Petőfi Sándor: Veštba (Jövendölés in Slovak)

Portre of Petőfi Sándor

Jövendölés (Hungarian)

"Mondád, anyám, hogy álmainkat
Éjente festi égi kéz;
Az álom ablak, melyen által
Lelkünk szeme jövőbe néz.

Anyám, álmodtam én is egyet,
Nem fejtenéd meg, mit jelent?
Szárnyim növének, s átröpűltem
A levegőt, a végtelent."

'Fiacskám, lelkem drága napja,
Napomnak fénye! örvendezz;
Hosszúra nyujtja élted isten,
Álmodnak boldog titka ez.' -

És nőtt a gyermek, lángra lobbant
Meleg keblén az ifjukor,
S a dal malasztos enyh a szívnek,
Midőn hullámzó vére forr.

Lantot ragadt az ifju karja,
Lantjának adta érzetét,
S dalszárnyon a lángérzemények
Madárként szálltak szerteszét.

Égig röpűlt a bűvös ének,
Lehozta a hír csillagát,
És a költőnek, súgarából
Font homlokára koronát.

De méreg a dal édes méze;
S mit a költő a lantnak ad,
Szivének mindenik virága,
Éltéből egy-egy drága nap.

Pokollá lett az érzelemláng,
És ő a lángban martalék;
A földön őt az életfának
Csak egy kis ága tartja még.

Ott fekszik ő halálos ágyon,
Sok szenvedésnek gyermeke,
S hallá, mit a szülő bus ajka
Kínjának hangján rebege:

'Halál, ne vidd el őt karomból,
Ne vidd korán el a fiut;
Soká igérte őt éltetni
Az ég... vagy álmunk is hazud?...'

"Anyám, az álmok nem hazudnak;
Takarjon bár a szemfödél:
Dicső neve költő-fiadnak.
Anyám, soká, örökkön él."



Uploaded byRépás Norbert
Source of the quotationmek.oszk.hu

Veštba (Slovak)

„Vravelas', mati: božská ruka
že kreslí v noci naše sny;
sen oknom je, nímž zrak náš kuká
— zrak duše to — v kraj budúcny.

Mamička, ja tiež mal sen: či mi
ho rozlúštiš? O, urob hneď!
Mne krýdla vzrástly, vzduch som nimi,
ba nekonečný slietal svet —“

,Synáčku, duše mojej svite,
lúč môjho slnca, zajasaj;
nadlho Boh ti zmeril žitie,
to sníčka tvojho blahý taj.‘ —

A rástlo decko, z teplých prší
mu mladosť šľahla plameňom,
a spev je nebeský liek srdci,
keď krv sa búri, kypí v ňom.

Varito mocne junoš vzchytí,
veň vtočil citov prúdenie:
i na perutiach piesne city
koľ vtáčou brnkly plamenné.

Po nebo vzletel čaroslový
spev, sniesol hviezdu oslavy,
i z pableskov jej básnikovi
korunu splietol koľ hlavy.

Však jedom je med piesní všetok;
čím poet kojí vari ta
chuť: mysle jeho každý kvietok
dňom, ujatým mu zo žitia.

Sa peklom stal plam citov, tomu
však on sám prepadol priam v plen;
už na zemi ho žitia stromu
snietočka zadržuje len.

Tam na smrtnom, hla, lóži leží
tvor, utýraný docela;
í občul, cez múk nával svieži
jak matka s vzlykom zúpela:

,Smrť, neber mi ho z ramien, hrude
za korisť tak včas neberže;
mám neba sľub: vraj, dlho bude
žiť... A či sen náš tiež len lže?...’

 „Sny, matka, nelžú; usúdeno
hoc v rakev sa mi uložiť:
básnika syna tvojho meno
nadlho, večne bude žiť.“



Uploaded byRépás Norbert
PublisherMatica slovenská a Kníhtlačiarsky Účastinársky Spolok, Turčiansky Sv. Martin
Source of the quotationSobrané spisy básnické, sväzok XV., preklady maďarských básnikov
Bookpage (from–to)09-10
Publication date

Related videos


minimap