Kukorelly Endre: Előcsarnok

A vesztibülben összegyűlt már
minden, ami majd elkisér.
Állnak magukban, mint az oltár.
Menni, maradni,
ennyit ér.

Ismerős, ahogy egymást nézik,
ez egy valódi tárlat itt,
leltárt róluk senki se készít,
nézd csodálatos
tárgyait

lélek, és nézz magadba lélek,
te szívemben vonulgató
ború, te halálos szemlélet,
ó édes árny, te
elfutó.

Egyszer ez a leírhatatlan
berendezés is elmerül,
lassan felolvad, mint a szappan,
s elcsordogál a
vesztibül.