Kosztolányi Dezső: Europe (Európa in English)

Portre of Kosztolányi Dezső

Európa (Hungarian)

Európa, hozzád,
feléd, tefeléd száll szózatom a század
vak zűrzavarában,
s míg mások az éjbe kongatva temetnek,
harsány dithyrambbal én terád víg,
jó reggelt köszöntök.

Ó ősi világrész,
te régi, te rücskös, te szent, te magasztos,
lelkek nevelője, illatokat és ízt
szürő, csodatévő, nagyhomloku, könyves,
vén Európa.

Ha mostoha is vagy, viaskodom érted
és verlek a számmal és csókkal igézlek
és szókkal igázlak, hogy végre szeress meg.

Ki téphet el innen,
ki téphet el engem a te kebeledről?
Nem voltam-e mindig hű, tiszta fiad tán?
Kölyökkorom óta nem ültem-e éjjel
lámpám sugaránál tanulva a leckéd,
vigyázva, csodálva száznyelvü beszéded,
hogy minden igéje szivembe lopódzott?

Már értik azóta az én gügyögésem,
bármerre vetődjem, sokszáz rokonom van,
bármerre szakadjak, testvérem ezer van.
Nem láttam-e Kölnben a német anyókát
esőbe csoszogni, Párizsba a tündér
francia leányok könnyű szökelését,
Londonban a lordok hajának ezüstjét,
s nem ettem-e, ittam munkásnegyedekben,
családi szobákba lármás olaszokkal?
Nem fájt-e velőmig a szlávok, a sápadt
szlávok unalma, a bánat aranyszín
fáradt ragyogása?
Mind édes-enyémek a népek e földön,
kitágul a szívem, beleférnek együtt.

Fogadjatok engem
ti is szivetekbe,
s ti távoli népek
kürtösei, költők,
pereljetek értünk otthon a mivélünk
perlőkkel, anyánkért, s mi tiértetek majd
itthon perelünk, hogy élhessen anyátok.
Kiáltsatok együtt,
Európa bátor szellemei, költők,
hogy gyáva vadállat bújik el a vackán
és vaksi vakondok fúr alagútat.
Daloljatok együtt,
fények, fejedelmek, szellem-fejedelmek,
hogy lélek a várunk, légvár a mi várunk,
ezt rakjuk az égig, kemény szeretetből
és légi szavakból.
Kezdjetek előlről építeni, költők,
légvár katonái.

1930



Europe (English)

Europe, to you,
by you, praising you, I present my plea
from this century's blind botching,
and as others bury you, tolling through the night,
with a shrill dithyramb, with joy,
with good morning I greet you.

O primordial continent,
you ancient, you roughened, you holy, you majestic
tutor of souls, filter of scents and tastes,
worker of wonders, bravely-browed, bookish,
antique Europe.

My stepmother even, then I would contend for you
and spank you with mouthings and prank you with
kisses
and yoke you in phrases, so at last you love me.


From here who could tear me,
from here who could tear me, could snatch from your
bosom?
Have I not always been your pure son, and faithful?
Have I not always since I was a brat, sitting
at night in the rays of my lamp, learning your lesson,
attending, marvelling at your hundred-tongued speech,
so that each word insinuated itself in my heart?
Since then my ravings have been understood;
wherever they fling me I have hundreds of kinsmen,
wherever they break me I have one thousand brothers.

Did I never notice the old German women
who shuffled through showers in Cologne, the elfin
French girls cavorting so lightly in Paris,
in London the silvery hair of their lordships,
and did I not eat and drink in the workers' tenements
in family rooms with noisy Italians?
Did I never feel in the marrow the pain of the Slav,
the pallor, the tedium, the golden-tinged, weary,
Slavonic
sorrowful radiance?
These people belong to the sweetness my earth holds,
my heart has expanded to fit them within.

You too must welcome me
to the kindness of your hearts,
you bards and buglers
of distant peoples,
quarrel for all of us here against those who would
quarrel with us for the sake of our mother and we
shall quarrel for you here so that your mother shall live.

Cry out together
Europe's courageous spirits, poets,
that only a coward beast is cowering in its cave,
and only a dingy mole is digging its tunnel.
Sing out together,
lights and princes and spirits of princes,
that soul is our castle, our castle in air,
which we shall build skyward with resolute love
out of phrases of air.
begin again your new building, poets,
air-fortress warriors.




minimap