Kiss Judit Ágnes: Idegenből

Portre of Kiss Judit Ágnes

Idegenből (Hungarian)

Én nem tudok már rajta kívül élni.
Golyónyomok a házai falán,
nagyapám vére, nagyanyám futása
van a téglákba égetve talán,
ahogy belém a légópincék mélye,
a szirénázó halálfélelem.
Nappal mintha elengedne, de éjjel
leül az ország, és mesél nekem.
 
Szájából etet, énekével altat,
és tréfálkozik, mikor nagybeteg,
láttam gyengének, láthattam erősnek,
s bár hagyná, de én túl nem léphetek
testén, mit száz évek szabdaltak széjjel,
emlékein, mit ide hord a szél,
kell, hogy szeressen, és kell, hogy szeressem,
ha meghallom, mit álmában beszél.
Pora is kell, mi ingeim nyakára,
cipőmre, hajam szálára tapad,
más ölében csak idegen lehetnék,
ő ismer, és magamnak visszaad.
 
Szép hölgy, Európa, hiába tárod
elém minden résed és hajlatod,
csábít, mit kínálsz, űz hozzád a vágyam,
s beléd hatolni képtelen vagyok.
Kapudhoz érve lelohaszt a szégyen,
ne hidd, hogy hűségem nem átkozom,
míg újra s újra megtermékenyítem
csúf kis hazám, imádott asszonyom.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttps://hycry.wordpress.com

minimap