Nagy László: Fenyegetések

Portre of Nagy László

Fenyegetések (Hungarian)

Susogásodat hallom, Heródiás

és lányodat látom,

őt, a buta szűzet, irgalmatlant,

aki tálcára óhajtja fejem,

aki szoknyául veszi farára

selyemvérű alkonyatom,

őt látom, őt, aki cápabőrrel

orcáira dörzsöl rózsát

s nem érzi át micsoda gyász

pár nélkül töltenem az éjt.

 

Ne siess képzelet, még csak dél van,

törpék az árnyak, történhet más is,

még mozdulatlan delel a kard,

s nem a hajam: hőség gyűrüzik róla,

port se borzol árnya, és fönt a fekély

lüktet csupán, mert érctükre nincs,

mert alagsorba csukatta a tükröt,

idilli – de újra sásözön rajtam,

susogásod újra eloltja a fényt,

és lányodat látom, Heródiás.

 

Sarkamból is arkangyal lángol,

tejetlen csecseibe rúg,

haragom virul a vasakon,

haragom és nem a remény,

mert megmértem én s megitéltem:

megváltáshoz igen kevés,

mert rácsot ugyan belevelez,

de rácsot soha nem harap el,

s mert minden nyugtalanoknak

szégyene a szelíd halál,

megadás, meggondolatlan,

bájjal noha bearanyoz –

fejet ajándékba nem adunk,

levágatod? égi orbita várja,

oltottmész-köpenyét leveti a törzs,

rendíti e döglött földet a váll,

halálunk vásárfia soha nem lesz,

soha ablakba-tehető halál.

 

Susogásodat hallom, Heródiás.



Uploaded byFehér Illés
PublisherMagvető Kiadó
Source of the quotationVersek és versfordítások
Bookpage (from–to)521. oldal
Publication date

Pretnje (Serbian)

Čujem ti šuštanje, Herode,

i vidim ti kćerku,

nju, glupu - nevinu, nemilosrdnu,

koja mi na tacnu želi glavu,

koja na bedrima kao ruho

nosa moj   svileni suton,

nju vidim, koja s kožom morskog psa

trlja ružu na obraze

i ne oseća kakva je žalost za mene

noć u samoći provesti.

 

Ne žuri mašto, tek je podne,

senke su sitne, povest još može stići,

još nepomično leži sablja,

ne moja kosa: vrućina ju obavija,

senka joj je nepomična a gore

tek kuža titra jer nema metalnog ogledala,

jer ogledalo je u podrumu sakriveno,

idila - al me šaš opet prekriva,

šuštanje ti opet ugasi svetlo

i vidim ti kćerku, Herode.

 

I iz pete mi arhanđel plamti,

jalove dojke joj gazi,

ljutnja mi cveta na željezu,

ljutnja a ne slepa nada

jer odmerio i procenio:

slaba je za izbavljenje

jer rešetke lišćem prekriva

ali rešetku nikad ne kida,

i jer svima nemirnima

sramota je pitoma smrt,

nepromišljena predaja,

makar i sa ljupkošću pozlati -

glavu nikad ne poklanjamo,

dat ćeš odrubiti? nebeska orbita ga

čeka, skida trup ogrtač od kreča

rame uzdrma tu crknutu zemlju,

naša smrt nikad neće biti poklon s pazara

ni smrt koja se u prozor stavlja.

 

Čujem ti šuštanje, Herode.



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp://feherilles.blogspot.com

minimap