Nyerges András: Diatriba (Pörlekedés in Italian)

Portre of Nyerges András

Pörlekedés (Hungarian)

Hányszor kell még magadban megtagadnod azt, aki ütni, ordítani szeretne? 
Mennyi kell még, hogy holtodig kiteljék benned a szív türelme? 
Hányszor kell megtagadnod őt, ki csalán-marta gyerekkorodat őrzi, 
Mikor még semmit le nem nyeltél hazugul és fegyelmezetten? 
Rokont, barátot is megütöttél, ha felszökött a láb (láz?) a szívedben. 
Ordítottál! Rugtad az ajtót. Sírtál óra hosszat. Tüzelt a szemed. 
Harsogtál konokul. 
Gyáva fegyelmed ma naponként megadóztat. 
Hol van a düh, ami sose csitul? 
Őt tagadod meg, kiben nem lohad le se gyűlölet, se bántalom, se oktalan ütleg. 
Ki nem szégyenli és nem fojtja vissza haragját, és visszaüt, ha ütnek. 
A pillanatot fenékig kiissza. 
Hányszor kell őt fulladva megtagadnod, mosolyokkal sebezned, felszabdalnod arcod, hogy aki rád néz, ne lássa, ne hallja, ne értse. 
Szívedben váltig óvod azt a régit, kiből a harag felszállt, mint a vércse, fel, magas égig. 
Meddig csikorog fogad közt tűrés homokja?

Meddig mélyed körmöd tenyeredbe, hogy fontolgatva és beosztva kiteljék benned a szív türelme? 
Meddig nyelsz? Mondd, meddig vigyázol, hogy az a lobogás föl ne törjön? 
Szemedben meg ne látsszon? Hogy azt se üsse, ki holnap tán megölne.

Símogasd, ki készül ellenedre?

Országnyi gázkamrába vitetne? 
Hogy bírod el, hogy őt se köpd le? 
S ki téglánként lopja el fejed felől jövődet, megöleld, testvérnek fogadd, s kivívott jussodat vissza ne pereld. 
Hogy suttogva, titokban innenis, egyetlen hazádból kitagadjon, hogy magát  tolja fel magyarabbnak, ki a népet vágta arcon?

Meddig tudsz topogni kételyeidben összeziláltan, holott kigyulladt világok füstjét érzed már a szádban. 
S a harag körmöd alatt parázslik.

Meddig bírod, hogy benzinnel leöntött testeddel ne világíts? Meddig még? 
Életed lobogó szelekre kötözd rá. Ne várj a robbanásra. 
Ne legyen elég a szív türelme! Kiálts! Üvölts! 
Nincs jogod belehalni a némaságba!



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://blog.xfree.hu

Diatriba (Italian)

Quante volte devi, rinnegare ancora dentro di te, colui
che colpire e urlare vorrebbe?
Quanto ci vuole ancora, che nel tuo cuore finisca
l’infinita pazienza?
Quante volte dovrai rinnegare colui, che custodisce 
la tua infanzia dall’ortica martoriata?
Quando non mandavi giù ancora niente menzognero
disciplinatamente?
Colpivi sia parente, che amico, quando ti montava
il sangue alla testa.
Urlavi! Tiravi calci alla porta. Piangevi per ore. Gli
occhi ti sprizzavano scintille.
Tuonavi ostinatamente.
Oggi, la tua vile disciplina, ti fa scontare il prezzo.
Dov’è l’ira, che mai si placa?
Rineghi colui, in cui l’odio, la pena, mai si smorza,
né le bastonate immotivate.  
Colui, che non si vergogna e non trattiene la propria
rabbia, se riceve un colpo, lo restituisce.
Beve fino l’ultimo sorso il momento.
Quante volte lo devi rinnegare, strozzandoti, ferirlo
con i sorrisi, tagliuzzarti il viso, che colui che ti
osserva, non ti veda, non senta, non capisca.
Diffendi con ostinazione quello di un tempo, dal quale
la rabbia, come il gheppio volò in alto, sino al cielo.
Fino a quando striderà la sopportazione tra i tuoi denti?
 
Fin dove incide l’unghia nel tuo palmo, che possa
finire, ponderando e dosando la pazienza nel tuo cuore?
Per quanto ingoi ancora? Dì, per quanto tempo pensi  
di poter impedire, che avvampi quella fiammata?
Che non si possa intravedere nei tuoi occhi? Che non
colpisca neppure colui, che domani potrebbe ucciderti.
 
Che accarezzi colui, che ti è avverso?  
 
Colui che nella camera a gas ti farebbe deportare?
Come fai a resistere di non sputargli addosso?
Di abbracciarlo, accettarlo come fratello, colui, che
ti ruba il futuro, senza reclamare la tua spettanza.
Che possa ripudiarti anche dell’unica patria, sussurrando
e in segreto, per farsi accettare come l’ungherese più
valoroso, colui che prese a schiaffi la nazione?,
 
Per quanto aspetti, inerte, sconvolto dai tuoi dubbi,
sebbene, in bocca, senti già il fumo dei mondi accesi.
E la rabbia sotto le tue unghie cova.
 
Quanto resisti ancora per non far luce con il tuo corpo
cosparso di benzina? Per quanto ancora?
Lega la tua vita sui venti tempestosi. Non aspettare
l’esplosione. Che finisca la pazienza del tuo cuore!
Grida! Urla! Di mutismo, non hai diritto di morire!
 



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap