Kosztolányi Dezső: Grabrede (Halotti beszéd in German)

Portre of Kosztolányi Dezső

Halotti beszéd (Hungarian)

Látjátok feleim, egyszerre meghalt

és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.

Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,

csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.

De nincs már.

Akár a föld.

Jaj, összedőlt

a kincstár.

 

Okuljatok mindannyian e példán.

Ilyen az ember. Egyedüli példány.

Nem élt belőle több és most sem él,

s mint fán se nő egyforma két levél,

a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

 

Nézzétek e főt, ez összeomló,

kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,

mely a kimondhatatlan ködbe vész

kővé meredve,

mint egy ereklye,

s rá ékírással van karcolva ritka,

egyetlen életének ősi titka.

 

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.

Mindenki tudta és hirdette: ő volt.

Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,

s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt

a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,

mint vízbe süllyedt templomok harangja

a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:

"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",

vagy bort ivott és boldogan meredt a

kezében égő, olcsó cigaretta

füstjére, és futott, telefonált,

és szőtte álmát, mint színes fonált:

a homlokán feltündökölt a jegy,

hogy milliók közt az egyetlenegy.

 

Keresheted őt, nem leled, hiába,

se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,

a múltba sem és a gazdag jövőben

akárki megszülethet már, csak ő nem.

Többé soha

nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.

Szegény a forgandó tündér szerencse,

hogy e csodát újólag megteremtse.

 

Édes barátaim, olyan ez éppen,

mint az az ember ottan a mesében.

Az élet egyszer csak őrája gondolt,

mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",

majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,

s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "

Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,

mint önmagának dermedt-néma szobra.

Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.

Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

 

1933



Source of the quotationhttp://mek.oszk.hu

Grabrede (German)

Seht, Brüder, er ist nun von uns gegangen,

Geprellt sind wir, im eignen Kreis gefangen.

Erinnert euch, ihm fehlten Ruhm und Größe,

Er stand uns bei mit seines Herzens Blöße.

Nur Lehm wird sein

Von seinen Knochen,

Ach, zerbrochen

Ist der Schrein.

 

Laßt solcherart uns seiner jetzt gedenken:

Natur kann sich nicht zweimal gleich verschenken,

Ihn gibt's nicht mehr und gab's auch vor ihm nie.

So wie ein Blatt mehr ist als eines Blatts Kopie,

Wird auch in all der Zeit ihm keiner gleichen.

 

Aus seinen Augen wird das Leben weichen,

Seht seinen Kopf, seht seine bloßen Hände,

Die sich verliern im Dunst der Nebelwände,

Erstarrt in Stein -

Reliquiensein,

Darauf sind, ornamentengleich verzweigend,

Linien geritzt, sein Lebensrätsel zeigend.

 

Licht, Wärme war er uns, gleich wer er war.

Ein jeder wußte, riefs, daß: er er war.

Er mochte diese und auch jene Speise,

Sein Mund sprach ganz auf eigne Weise,

Versiegelt von der Stille nun, Nachklang,

Geläute eines Tempels, der versank

Im Wasser tief, noch höre ich ihn sagen:

„Ein wenig Käse könnt ich jetzt vertragen...",

Seh ihn beim Wein, den er getrunken,

Selig im Tabaksqualm versunken,

Dann wieder rannte er zum Telefon -

Spann seiner Träume farbigen Kokon.

So leuchtete auf seiner Stim das Zeichen:

Es wird ihm unter Tausend keiner gleichen.

 

Du magst ihn suchen, findst ihn nirgendwo,

Am Kap, in Asien nicht noch irgendwo,

Auch im Vergangnen nicht: Es mehrt sich

Gewesnes, alles wird einmal - nur er nicht.

Gelöscht für immer

Ist seines Lächelns seltsam blasser Schimmer.

Unstetes Feen-Glück, bist zu gehaltlos,

Ein zweites Wunder wird gestaltlos.

 

Ihr Lieben, dies ist ebenso gewesen,

Wie wir's in Märchen oft gelesen

Auf ihn auch schien vom Firmament ein Strahl,

Wir gingen ans Erzähl'n: „Es war einmal...",

Einstürzt' es, ihn begrabend, auf einmal,

Verweint erzähl'n wir nun: „Es war keinmal..."

So liegt er, wollte schaffend mehr erreichen,

Als einem Denkmal seiner selbst zu gleichen.

Arzneien, Worte, Tränen - nichts weckt ihn noch einmal,

Er war einmal... ein- oder keinmal.



Source of the quotationKárpáti, Andreas

minimap