Kukorelly Endre: Ein Heilkräuter-Garten (Egy gyógynövény-kert in German)

Portre of Kukorelly Endre

Egy gyógynövény-kert (Hungarian)

Amikor a kert valahány aprócska
zugában villogva elöl, vagy
a mély árnyékban hátramaradt
minden szabad kis virágfejet
ingatni kezd a szél, és valamennyi
megbújó szálacskát és levelet,
a lebegőt, a lehullót s a földet is,
a köveket meg a kövön szétnyíló

vörös vagy sárga, bordó, mézszínű
gyümölcseit a kertnek, a kibújó,
kibukó, kemény, nedves, lassan csak
fakult barnára száradó magvakat, a
sehová araszoló, sehová futkározó
ijesztő égi-földi, vad és ijedt
berregő szerkezeteket, játékszoba-
lepedőnyi eltépett szárnyat, levált

lábacskát, finom, olajkék páncélok
roppanását, a csorgó, még áttetszőn
csillogó, halk-éles-fájdalmasan szakadó,
s az épphogy, csak épp az imént
széjjelnyomott puha testeket is:
ha egyetlen csak tejszín- és zölden
csillogó elvált hajszálnyi erecskét
ingatni kezd a szél, és ezt az igyekvő

és elszáradó, elkorhadt, széthullt, már
porlani kész mérhetetlen felszínt
valami lélek párája futja pedig be.
Ő felfele néz, a szélben a pára
kicsit fölszáll, hogy megint
lecsapódjon. Az egész kert
figyel, fölfelé. Csak fölfelé
figyelt. De lefelé tekintettek rá.


Ein Heilkräuter-Garten (German)

Als der Wind zu schwingen beginnt
in allen winzigen Winkeln des Gartens
die vorne flitternd oder in tiefem Schatten
zurückgestauten kleinen freien
Blumenköpfe all, und alle versteckten
Fasern und aale Blätter, die
treibenden fallenden und auch die Erde
die Steine und dann die am Steine sich

öffnenden roten oder gelben, bordoroten,
honigfarbenen Früchte des Gartens, die sich
schlüpfenden fälligen, harten, nassen, langsam
nur verblichenen, braungetrockneten Kerne, die
nirgendshin schleichenden schwirrenden
furchtbar himmlischen-irdischen, wilden und
schüchtern ratternden Strukturen, die spielzimmer-
oder lakengrossen zerrissenen Flügel, die

Beinstümpfchen, den Knack von feinen ölblauen
Panzern, die rinnenden, noch durchscheinend
schimmernden, still-scharf-schmerzlich reissenden
und auch die vor kurzem, grad noch frisch
zerdrückten weichen Körper: als der Wind
zu schwingen beginnt ein einzelnes, voll
grün und sahnenfarben schimmerndes abgeschiednes
haarfeines Äderchen, und diese eifrige

und dürre, morsche, zerfallene, schon
zu verwittern bereite ungeheure
Fläche aber vom gewissen Seelendunst bedeckt wird.
Er schaut nach oben, der Dunst hebt sich
etwas im Wind, damit er wieder niedergehen
kann. Der ganze Garten schaut wach, nach
oben. Er schaute nach oben. Aber
von oben herab wurde er angeblickt.



minimap