Pintér Tibor: Sećaš li se još? (Emlékszel- még? in Serbian)

Portre of Pintér Tibor

Emlékszel- még? (Hungarian)

Mi csorog alá
             a nagy időn
szüntelenül?
 
a hideg prágai reggelre, az indiánokra, a végtelen
sok ürömpohárra,
a buta Szent-Anna tavi napra, a legyekre egy mezőn
Bukarest után,
a lázra Ó-Tátrafüreden, a vízesésre, a halászhajókra,
amint befutnak
az Északi-tengerről, a sós tengerre, a sós tengerszagra,
a Temzére
alul-fölül nézetből, az izzadt párizsi taxira, a drága
bécsi taxira,
a francos kínkeserves utakra, a különböző
repülőterekre,
a vonatra Velence felé, a gyűrött alvásokra,az őszi
Lídóra, a forró
egymásnak okozott és így fokozhatatlan örömre, az
esti sétákra,
a hóra, arra a kandallóra egy régi kertben, a melegre,
a szemek csillanására, az érintésekre
 
Hiába volt.
           Tűnhetetlen tűnhető.
 
A lineáris időben moccanatlan állunk.
a kórházi ágyra, az „első” sírásra, az ember-féleségre,
a doh-ette pince éjszakákra, az eksztatikus
köhögés-empátiára,
a lélek-pőreségre,
a lókúti országútra, a hídon túli Komáromra,
a mogyorós csokira,
a „finom és egészséges”-re, a hajnali pályaudvarokra,
a magas fűre a hegyen, a félelemre, a halálra,
a szerelemre
 
A kín az mi indázón bolyong
              a szárnyas időben,
mint kísértetjárta ház
                      recsegő
                              lépcső-során
az idegen.
 
a bizalomra, a bele-símulásra, a segítségre,
a hozzá-tartozásra,
a köd-farkasokra, a dongás-pofákra, a por-csontvázaira,
az elszaladásokra, az ütközetekre, a síkos
kagyló-tapadásra,
a malter és fenyő és cserép izzadtság szagára,
a súroló oldalfényekre,
a megadásra, a símogatásra, a rajnai tájra, a kanyargó
víz oldalán
szőlő-parcellákra, a hitre nem Krisztus után szabadon
Emlékszel-még?
Mire?
Erre a homályra?
 
a szív készültségre, a faluban ott a sárra, a dalokra,
a mesékre,
a „botra”, a jókedvre, a boldogságra ami úgy maradt
mint bogár
a borostyán-cseppbe hányva, a szemtelen szélre amint
hajad cibálja, a meleg esőre mikor vigyorogtunk megázva,
a lélekre ami volt,
a lélekre ami egy-volt, a lázmérőre lerázva,
a falhoz vágott lecsóra, a csodákra
 
Marad-e valóság,
vagy csak lét-értelmezés
rissz-rossz teóriákba zárva?
 
1994.06.21.



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationPintér Tibor

Sećaš li se još? (Serbian)

Šta curi
         niz neprikosnovenog vremena
neprestano?
 
na hladno praško jutro, na Indijance, na nebrojene
čaše pelena,
na glupi dan jezera Svete Ane, na muhe neke livade
iza Bukurešta,
na žar iz Starog Smokoveca, na slapove, na ribarske brodove
tokom pristozanja
iz Severnog mora, na slano more, na slani miris mora,
na Temzu
sa prikrajka, na oznojeni taksi iz Pariza, na skupi
taksi iz Beča,
na uklete mukom pređene ceste, na različite
aerodrome,
na voz prema Veneciji, na zgužvana spavanja, na jesenski
Lido, na zajedničko
doživljeno nenadmašno ushićenje, na
večernje šetnje,
na sneg, na kamin u starom vrtu, na toplinu,
na blesak očiju, na doticaje
 
Sve zalud.
             Prolaz neprolaza.
 
U linearnom vremenu nepomično stojimo.
na bolnički krevet, na „prvi“ plač, na čovekolikog čoveka,
na memljivu noć podruma, na nesvest
kašljaste empatije,
na golišavost duše,
na cestu kod pojišta, na Komarno iza mosta,
na čokoladu s lešnjacima,
na „fino i zdravo“, na jutarnje kolodvore,
na visoku travu u brdima, na strah, na smrt,
na ljubav
 
Patnja je što u krilatom vremenu
                           vitičasto luta,
kao stranac na krknutim
                        stepenicama
                                        sablasne
zgrade.
 
na poverenje, na prilagođavanje, na pomoć,
na pripadnost,
na vukove magle, na suvonjave labrnje, na mošti prašine,
na otrčavanja, na sudare, na skliska
priljubljivanja školjke,
na znojav vonj maltera borovine i crepa,
na dotaknuta sporedna svetla,
na pomirenje, na milovanje, na predeo kraj Rajne, na vinograde
kraj krivudave
reke, na veru, ne prema Hristu, slobodnu
Sećaš li se još?
Na što?
Na tu tamu?
 
na pripravnost srca, na blato u tom selu, na pesme,
na priče,
na „štap“, na veselje, na radost šta je tako ostala
kao u kap bršljana
bačen insekt, na nestašan vetar što ti
kosu raznosio, na toplu kišu kad smo se na kiši smejali,
na negdašnju dušu,
na jedinu dušu, na streseni toplomer,
na zid bačeni đuveč, na čuda
 
Ostaje li stvarnost,
ili tek u istrošene teorije
zatvoreno tumačenje bitisanja?
 
21. 06. 1994.



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttps://feherilles.blogspot.rs/

minimap