Madách Imre: ТРАГЕДИЯТА НА ЧОВЕКА (Az ember tragédiája in Bulgarian)

Portre of Madách Imre

Az ember tragédiája (Hungarian)

Harmadik szín

(Pálmafás vidék a paradicsomon kívül. Kis, durva fakaliba. Ádám cövekeket ver le kerítésül. Éva lugost alkot. Lucifer.)

Ádám

Ez az enyém. A nagy világ helyett
E tér lesz otthonom. Birok vele,
Megvédem azt a kártevő vadaktól,
És kényszerítem nékem termeni.

Éva

Én meg lugost csinálok, épen olyat,
Mint az előbbi, s így közénk varázslom
A vesztett Édent.

Lucifer

Vajh, mi nagy szavat
Mondottatok ki. A család s tulajdon
Lesz a világnak kettes mozgatója,
Melytől minden kéj s kín születni fog.
És e két eszme nő majd szüntelen,
Amíg belőle hon lesz és ipar,
Szülője minden nagynak és nemesnek,
És felfalója önnön gyermekének.

Ádám

Rejtélyeket beszélsz. Igérted a
Tudást, az ösztön kéjéről lemondtam
Érette, hogy, bár küzdve, nagy legyek.
S mi az eredmény?

Lucifer

Hát nem érzed-e?

Ádám

Érzem, hogy Isten amint elhagyott,
Üres kézzel taszítván a magányba,
Elhagytam én is. Önmagam levék
Enistenemmé, és amit kivívok,
Méltán enyém. Erőm ez, s büszkeségem.

Lucifer félre

Hiú báb, mostan fittyet hánysz az égnek,
Meglátjuk szíved, villámok ha égnek.

Éva

Nekem meg büszkeségem az csupán,
Hogy a világnak anyja én leszek.

Lucifer félre

Dicső eszmény, mit a nő szíve hord,
Megörökítni a bűnös nyomort.

Ádám

Mit is köszönjek néki? Puszta létem?
Hisz az a lét, ha érdemes leszen
Terhére, csak fáradságom gyümölcse.
A kéjet, amit egy ital viz ád,
Szomjam hevével kell kiérdemelnem,
A csók mézének ára ott vagyon -
Amely nyomán jár - a lehangolásban.
De hogyha a hálának csatja mind
Le is hullt rólam, bár szabad levék
Alkotni sorsom és újból lerontni,
Tapogatózva amit tervezék -
Ahhoz segélyed sem kellett talán,
Megbírta volna azt saját erőm.
S te nem mentél meg a súlyos bilincstől,
Mellyel testem por földéhöz csatol.
Érzem, bár nem tudom nevét, mi az,
Talán egy hajszál - annál szégyenebb -,
Mi korlátozza büszke lelkemet.
Nézd, ugranám, és testem visszahull,
Szemem, fülem lemond szolgálatáról,
Ha a távolnak kémlem titkait;
S ha képzetem magasb körökbe von,
Az éhség kényszerít, hunyászkodottan
Leszállni ismét a tiprott anyaghoz.

Lucifer

Ezen kötél erősb, mint én vagyok.

Ádám

Ah, úgy te gyönge szellem vagy igen,
Ha e láthatatlan pókháló, e semmi,
Mit százezer lény észre sem veszen,
S hálója közt szabadság érzetével
Fickándozik, mit csak nehány kivált
Magasb szellem sejt, még dacol veled.

Lucifer

S csakis ez az, mi vélem bír dacolni,
Mert szellem, mint én. Vagy tán azt hiszed,
Hogy, mert elrejtve munkál s zajtalan,
Nem is erős? - Ne hidd, homályban űl,
Mi egy világot rendít és teremt,
Mert látásától megszédűlne a fej.
Csak ember műve csillog és zörög,
Melynek határa egy arasznyi lét.

Ádám

Hagyd megtekintnem hát e működést
- Egy perce csak, keblem, tudod, erős -,
Mely rám befolyhat, aki enmagamban
Olyan különvált és egész vagyok.

Lucifer

Vagyok - bolond szó. Voltál és leszesz.
Örök levés s enyészet minden élet.
De nézz körűl és láss szellem-szemekkel. -

Ádám amit a következőkben mond, mind láthatóvá is lesz

Mi áradat buzog fel így körűlem,
Magasba törve szakadatlanúl,
Hol kétfelé vál s a földsarokig
Vihar gyanánt rohan?

Lucifer

Az a melegség,
Mely életet visz a jegek honába.

Ádám

Hát e két lángfolyam, mely zúgva fut
Mellettem el, hogy félek, elsodor,
És mégis érzem éltető hatását:
Mi az, mi az? Elkábulok belé. -

Lucifer

Ez a delej.

Ádám

Alattam ing a föld.
Amit szilárdnak és alaktalannak
Tartottam eddig, forrongó anyag lőn,
Ellentállhatlan, mely alak után tör,
Életre küzd. Amarra mint jegec,
Emerre mint rügy. Oh, e zűr között
Hová lesz énem zárt egyénisége,
Mivé leszesz, testem, melyben szilárd
Eszköz gyanánt oly dőrén megbizám
Nagy terveimben és nagy vágyaimban?
Te elkényeztetett gyermek, ki bajt
S gyönyört szerezsz számomra egyiránt.
Nehány marok porrá sülyedsz-e csak,
Míg többi lényed víz és tünde lég,
Mely még imént piroslott és örült,
S legott voltammal a felhőbe gőzölt?
Minden szavam, agyamban minden eszme
Lényemnek egy-egy részét költi el.
Elégek! - És a vészhozó tüzet
Talán rejtélyes szellem szítogatja,
Hogy melegedjék hamvadásomon. -
El e látással, mert megőrülök.
Ily harcban állni száz elem között
Az elhagyottság kínos érzetével,
Mi szörnyű, szörnyű! - Oh, miért lökém el
Magamtól azt a gondviseletet,
Mit ösztönöm sejtett, de nem becsűlt,
S tudásom óhajt - oh de hasztalan.

Éva

Úgy-é, úgy-é, hasonlót érzek én is.
Ha majd te harcolsz a fenevadakkal,
Vagy én lankadva kertünk ápolom,
Körültekintek a széles világon,
És égen-földön nem lesz egy rokon,
Nem egy barát, ki biztasson vagy óvjon,
Nem így volt ám ez egykor, szebb időben.

Lucifer gúnyosan

Hiszen, ha oly kicsínyes lelketek,
Hogy fáztok ápoló gond s kéz ne'kűl,
S alárendeltség oly szükségetek:
Idézek én fel istent számotokra,
Ki nyájasabb lesz, mint a zord öreg:
E földnek szellemét, ismérem őt
Az égi karból, szép szerény fiú. -
Jelenjél meg, szellem,
Látod, nem bírsz velem,
Az ősi tagadás
Hiv, hisz nem merne más.

A földből lángok csapnak fel, tömör fekete felhő képződik szivárvánnyal, iszonyúan mennydörögve

Lucifer hátralépve

Ki vagy te, rém - nem téged hívtalak,
A föld nemtője gyönge és szelíd.

A Föld Szellemének szava

Mit gyöngeűl látál az égi karban,
Az önkörében végtelen, erős. -
Im itt vagyok, mert a szellem szavának
Engednem kelle, ámde megjegyezd,
Hogy fölzaklatni s kormányozni más.
Ha felveszem saját képem, leroskadsz,
S eme két féreg itt megsemmisűl.

Lucifer

Mondd hát, hogyan fér büszke közeledbe
Az ember, hogyha istenűl fogad?

A Föld Szellemének szava

Elrészletezve vízben, fellegekben,
Ligetben, mindenütt, hová benéz
Erős vágyakkal és emelt kebellel.
Eltűnik

A ligetet, forrást tünde játszi nimfák népesítik

Éva

Ah, nézd e kedves testvér arcokat,
Nézd, nézd, mi bájosan köszöntenek,
Nincs többé elhagyottság, rengeteg,
A boldogság szállott közénk velek.
Ők adnak búnkban biztató szavat,
A kétkedésben jó tanácsokat.

Lucifer

Nem is kérhettek jobb helyütt tanácsot -
Kik, amint kértek, már határozátok -
Mint épp e kedves tünde alakoktól,
Kik úgy felelnek, mint kérdésetek szól:
A tiszta szívre mosolyogva néznek,
Ijesztő réműl a kétségb'esőnek;
Ők kísérendnek végig száz alakban,
Százféleképen átalváltozottan,
A fürkésző bölcs észnek üde árnya
S örök ifjú sziveknek ideálja.

Ádám

Mit ér, mit ér e játék csillogása,
Előttem mely foly, nem hatok belé -
S nekem csak egy rejtéllyel több jutott. -
Ne hitegess, Lucifer, ne tovább,
Hagyj tudnom mindent, úgy, mint megfogadtad.

Lucifer félre

Keserves lesz még egykor e tudásod,
S tudatlanságért fogsz epedni vissza.
Fenn
De tűrelem. Tudod, hogy a gyönyör
Percét is harccal kell kiérdemelned;
Sok iskolát kell még addig kijárnod,
Sokat csalódnod, míg mindent megértesz.

Ádám

Könnyű neked beszélni tűrelemről,
Előtted egy öröklét van kitárva,
De én az élet fájából nem ettem,
Arasznyi lét, mi sietésre int.

Lucifer

Minden, mi él, az egyenlő soká él,
A százados fa s egynapos rovar.
Eszmél, örűl, szeret és elbukik,
Midőn napszámát s vágyait betölté.
Nem az idő halad: mi változunk,
Egy század, egy nap szinte egyre megy.
Ne félj, betöltöd célodat te is,
Csak azt ne hidd, hogy e sár-testbe van
Szorítva az ember egyénisége.
Látád a hangyát és a méherajt:
Ezer munkás jár dőrén összevissza,
Vakon cselekszik, téved, elbukik,
De az egész, mint állandó egyén,
Együttleges szellemben él, cselekszik,
Kitűzött tervét bizton létesíti,
Míg eljön a vég, s az egész eláll. -
Portested is széthulland így, igaz,
De száz alakban újolag felélsz.
És nem kell újra semmit kezdened:
Ha vétkezél, fiadban bűnhödöl,
Köszvényedet őbenne folytatod,
Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz,
Évmilliókra lesz tulajdonod.

Ádám

Ez visszapillantása az öregnek,
De ifjú keblem forró vágya más:
Jövőmbe vetni egy tekintetet.
Hadd lássam, mért küzdök, mit szenvedek.

Éva

Hadd lássam én is, e sok újulásban
Nem lankad-é el, nem veszít-e bájam.

Lucifer

Legyen. Bűbájat, szállítok reátok,
És a jövőnek végeig beláttok
Tünékeny álom képei alatt;
De hogyha látjátok, mi dőre a cél,
Mi súlyos a harc, melyben útatok tér;
Hogy csüggedés ne érjen e miatt,
És a csatától meg ne fussatok:
Egére egy kicsiny sugárt adok,
Mely biztatand, hogy csalfa tünemény
Egész látás - s e sugár a remény. -

Ezalatt Ádámot és Évát kalibába vezeti, kik ott elszunnyadnak


PublisherTalentum Kiadó
Source of the quotationp. 21-27.

ТРАГЕДИЯТА НА ЧОВЕКА (Bulgarian)


Трета картина

Извън Рая - местност с палми. Груба дървена колиба. Адам забива колове за ограда. Ева прави беседка. Луцифер.

Адам
Това е мое. Срещу свят огромен
сега си имам дом, градински кът.
Ограждам го от дивите животни
и той за нас ще ражда плодове.

Ева
И аз беседка нова ще издигна,
и с нея ще се върне пак при нас
изгубеният Рай.

Луцифер
Големи думи
изказахте! Семейството, имотът
ще тласкат към развитие света
и радости и мъки ще създават.
О, как ще избуят! Ще прерастат
в отечество, в индустрия - в родител
на всичко величаво и добро.
Но някой ден ще схруска свойте рожби…

Адам
Загадъчно говориш… Обеща ми
Познанието. И за него аз
оставих и нагони, и наслада,
та в битките да стана величав.
А где е резултатът?

Луцифер
Той се чувства…

Адам
Когато Бог от рая ме прогони,
да крея сам във тази пустота,
почувствах, че и аз го изоставям
и аз съм бог за себе си сега.
И всичко извоювано - заслужих
да бъде моя гордост, моя мощ.

Луцифер (тихо)
Ах, кукло жалка, смела си без Бога,
но да те видя, щом отекне гръм…

Ева
За мене пък остана гордостта,
че аз ще стана майка на света.

Луцифер (тихо)
Сърцето женско славна чест жадува -
и глад, и грях да увековечи…

Адам
Живота си на Бога аз дължа,
но само него. Стигна ли достойнство -
на мойте мъки то ще бъде плод.
Насладата от глътката водица
с пламтяща жажда трябва да платя,
а сладката целувка - да изкупя
с униние горчиво след меда…
Признателност към Бога не изпитвам,
а ето че свободен съм сега
съдбата си да сривам и изграждам,
неопитно макар - да нижа план.
Дали и твойта помощ ми е нужна?
Бих имал сила сам да победя!
Не ме спаси от тежката окова,
притиснала плътта ми във праха.
Усещам я - безименна, незрима,
духа ми горд сковава и сега.
Бих литнал аз, но тялото мн пада.
Очите ми са слаби да прозрат
във тайните далечни и примамни.
И ако поглед взра в далечността,
гладът ме принуждава усмирено
да сляза пак на прашната земя…

Луцифер
По-силна е от мене таз окова.

Адам
Да, дух си, но безсилен да се справиш
с една незрима паяжина… Тя
безбройни други твари не смущава.
С измамно чувство уж за свобода
те пърхат в нея, ала я разбират
от тебе по-могъщи духове…

Луцифер
Единствено тя дръзва срещу мене.
Но тя е също дух! И не мисли,
че слаб е, щом невидим и безшумен
се труди той. Забулен в тайнствен здрач,
той сам създава своя свят безкраен.
Съзреш ли го - ще те зашемети.
Човекът само вдига шум и бляска
с преходните си, дребнички дела.

Адам
За миг поне - аз смел съм, - помогни ми
да зърна как се труди този дух!
Дано помогне, за да не усещам,
че съм единен и - разединен…

Луцифер
Не казвай „съм“! Ти беше и ще бъдеш.
Животът е разтление без смърт…
Огледай се и виж с очи духовни!

Адам
(думите му се превръщат в гледки)
Какво струи стремглаво покрай мен
и все нагоре, все нагоре блика
и литва като вихър раздвоен
към полюсите земни?

Луцифер
Топлината.
В пустини ледни носи тя живот.

Адам
Две огнени реки текат и екнат!
Ах, страх ме е, че ще ме отвлекат!
И все пак как живително въздействат!
Какво са те? Ще ме зашеметят!

Луцифер
Това е магнетизмът!

Адам
А Земята
под моите нозе се олюля.
До преди миг безформена, но крепка,
материя пламтяща е сега,
стреми се да намери своя форма,
ту в пъпка се превръща, ту в кристал…
Какво ще стане в тази хаотичност
със мойта същност - скритото ми „аз“ -
и с тялото ми, за което вярвах
така глупашки, че е средство, лост
за планове и за мечти големи?
О, мое тяло, ти, дете капризно,
дарило и наслада, и печал,
нищожна шепа пепел ли ще станеш,
вода и въздух? Само преди миг
ти бе тъй свежо, розово от радост…
Във облак ли и ти ще се стопиш?
Със всяко мое слово, с всяка мисъл
загива част от мойто същество.
Така изгарям! Дух ли някой тайнствен
разпалва в мене гибелния плам,
та в мойта пепел той да се посгрее?
Спри тази гледка!… Спри, ще полудея!
Как страшно е борба да поведеш
с природните стихии, угнетяван
от чувството на скръбна самота!
Защо отблъснах божията милост?
Долавях я с инстинкт, не я ценях,
познание жадувах… Но напразно…

Ева
Подобно нещо чувствувам и аз.
Догдето ти прогонваш зверовете,
лехите изнурена ще плевя.
Огледам ли се - в този свят огромен
напразно бих подирила с очи
приятел или сродник да ме брани,
със бодра дума да ме насърчи.
А друго бе в онези дни спокойни!

Луцифер (иронично)
Щом вашите душици потреперват
без длан грижовна и без опекун
и робско подчинение ви мами -
нов бог за вас сега ще призова,
по-ласкав от намусения старец:
от Ангелския хор ми е познат
смиреният и млад Дух на земята.
Дух земен, появи се!
На силата ми подчини се!
Извиква те със заклинание
не друг - самото Отрицание!
От земята бликва силен пламък; между плътни, черни, гърмящи облаци се извива дъга.

Луцифер (отстъпвайки)
Кое си ти, страшилище? Повиках
тъй слабия и кротък Земен дух!

Гласът на духа на земята
Изглеждам слаб, догдето пея в хора,
но в своя кръг съм страшен и могъщ.
Послушах те, защото дух ме вика
и длъжен бях да дойда, но помни -
да ме повикаш и да властваш - не е
едно и също… Ако се вселя
във своя облик, ти от страх ще грохнеш,
а тези две гадинки - ще умрат.

Луцифер
Та как до теб, тъй горд, би имал достъп
човек, ако за бог те избере?

Гласът на духа на земята
Ще бъда пръснат в облаци, води,
в гори - където погледа си взрете
със жар и със възвишено сърце.
Изчезва. В гората около извора се появяват танцуващи нимфи.

Ева
Ах, виж как мило, ласкаво ни кимат
усмихнати и сродни същества!
Със тях долита щастието - краят
на нашата пустинна самота.
В безпътиците те ще ни съветват,
скръбта ни ще разсейват във беди.

Луцифер
Наистина са мили, лекокрили!…
Единствено те - нимфите - ще могат
съвети да ви дават за неща,
които вече всъщност… сте решили.
Ответът ще е ехо на въпроса:
спокойни ли сте - те ще ви тешат,
а страх ли ви замъчи, ще ви плашат.
Във образи безброй превъплътени,
ще бъдат все край вас, за да дарят
с прохладна сянка мъдрия мислител
и с идеал - младежкото сърце.

Адам
Игра на думи - блясък непотребен
пред погледа… Не вникна ли в глъбта -
във мен се буди пак загадка нова.
Не ме залъгвай, стига, Луцифер!
Аз искам вече всичко да разбирам!
Познание нали ми обеща!

Луцифер
(тихо)
Горчилката му скоро ще усетиш
и ще поискаш пак да си невеж…
(Гласно.)
Търпение!… В борба се извоюва
насладата, макар и само миг.
Познанието идва много бавно,
с изгубени илюзии, с беди.

Адам
Търпение? Ти можеш да го имаш -
пред теб покорна чака вечността.
Но аз съм простосмъртен и е кратка
пътеката ми - в Рая не успях
да вкуся от дървото на живота.

Луцифер
Еднакво дълго тук живее всичко -
и еднодневка, и столетен бор.
И всеки мисли, люби и загива,
щом свърши свойте дни или мечти.
Не времето - променяме се ние,
столетие и ден е все едно…
Не се плаши, целта си ще постигнеш!
Недей мисли, че в тялото от кал
се свива същината на човека…
Виж мравките и пчелния рояк -
работници безброй се щурат смешно,
слепци работят, лутат се и мрат.
Но цялото е свързано със смисъл -
живее, действа с дух обединен.
Целта си ясна точно изпълнява,
додето дойде край - и всичко спре…
От кал създаден, в прах ще се превърнеш
и пак ще се възраждаш, многолик.
Но няма все отново да започваш -
синът ти твойте грешки ще плати,
ще наследи и твоята подагра,
и твойта мъдрост, опит, чувства… Тъй
безброй години ти ще съществуваш.

Адам
Тъй старец само би се утешавал.
Жадуват друго младите гърди:
да зърна само бъдещето свое,
целта на мойте мъки и борби.

Ева
И аз да видя - в честите промени
не ще ли се загуби моят чар?

Луцифер
Да бъде тъй! Заспете сън вълшебен
и вижте свойто бъдеще докрай
в картини бързолетни… Ще съзрете
как жалка и нелепа е целта,
а битките по пътя - непосилни,
ала не се отчайвайте от тях,
не хуквайте уплашени от боя!
Над вас в небето малък лъч ще грее,
и нека ви прилъгва, че мираж
измамлив само погледа смущава.
Надеждата ще бъде този лъч…
(Завежда Адам и Ева в колибата и те потъват в сън.)



PublisherPetőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ
Source of the quotationAz ember tragédiája 20 nyelven - 25 fordításban. CD-ROM

minimap