Petőfi Sándor: Dvaja bratia (Két testvér in Slovak)

Portre of Petőfi Sándor

Két testvér (Hungarian)

Van énnekem egy kedves cimborám,
Talpig derék, becsűletes fiú;
Midőn szomoruságnak szele fú,
Vidámság köpenyét akasztja rám.

Ha nemzetem sorsára gondolok,
S szivem szorítja fojtó sejtelem:
Az én kedves pajtásom ott terem,
És szól, hogy ez nem férfias dolog;

Azt mondja, hogy csak várjak egy kicsit,
Hogy majd idővel másformán leszen,
Az ég kegyébe ismét fölveszen,
És, minket árva népet, megsegit.

Ha szerelem bújában epedek,
És a lemondás már-már főbe ver,
Az én kedves pajtásom nem hever,
Hanem jön és szól: ne legyek gyerek.

Azt mondja, hogy ne hagyjam magamat;
Ámbátor az most rám nem is figyel,
Ki szerelmem tőkéjét vette fel,
Majd megkerűl még tőke és kamat.

S ha eszmetársulatnál fogva itt
Eszembe jut borzasztó pénzügyem:
Biztat, hogy a szerencse, elhigyem,
Számomra is megnyitja markait;

Azt mondja, hogy még megjön az idő,
Hol fűtetlen szobában nem lakom,
Ha szűk udvarra nyíló ablakom
Tábláin a tél dérvirága nő. -

Az én kedves pajtásom így beszél
Kimondhatatlan barátságosan,
S lelkemnek oly széles jókedve van
Bút, bajt felejtető meséinél.

E jó fiúnak egy rosz bátyja van,
Igen komor, goromba férfi ő;
Ez a rosz bátya mindig közbejő,
És fölpofozza öccsét csúfosan,

S tőlem kegyetlenűl elkergeti.
Levert kedéllyel ballag tőlem el,
De újra jő, vigasztal és ölel
A jó fiú, ha szerit ejtheti.

Tudjátok tán, s fölösleges a szó:
Ily jóbarátomúl kit bírok én?...
Vigasztaló pajtásom a remény,
S komor, goromba bátyja a való.



Uploaded byRépás Norbert
Source of the quotationmek.oszk.hu

Dvaja bratia (Slovak)

Mám kamaráta, prítulného zvlášť,
je hodný, statný chlapík do päty;
len vietor smútku začne dúchať ti,
priam veselosti prihodí mi plášť.

Keď na osud si rodu pomyslím,
a srdce stiskne dusná predtucha:
môj milý druh tuliti! do ucha
mi zhudie, preč, vraj, s nárkom nemužským

povedá, bych len strpel trocha... hnúť
len času kolom: všetko zvrtne sa,
na milosť prijmú opäť nebesá
i napomôžu nás, svoj sirý lud.

Ak žiaľom nyjem ľúbosti, a v tom
zrieknutia osteň už-už vrazený,
môj vzácny brach ni v ten čas nelení,
pribehne, vrkne: Nebuď dieťaťom!

Povedá, abych nebol otrokom;
hoc aj som tej dnes celkom v dolinu,
čo mojej lásky zdvihla istinu:
vraj, vráti sa mi kedys’ s úrokom.

A keď tak myslí druživosťou tie
moj’ financie — strach! — mi zježia vlas:
tu kompan teší: Neboj, šťastie raz
i tebe otvorí ver’ priehrštie;

povedá, príde ešte doba tá,
kde v nekúrenej izbe nebývam,
keď na tablieiach okna k dvorku tam
mráz kytky viaže z zimo-kvieťaťa...

Tak spoločník môj drahý hovorí
vše vľúdne, až to ťažko vysloviť:
a v duši zhrá mi dobrej vôle svit,
bied, krívd však ujdú nočné potvory.

Ten dobrý šuhaj brata staršieho
má; chmuráň to chlap, k tomu grobian:
zvlášť ku ňmu, k mladšiemu. Tak zhromží naň
vše, u mňa hoc, i zfliaska špatné ho.

Ba odo mňa aj kruté odženie.
Zronený tiahne, chuďas, odkluše;
no prikvitne zas, keď môž’, do duše
mi vraví, objíma ma milene.

Snáď viete a tak výklad zbytočný:
tým dobrým priateľom mi kto že je?...
Nuž, zajtrajšok on s chvojkou nádeje,
a mrcha brat ten — dnešok skutočný.



Uploaded byRépás Norbert
PublisherMatica slovenská a Kníhtlačiarsky Účastinársky Spolok, Turčiansky Sv. Martin
Source of the quotationSobrané spisy básnické, sväzok XV., preklady maďarských básnikov
Bookpage (from–to)14-15
Publication date

minimap