Konrád György: A cinkos

Portre of Konrád György

A cinkos (Hungarian)

Az igazgató elhalad előttünk, ellentétes feladatai között idegeskedik, jobb híján leül mellém, gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Megpróbálok az ő nyelvén beszélni, agyam is belefájdul, mire visszabocsátkozhatom téves eszméim körébe. Üldögélj nyugodtan itt mellettünk, s ne mondj semmit. Lustán, csak szemhunyással vegyük tudomásul egymást, mint a macskák. Mi, betegek, csakugyan nem tudunk feltűnésmentesen vásárolni egy doboz cigarettát, s mindenhova elvisszük suta színházunkat. De neked sem ártana, ha egyszer eljátszanád a magadét. Megértenéd, hogy miért némultam el hónapokra az állambiztonság székházában, tudva bár, hogy ezzel törvényes indokot adok kényszergyógykezelésemhez. Nem nagy mulatság egy életen át hülye kérdésekre kitérő válaszokat hazudni.
Azt hiszed, te figyelsz minket, pedig mi néztünk meg igazában téged. Nem vagy rossz ember, tudod, hogy különbségeink viszonylagosak, s éppen csak annyi undokságot eszelsz ki, hogy a többiek ki ne marjanak. Igazad van, a cselekvés szabványai között elbizonytalanodtunk. Túlságosan lefoglal bennünket eszméink váratlan megcsavarodása. Nincs tehetségünk parodisztikus komolysággal utánozni benneteket, hogy szabadon kóborolhassunk.
De ha már éppen itt vagy, kimondom: az egyik oldalon vagyunk mi, bolondok, a másik oldalon ti, hülyék. Idezártatok, hogy átszereljetek magatokhoz hasonlóvá, s a gyógyszereitekkel beleszartok az agyunkba. Elmekórtanotok is csupán hülyeségetek szimptómája. Féljetek csak tőlünk! Védjétek csak kis négyszögletes közhelyeiteket! Köztünk nem lehet béke. Nemcsak ti nyúltok a mi fejünkbe, mi is a tietekbe: megérintünk, elhajlítunk benneteket. Nézd a kataton filozófust, eláll évekig az ajtó mögött; annyit tud, hogy meg se kell mozdulnia, jelenléte a közlemény. De közülünk a legkülönbek ott bolyonganak köztetek, és alattomban elfoglalják a kultúrátokat. A nagy megbízhatatlanok olyan jól szórakoznak, hogy káprázik a szemünk tőle.
A rendes hülye komoly: folyton megkülönbözteti a helyest és a helytelent. Nevetni is csak a többieken tud, s gyűlöli a megértés garázdálkodásait. Töröljétek naptárotokból szüzességetek elvesztésének, anyátok halálának, letartóztatásotoknak ünnepét. Minden alkalmat, amely valami hiteles tapasztalatot ad: amikor megettetek egy egész sült kacsát, vagy leégett a házatok, amikor beteglátogatóban egy kicsit beleéltétek magatokat egy másik ember bőrébe. Ha tiltjátok a börtönfolyosón, miért engeditek, hogy az utcán felsőbb parancs nélkül is köszöngessünk egymásnak?
Ne haragudjatok, ti még nem láttátok a dolgok visszáját. Csak azt tudjátok, hogy mit szeretnétek és mitől féltek. Ennek az embernek, például, muszáj itt mellettem szorongania. Megadatott neki egy óra alatt felfogni a világból annyit, mint másnak egy év alatt sem. Az igazság átégeti magát a tudaton, mint a pisztolygolyó az ingen. A misztika baleset, forradalom az agyban. Isten is fénycsóva, a halál is az. Ennek az embernek az agyában ott van az igazság infarktusának a pörke.
Kedvesem, valami célirányos farkasvilág ítélt téged arra, hogy észre se vedd legfontosabb tapasztalataidat, mintha egy megrakott péküzletben nem látnád a kenyeret. Félek, hogy nem ismered föl a cselekedetben a büntetést és a büntetésben a cselekedetet. Ficamok ábrái vagyunk mindannyian. Amit te hibásnak vélsz, az talán csak az ész kóbor útja. Lehet, hogy nem is ti rekesztettetek ide, lehet, hogy mi zártuk be magunkat általatok.
Egymáshoz érintett könyökkel látszólag nem sokat törődünk szomszédunkkal a padon. Mégis tudjuk, mi van vele. Olyan nyelvünk van, amelyhez nincsen tankönyvetek. Nem mindig értjük egymás rövidített utalásait, de ha üres pipámba kavicsot tömök, és úgy szopogatom, a többiek nem akadnak fenn ezen.
Nektek viszont valami érzelgős, bűnüldöző morál parancsolja, hogy gyógyítva zaklassatok. Jól van, fájdalmat okoztok nekünk; de miért akarjátok, hogy ezt még helyeseljük is? Adtok ágyat és ebédet, de mi már nagyon unjuk, hogy csak akkor van húsleves, ha a gyógyszert is lenyeljük. Kiszáradt szájpadlással, merev lábbal vonszoljuk magunkat, eltűrjük ezt a nevetséges munkát, ronda pamutszálakat válogatunk, amit büntetésül kieszeltetek nekünk. Miért ne? Ha akarjátok, összevarrjuk párosával a fűszálakat, és kettéfűrészeljük a levegőt. Szívesen példázzuk munkánk értelmetlenségével uralmatokét.
Ülök a padon, várom a bolondkirályt. Az, amit énnek mondok, elpárolgott belőlem, mint öntözőkannából a víz. Én meg a világ: csak két neve vagyunk ugyanannak a dolognak. Nem félem Istent, csak összekapcsolódom vele; tudunk egymásról kölcsönösen. A remetét vagy a takarítótestvért szívesen ideengedném a padra, a püspöktől odébb húzódnék. De leginkább a sápadt rabbinak örülnék, aki tudta, hogy a halál is csak lépcsőfok a szeretet útján. Az ember köszön a barátjának, ha megjön, és nem firtatja, hogy a barát létezik-e. Jó mellette hátradőlni a padon, nyugalom van körülötte. Nem mond semmit, még példabeszédet sem, annyi mindenfélét mondott már fiatalabb korában. A szavak rendszerint foglyul ejtik az igazságot; az egész szótár elhívott, de csak kevés a választott. A rabbinak itt a padon nincs kedve akár egyet is kiválasztani. Mosolyognom kell, mert a vendég valami mulatságosat gondolt. Nem tartóztatom, ismerem a gyengéjét: a világ kerülő útján önmagára szegzett figyelem. 



PublisherA cinkos, p. 20-23., Magvető Kiadó, Budapest, 1989

minimap