereditati.

La mia poesia non nasce, dall’intricata proliferazione,

dei sogni, ma dal ordine severo della geometria

sbuccia la frutta

costruisce il tracciato

pone gli oggetti nello spazio

sgombera i rottami del passato

e promette un futuro migliore.

Ecco, l’essenza reale della mia poesia

il contenuto delle mie parole

il senno delle mie confessioni, giudicato insensato

pioggia di fuoco

il tintinnio dei ghiaccioli

che secondo la legge della contrapposizione,

nello stesso tempo vivono uno accanto l’altro,

e colmano

le sconosciute lande

del mondo

conosciuto.

 

II.

Or’ non canta solo il cuore

e neppure solo la lingua.

Il blu degli occhi miei

il bianco dei miei denti

la struttura classica del mio corpo

l’inafferrabile materiale del mio spirito

i milioni di capelli che ho in testa

le dieci dita della mia mano

squillano insieme

come i dieci componenti ossessi

d’un orchestra

per dar la nuova di me

al mondo.

 

Canto

alla luce

e all’ombra

per tutti quel che son nati sventurati

o a quelli che più tardi son diventati tali

per i sordi

per i ciechi

per i miscredenti

per le vittime della stoltezza

per quelli che si buttano dalla cima della montagna

e per quelli che non osano venir fuori dalla grotta.

 

Canto in mo’

che qualcuno

dal profondo del suo fato risponda

che sia capace ad avviarsi

verso la sponda

dove è in travaglio l’utero del era nostra

dove il seme nella terra germoglierà

dove il granaio non ha bisogno di lucchetti

dove il pastore non pianta in asso la gregge

dove l’uomo riconosce il suo simile

prende tra le mani

il materiale

gli arnesi

e crea i simboli

del senso della sua vita,

rossi dal sangue

e neri

del tormento.



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap