Petőfi Sándor: Múzsám és menyasszonyom

Portre of Petőfi Sándor

Múzsám és menyasszonyom (Hungarian)

Kopogtatának. Kérdém: ki van ott?
"Leány" felelt kinn, aki kopogott.
'Leány? ah, úgy bocsánatot,
Ajtómat meg nem nyithatom:
Mit szólna majd menyasszonyom,
Ha megtudná idővel,
Hogy hölgyet fogadék el,
Mint vőlegény is... mert házasodom.'
"Épen azért jövék," felelt megint
Szomoru hangon a lyány odakint,
"Épen azért jövék;
Nyiss ajtót, áldjon meg az ég,
Számomra csak kinyithatod,
Én régi szeretőd vagyok."
'Mit? régi szeretőm? ugy annál
Kevésbbé jösz be, bármiként akarnál.
Aztán nekem nincs régi szeretőm;
Rútul hazudtam, amidőn
Leánynak azt mondám, hogy szeretem...
Az csak költői szalmaláng vala,
Mely született s ellobbana.
Ez bennem a legelső szerelem,
Büntessen isten engemet, ha nem!'
"Senkit sem szeretél? az nem lehet,
Egyet szerettél, egyet, engemet;
Eressz be, én múzsád vagyok,
Vagy még most is hiába kopogok,
Midőn megmondám nevemet?"
'Te vagy, galambom, kedves múzsám?
Miért nem szóltál? jer be hozzám,
Jer, nyitva ajtóm és karom,
Ölelj meg, édes angyalom!
Igen, te voltál az egyetlen,
Akit szerettem eddig életemben,
S szeretni foglak síromig,
Te drága szép leány, akit
Mellém a jó sors rendele,
Hogy légyen egy lény, melynek kebele
Hiven ver értem akkor is még,
Midőn a mondhatatlan inség
Korában elhagy az egész világ.
S ugy lett. Az árva ifjut elhagyák
Baráti, ismerősei.
Te nem tudád csak őt felejteni,
Te voltál hű vigasztalója, társa,
Mig tartott hosszú, kínos bujdosása.
És mostan téged én feledjelek,
Kihez csatolnak oly szent kötelek?
Nem, nem, örökre itt maradsz szivemben,
Ez a szív nagy, megfértek benne ketten,
S hiszem, tudom,
Hogy egymás mellett békeségben éltek,
Mert hisz te és menyasszonyom
Testvérek vagytok ti, édestestvérek:
Együtt születtetek az égben,
A csillagok legszebbikében,
S onnan le együtt szálltatok
Szivárványból szőtt szárnyakon
Egy szép tavaszi hajnalon,
Hogy engem boldogítsatok!'



Uploaded byRépás Norbert
Source of the quotationmek.oszk.hu

Múza a mladucha (Voľný preklad) (Slovak)

Ktos’ klopal. Kto to? opýtam sa hneď.
„Dievčina“, bola zvonku odpoveď.
.Dievčina? Ach, tak odpustite,
dvier nemožno mi otvoriť;
len predstavte si, prosím, náležíte:
čo by mi riekla moja mladucha
(ba z hanby pod zem bych sa musel skryt...),
keď chýr ten svojím časom
by pošuškli jej do ucha,
že dámu prijal, hla, som?
čo viac i ako mladý zať...
bo žením sa, to ráčte v známosť vziať.'
„Som práve preto prišla“, zaznel zas
za dvermi smutno devin hlas,
„hej, práve preto sem som zamerila;
ó, otvor — Boh ťa za to požehnaj! —
Mne otvoriť preds’ môžeš trebárs raj:
veď ja som tvoja starodávna milá —“
,Čo, stará láska? Och, to vela!
Tým menej vojdeš, čo bys’ ako chcela.
A potom, ako dobre viem,
ja ani nemám starodávnej milej;
lož bola špatná v pravdy odení,
ked v chvíľke rozmarilej
som deve riekol, že ju milujem...
Bol básnický to ľahký zápal,
len oheň slamený,
čo jak sa zrodil, hneď i skapal.
Toť vo mne láska prvá, pravá však;
Boh skáraj ma, ak nie je tak ľ
„Nikoho neľúbils’? Vec nemožná:
si ľúbil kohos’, jednu, a tož mňa;
vpusť: ja som tvoja Múza —
A či i teraz ešte podaromne
ti klopem na dvere,
keď vyznala som meno v dôvere?“
Tys holubička moja rozmilá,
ty, drahá Múza? — Hrúza, hrúza! —
Co si tak pozde mi to zjavila?
Oj, poď dnu, hybaj ko mne,
poď: otvorené dvere do korán,
hľa, otvorená sladký na pokoj
i náruč moja — brána všetkých brán,
v hrad, jasný-teplý srdca city — :
vstúp v moje bydlo skromné;
objím ma, zlatý anjel môj!
Tak je, tys’ bola jediná,
juž miloval som dosiaľ v svojom žití,
i po hrob budem milovať,
ľúbezná, švárna dievčina
ty, ktorú súdby dobrá vôľa
mi k boku preto pridelila snáď,
by aspoň jedna bytnosí bola,
jejž ňádra tikom súcitu
i vtedy ešte bijú za mňa, vtedy,
keď v časiech nevýslovnej biedy
svet opustí ma celý tu.
A tak sa stalo. Chudáka,
šuhaja skoro opustili
priatelia, známi. V tvŕdze chvíli
len ty, vždy v érou rovnaká.
si chovala ho na pamäti,
i ako paprsk v mračnách zlatý
mu techou bolas’, čo tak sám sa trudil,
a družkou mu, kým dlho, trápne blúdil.
A teraz mal bych ťa ja zabudnúť,
k nejž pripája ma toľko svätých pút?
Nie, nie, v tom srdci zbudneš večite.
je ono veľké, dosť sa vmiestite
v ňom obidve, ba pohodlne;
a verím, viem, má pravdu predtucha,
že pri pokoji, láskyplne,
o súcitnosti sladkej hotovizni
tam budete si spolu nažívať,
bo ty a moja mladuoha
ste sestry, vlastné sestry, čo viac, blizny
na nebi ste sa razom zrodily,
na nanajkrajšej hviezde
(hej, najkrajšia z hviezd bola vaša mať!),
v tom istom, z lúčov pouvitom hniezde,
a ztaď vraz na zem ste sa spustily
na krielach z dúhy srkaných
za jedných jari zorí krásnych ranných,
by mňa ste totu blažilv!



Uploaded byRépás Norbert
PublisherMatica slovenská a Kníhtlačiarsky Účastinársky Spolok, Turčiansky Sv. Martin
Source of the quotationSobrané spisy básnické, sväzok XV., preklady maďarských básnikov
Bookpage (from–to)48-50
Publication date

Related videos


minimap