Kosztolányi Dezső: Posmrtni govor (Halotti beszéd in Croatian)

Portre of Kosztolányi Dezső

Halotti beszéd (Hungarian)

Látjátok feleim, egyszerre meghalt

és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.

Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,

csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.

De nincs már.

Akár a föld.

Jaj, összedőlt

a kincstár.

 

Okuljatok mindannyian e példán.

Ilyen az ember. Egyedüli példány.

Nem élt belőle több és most sem él,

s mint fán se nő egyforma két levél,

a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

 

Nézzétek e főt, ez összeomló,

kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,

mely a kimondhatatlan ködbe vész

kővé meredve,

mint egy ereklye,

s rá ékírással van karcolva ritka,

egyetlen életének ősi titka.

 

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.

Mindenki tudta és hirdette: ő volt.

Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,

s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt

a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,

mint vízbe süllyedt templomok harangja

a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:

"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",

vagy bort ivott és boldogan meredt a

kezében égő, olcsó cigaretta

füstjére, és futott, telefonált,

és szőtte álmát, mint színes fonált:

a homlokán feltündökölt a jegy,

hogy milliók közt az egyetlenegy.

 

Keresheted őt, nem leled, hiába,

se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,

a múltba sem és a gazdag jövőben

akárki megszülethet már, csak ő nem.

Többé soha

nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.

Szegény a forgandó tündér szerencse,

hogy e csodát újólag megteremtse.

 

Édes barátaim, olyan ez éppen,

mint az az ember ottan a mesében.

Az élet egyszer csak őrája gondolt,

mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",

majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,

s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "

Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,

mint önmagának dermedt-néma szobra.

Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.

Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

 

1933



Source of the quotationhttp://mek.oszk.hu

Posmrtni govor (Croatian)

Vidite, drugovi, mrtav je, ispario

ostavio nas. Sve nas prevario.

Poynavasmo ga. Ne bješa velik nit izvanredan.

Tek srce, našem srcu drag i ugodan.

Nema ga više,

sad je zemljica.

Joj, raspala se

jedna riznica.

 

Primjer baš ovaj nek vam je poučak:

takav je čovjek. Jedinstven primjerak.

Ne živje takvih više, tek jedan, nek se zna,

na istom stablu nisu jednaka lista dva

i njemu nikad neće biti slična.

 

Pogledajte tu glavu, ta dva sad bezlična

draga oka. Pogledajte tu ruku sivu

što pada sad u maglu neizrecivu

ukočena ko kamen,

ko relikvija, znamen

na kojem klinastim pismom piše sjajna

jedine jedinke života drevna tajna.

 

Ma tko da bješe, sjaj, toplina bješe.

Svak znao ga i javljao: on bješe.

Kako je ovo il ono jelo najradije htio

i govorila mu usta što ih zapečatio

sad mir, i kako nam u ušima glas bio

njegov ko hram što se u moru utopio,

kako još nedavno za svoj stol jw sjeo:

„Sinko, malo sira sada bih pojeo“,

il kako je vino pio, ko dijete

buljio u dim iz svoje cigarete,

kako je hodao, telefonirao

i šarene niti snova prebirao:

kako mu na čelu sjao znamen fini

međ milijunima da je on jedini.

 

Možeš ga tražiti, nećeš ga pronaći

ni tu, ni u Africi, na pol možeš zaći,

u prošlosti krenuti, u budućnost sklada

rađat će se ma tko, ali on – nikada.

Nikad više

uz bledunjav smiješak neća da uzdiše.

Presiromašna je vila kob što tvori

da ponovo čudo jedinke te stvori.

 

Slatki prijatelju, sve to jako liči

na nekog čovjeka smišljena u priči.

Na njega je život jednom tek mislio,

a mi se raspričali: „Eto, živ je, čio...“

Onda se na njega teret neba slio

a mi već plačuć pričamo: „Tek bio...“

Eno ga, leži, snažan, borben lik

kao svoj vlastiti skamenjen spomenik.

Ne probude ga suze, riječi, lijek...

Na zemlji tek jednom provedeš svoj vijek.



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp://feherilles.blogspot.com

minimap