This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Pilinszky János: Utószó

Portre of Pilinszky János

Utószó (Hungarian)

Pierre Emmanuelnek


Emlékszel még? Az arcokon. 
Emlékszel még? Az üres árok.
Emlékszel még? Csorog alá.
Emlékszel még? A napon állok.

A Paris Journalt olvasod.
Tél van azóta, téli éjjel.
Megteritesz a közelemben,
megágyazol a holdsütésben.

Lélekzet nélkül vetkezel
éjszakáján a puszta háznak.
Inged, ruhád leengeded.
Mezítelen sírkő a hátad.

Boldogtalan erejü kép.
Van itt valaki?
Éber álom:
felelet nélkül átkelek
a tükrök mélyén heverő szobákon.

Ez hát az arcom, ez az arc?
A fény, a csönd, az ítélet csörömpöl
ahogy az arcom, ez a kő
röpűl felém a hófehér tükörből!

S a lovasok! A lovasok!
Bánt a homály és sért a lámpa.
Vékony sugárka víz csorog
a mozdulatlan porcelánra.

Csukott ajtókon zörgetek.
Sötét szobád, akár az akna.
A falakon hideg lobog.
Sírásom mázolom a falra.

Segítsetek hófödte háztetők!
Éjszaka van. Ragyogjon, ami árva,
a semmi napja mielőtt
megjelenne. Ragyogjatok hiába!

Falnak támasztom fejemet.
Mindenfelől az irgalomnak
marék havát nyujtja felém
egy halott város a halottnak.

Szerettelek! Egy kiáltás, egy sóhaj,
egy menekülő felhő elfutóban.
S a lovasok zuhogó, sűrü trappban
megjönnek a csatakos virradatban.



PublisherOsiris Kiadó, Budapest
Source of the quotationPilinszky János összes versei 5. kiadás. Osiris Klasszikusok

Epilog (Romanian)

lui Pierre Emmanuel

 

Ți-aduci aminte? Acele fețe.
Ți-aduci aminte? De șanțul gol.
Ți-aduci aminte? Curge apa.
Ți-aduci aminte? La soare stau.

Tu citești Paris Jurnal-ul.
De-atunci e iarnă, noapte lungă.
Pui masa-n apropiere,
faci patul sub clar de lună.

Te dezbraci, nici nu răsufli
în noaptea casei dezgolite.
Rochia ți-o lași să cadă.
Spatele-i piatră funerară.

Imagine nefericită.
E cineva? Vis ne-adormit:
trec fără să primesc răspuns
prin camere-n adâncuri de oglinzi.

Ăsta mi-i chipul, acest obraz?
Cu zgomot zdrăngăne sentința
când chipul meu, această piatră,
zboară spre mine părăsind oglinda.

Și călăreții! Călăreții!
Întunericul mă doare.
Apa curge-ncetișor
pe porțelanu-n nemișcare.

Bat la uși demult închise.
Camera ta-i adânc de mine:
pe pereți fâlfâie frigul.
Șterg lacrimile de perete.

Ajutați-mă, acoperișuri ninse!
E noapte. Tot ce-i orfan, să strălucească,
înainte de-a apare
ziua moartă. Străluciți degeaba!

Îmi sprijin capul de perete.
De pretutindeni un pumn nins
al îndurării îmi întinde -
mortului un oraș pierit.

Te-am iubit. Un țipăt, un suspin pierdut,
un nor refugiat, plângând în șoaptă.
Și călăreții-n trap dens, torențial,
sosesc în zorii zilei, uzi leoarcă.



Uploaded byP. Tóth Irén
Source of the quotationsaját

minimap