Kosztolányi Dezső: I’m thirty-two years old (Most harminckét éves vagyok in English)

Portre of Kosztolányi Dezső

Most harminckét éves vagyok (Hungarian)

Most harminckét éves vagyok.
Nyár van.
Lehet, hogy tán ez, amire
vártam.
Egészséges bronzarcomat
aranyfénnyel veri a nap,
és lassan
megyek fehér ruhában a
lugasban.
Pipámba sárgálló dohány,
a füstje kékes, halovány.
A fák alatt egy kerti széken
alszik szelíden feleségem.
A küszöbön fiam. A szeme kék láng,
nagy szőke fej.
Álmos, puha száján csiklandva csorran
a lanyha tej.
Vad délután, a föld parázsló.
Részeg-virágok és darázs-szó.

Ha haldoklom, ezt suttogom.
Nyár volt.
Jaj, a boldogság máshová
pártolt.
Egészséges bronzarcomat
aranyfénnyel verte a nap,
és lassan
mentem fehér ruhában a
lugasban.
Pipámba sárgálló dohány,
a füstje kék volt, halovány.
A fák alatt egy kerti széken
aludt szelíden feleségem.
A küszöbön fiam. A szeme kék láng.
Nagy szőke fej.
Álmos, puha száján csiklandva csorrant
a lanyha tej.
Vad délután volt és parázsló.
Részeg-virágok és darázs-szó.

1917



I’m thirty-two years old (English)

I’m thirty-two years old.
The summer’s here.
Is it for this that I’ve been waiting
all the year?
The sunlight beats my bronze and healthy
face with gold, and leisurely
I stroll,
white-suited, by
the garden wall.
A tender blue smoke billows
from my pipe. Tobacco yellows.
A chair unfolds. My wife sleeps peacefully
in the shadow of a tree.
My son is in the doorway, blue eyes glowing,
blond hair like silk,
his drowsy mouth still trickling with
the lukewarm milk.
The afternoon is fierce, earth burns like bone,
with drunken flowers, wasps’ low monotone.

When I am dying I will
whisper this:
that it was summer and that
happiness
was there and is no more. The sunlight beat
my bronze and healthy face with gold,
and I strolled
along the garden wall
white-suited, and the blue smoke billowed
from my pipe, tobacco yellowed,
a chair unfolded and peacefully
my wife slept in the shadow of a tree,
my son was in the doorway, blue eyes glowing,
blond hair like silk,
his drowsy mouth still trickling with
the lukewarm milk,
the afternoon was fierce, earth burned to bone
with drunken flowers, wasps’ low monotone.




minimap