Kiss Judit Ágnes: Il sole di York (York napsütése in Italian)

Portre of Kiss Judit Ágnes

York napsütése (Hungarian)

Öltem. Mérgeztem. Főleg irigységből,
de néha csak mert egyszerűen jó volt
lecsapni rájuk, mint sólyom az égből,
a testek görcsbe rándulását nézni,
hallgatni hörgést… Kicsit fura hóbort,
de látványos győzelem felidézni
a halálukat, míg iszom az óbort.
 
Ők nincsenek, én vagyok. S most a régi
emlékek közt kotorászva úgy érzem,
elég volt. Nem hiszem már, hogy megéri
élni tovább. Meguntam. Megelégszem
azzal, ki voltam, azzal, kivé váltam.
És úgyis rosszul alszom mostanában.
Ideje volna végeznem magammal,
de ez a tavaszi napfény marasztal
inni, élvezni, őzpörköltet enni,
jól érezni magam... Senkinek semmi
köze hozzá, hogy mit tettem, ha tettem,
melyik féreg mer ítélni felettem?
 
Öltem. Na és? Hiszen mindnyájan öltek,
én sem tehettem másként. A görögnek
görög valék, és zsidó a zsidónak,
mint meg van írva, és a gyilkosoknak
lettem gyilkossá. Ki merne vádolni?
S kinek ártok most már? Mit árthat holmi
vénember, kire úgyse virrad sok nap?
Nézem szelíden, most kezd tavaszodni,
és ráncos arcom kitárom a fénynek.
 
(Csak vihar ne legyen. Viharban félek.
A szél feltépi ajtómat, s bejönnek,
kiket megöltem, s bosszúért dörögnek
fejem fölött. Mert az a harag napja,
az ívfényben fölsejlik az alakja
annak, kitől nem futhatok el én se…)
Vigasztalj, vigasztalj, York napsütése!



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.muveszetek.hu

Il sole di York (Italian)

Avevo ucciso. Avvelenato. Più che altro per
l’invidia, o per il semplice piacere, perché
era piacevole piombargli addosso, come
un falco dal cielo, osservare contorcersi i loro
corpi, ascoltare il rantolo... Una stramberia
un po’ strana, mentre bevo il vino invecchiato,
evocare la loro morte è una plateale vittoria…
 
Loro non ci sono, io sì. Ed ora frugando tra
i vecchi ricordi, sento che ne ho abbastanza.
Che valga la pena di vivere ancora, ormai
non ci credo. Mi son stancato. Mi accontento
di ciò che ero, con quel che son diventato.
E comunque ultimamente dormo male.
Sarebbe ora di farla finita, ma questo sole
di primavera mi trattiene a bere, godere,
mangiare stufato di capriolo, a sentirmi bene…
Ciò che avevo fatto, e se avevo fatto, non
riguarda niente e nessuno, e poi quale verme
oserebbe esprimere un giudizio su di me?
 
Avevo ucciso. E allora? Dopotutto avevano
ucciso tutti quanti, neppure io potevo far’
diversamente. Per il greco, greco son stato,
ebreo per l’ebreo, come è scritto, e per gli
assassini sono diventato un assassino. Chi
oserebbe accusarmi? Oramai, a chi posso
nuocere? Che danno può far’ un vecchietto,
che ha i giorni contati? Guardo pacatamente,
inizia la primavera, porgo il mio viso rugoso al sole.
 
(Fa’ che non venga la tempesta. La tempesta
mi fa paura. Il vento scassa la porta, entrano
coloro che avevo ucciso, tuonano vendetta sopra
la mia testa. Perché questo è il giorno dell’ira,
nell’arco della luce s’intravede la figura,
davanti a cui neppure io posso scappare…)
Consolami, oh, sole di York, consolami!
 
 
 
 



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap