Kosztolányi Dezső: Szülőföldemnek bús határa

Portre of Kosztolányi Dezső

Szülőföldemnek bús határa (Hungarian)

Szülőföldemnek bús határa, hajh,
elér-e még a bánat és sohaj?

Mert hozzád többé nem visz a vonat,
csak így emelhetem rád arcomat.

Gyermekkorom, áldott gyermekkorom,
te hontalan, hozzád kiáltozom.

Bölcsők, koporsók, temetői por
és templomok ormán az estbibor.

Kis iskolánk, amelybe a harang
oly édesen beszélt, akár a lant.

Lombok, virágok és színes kavics
a sínek mellett. Hullámos Palics.

Hold, nyári bál, rakéta, kéjes ég,
s a szélbe - karcsú lányok - jegenyék.

Szivembe húsz év gazdagsága s lágy,
édes-halálos méz: a vágy, a vágy.

Fejemre kulcsolom a két kezem,
és koravénen rád emlékezem.

Vagyok szegény, ki semmit sem akar,
harmincnégy éves, elfáradt magyar.

S nem kérdezem, az ég ragyog-e még,
Azt sem kérdezem, hogy vagyok-e még?



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationhttp://vers-versek.hu

Triste sponda del mio paese natale (Italian)

Ohi, triste sponda del mio paese natio,
ti giunge ancor la mestizia e il sospiro?


Perché da te non mi porta più il treno,
il mio viso verso di te solo così elevo.
 
La mia infanzia, mia infanzia benedetta,
le mie parole a te rivolgo, tu senzapatria.
 
Culle, feretri, cimiteri pieni di polvere,
porpora serale sulla sommità delle chiese.
 
Piccola scuola nostra, in cui il campanello
suonava così dolcemente, come il liuto.
 
Fronde, fiori, sassi colorati lungo la ferrovia,
la superficie del lago di Palić increspata.
 
Luna, ballo estivo, razzo, cielo voluttuoso,
ragazze, come pioppi ondeggianti nel vento.
 
La ricchezza dei miei vent’anni nel cuore,
il desiderio: un soave, dolce miele mortale.
 
Congiungo le mie mani sopra la testa,
il mio pensiero da vecchiotto, da te vola.
 
Sono un ungherese, un poveraccio stanco,
senza alcun desiderio, di anni trentaquattro.
 
E non mi chiedo se il cielo brilla ancora,
E neppure mi chiedo se io esisto tuttora?
 



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap