Kemenczky Judit: Hölderlin (Hölderlin in Italian)

Portre of Kemenczky Judit

Hölderlin (Hungarian)

   kiváncsian kukucskált az ódon
tölgyek lombjai között Goethe úr házára
   aki ezidő tájt itta reggeli kávéját
   kávé után leült szivarozni
                                           s a füst
   rejtekében
   varázslatos mondatokat váltott Fausttal
                   egyetlen igaz barátjával
de ma már alig látott
az utóbbi években különös betegség kinozta
a tárgyakból vakitó fény szivárgott
a szemhéjára
izzó kvarc és homokszemcséket fújt a szél

velem ő semmiről de tényleg semmiről
igy nem tudna beszélni
                   gondolta irigyen
miközben bal zsebéből apró márványdarabot
vett elő és rálehelt
                   Mondd Empedokles
milyennek látsz te engem
                   mint a vőlegényt
felelte a kisöreg
   fekete öltönyén jázmincsokor
kezében hajlékony ecsettel a halott
mennyasszony szemöldökére és szempilláira
ezüstös vizsugárt kever
tévedsz Empedokles
   szorgalmas ujjak selyemkesztyűt
horgolnak a csontváz kezére s a síró csecsemőnek
arannyal diszitik fülét
de mind hiába
egy szeles napon e játékokkal megpakolva
                   szállni
kezdünk lefelé
mint a füst sötét palackban
mint az ifjú krétai ki a halálos szarvak fölött
elhibázta a táncot
cellámban nehéz ólomtükrök forognak
                   borotvafényük
fölmetszi virágaim zöld ütőerét

Fölöttem
a csatornák szennyes falán
az utolsó titkosírás
a balsors apró szálkás betűi sorakoznak
olvasatlanul



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://forum.index.hu

Hölderlin (Italian)

    sbircia curioso la casa del signor Goethe
tra le fronde vetuste delle querce
    il quale ultimamente verso quest’ora usava bere
    il suo caffè mattutino,
    dopo il caffè si sedeva a fumare il sigaro
                                     nascosto dal fumo
    scambiava delle frasi meravigliose col Faust
                                     unico suo vero amico
ma oggi vedeva a malapena
negli ultimi anni una strana malattia lo tormentava
dagli oggetti filtrava luce aceccante
sulle palpebre
roventi granelli di quarzo e sabbia soffiava il vento

con me lui non saprebbe discorrere cosi di niente
ma davvero di niente
                                        pensò invidioso
mentre dalla tasca sinistra cavò un piccolo pezzo
di marmo e alitò sopra
                                        Dì’ Empèdocle
come mi vedi
                                          come sposo
rispose il vecchietto
    mazzetto di gelsomino sul vestito nero
nella mano un pennellino flessibile
getto’acqua argentata miscelava sulle ciglia
e soppraciglie della sposa morta
ti sbagli Empèdocle
    per le mani dello scheletro mani diligenti
fanno guanti di seta al’uncinetto e ai neonati
piangenti agghindano le orecchie con l’oro
ma è tutto inutile
carichi di questi giochi, un giorno ventoso
                                      cominciamo
a volare ingiù
come il fumo nella bottiglia oscura
come il giovane cretese che sbagliò la danza
sulle corna mortali
nella mia cella pesanti specchi di piombo stanno
                              roteando, la loro luce
squarcia l’arteria verde dei miei fiori

Su di me
sulle luride pareti dei canali
l’ultimo crittogramma
le minuscole lettere asciutte della sventura stanno
allineati non letti



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap