This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Kemenczky Judit: William Carlos Williamsnek

Portre of Kemenczky Judit

William Carlos Williamsnek (Hungarian)

ha sokáig dolgozom éjszaka és rendezni próbálom a

délelőtt és délután megtörtént eseményeket rendezni

szétszórt gondolataim és makacsul visszatérni néhány

halottra

      ha közben teát iszom      kikapcsolom a fűtést

és szellőztetek

      ha szobám falán felfedezem a

                                                     geometrikus

az önmagába visszatérő minták halvány rajza közt a

labirintus tévedhetetlen jeleit

       ha lezárom szemem és

szemhéjam belső falán kirajzolódik a némán kanyargó

vaksötét út és menekülők elcsigázott tánca

       ha egy férfi

naplójában a vereség és páratlan balsors oldalaira

találok

ha tűz örvényszín napot lenget a szél s a befagyott

folyó alól vizizene száll ráktestü csembalók cápahegedűk

és korallkürtök a szeretetlenség akkordjai

ha felismerem

némák szívében a szavak nagy zarándokútját s látom

testüket mely a törékeny ruházat alatt mint

                                               nehézsörényű

oroszlán bőg és tündököl

       ha majd véget ér ez a nap    ez az

észvesztő futás a simára döngölt agyagon a szárny és

farkcsapás legyek és férgek rohamát kivédeni

ha szétnyílt ágyam szakadéka felett szárnyas nap repül

a mérleg előtt fekete lámpákat gyújt a kéz s az

ezüsttartóban mozdulatlan szív ítéletre vár

       ha a törvény

őre fülemhez hajol üvöltve és szól: itt nem mehetett be

senki más mert ezt a bejáratot csak neked szánták most

megyek és becsukom

igen ha a szentély mélyén arcomba vág a hó s

                                                      megfeketült

vásznakról közeledő lépteimre visszhangzó kiáltás felel

ha kifaragtam fuvoládat amin majd te játszol s

                                                      elnevezem

Aruziétnek a vesztőnek

ha világosság és sötétség kettős

tekintete hirtelen egymásba olvadnak

akkor leengedem végre a sárga redőnyt s mezítelen

                                                        talppal

a konyha kőkockáin táncolok s halkan dúdolom

neked és magamnak:

 

hiány ó hiány

idegen hullámverés ajkait kóstoló FÉNY Te

kit a megragadott emlékezet sóból és a tenger

hulladékaiból faragott szobrok közé képzel a

lerombolt színház kőpárkányaira hol a magashomloku

álarc repedéseiből kettétört arc figyel hol a sötét

selyem és lószőrparókát a tenger apró fekete madarai

tépdesik te akkor oszthatatlan adományaiddal a SZINÉSZ

megkínzott szemhéjára hallgatag szájára s a felfelé

fordított tenyéren átzúduló idő szenvedélyes ábráira

szállsz

       add vissza közömbös szívemnek add vissza

félelemtől szorongástól megtisztult tetemnek az

öröm könnyű nyelvét melyet a mélységek áramlata

a csupa árulás és csupa megbánás a nekilendülés

és visszahullás számtalan mozdulata a vastrónusán

izzó szibilla

egyetlen engedékeny intésére szült



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://forum.index.hu

minimap