This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Kovács András Ferenc: Torony és tövis

Portre of Kovács András Ferenc

Torony és tövis (Hungarian)

Mert már elég egyetlenegy tövis -
vasszög a táj tenyerébe verten,
egyetlen tüske, menny felé törő:
megválthatatlan tébolyult torony,
minőt Tübingen vagy Muzot növesztett
a semmiségbe. Ámde az istenek
térbe vetettek, akár közönyös kövek -
csak tovaszálló sziklatorzók
a hallgatás pogány pártázatán
s a fényesség félelmes frízein -
Parthenonokká hullnak a porszemek, és
mind a világra zuhannak egyszer.

Mert csak a vonzás lesz örökéltű -
mostoha hír soha föl nem éri
őket az önző csillagidőkben…
Annyi se - emberek éltek itten,
szónál is szebbek: láthatatlanok,
csodás selejtek és sárkányfogak,
akikben egy volt még torony s tövis -
vak mindenség sugárzó söpredéke…

Mert már elég egyetlenegy - sok is.
Rózsa se kell több, Rhodanusra nyíló:
egy univerzum elég
sírfölirat. Suhanó ködökkel
távolodunk a bizonytalanba,
s bár nevet adtunk
néki - mienk sose volt, csak övé mi.
Így közelítünk mégis a csonka egészhez,
így, mi tövisbe, toronyba zártan:
fölgyorsult ragyogás vakít,
gőgös alázat - a többi költők
dolga. De forduljon ki szájunkból a szó,
mint rághatatlan rossz kenyér, Uram.



minimap