Rákos Sándor: Gilgames a sivatagban

Portre of Rákos Sándor

Gilgames a sivatagban (Hungarian)

 a csönd robaja ébresztett föl
 a szív dobaja ébresztett föl
 tízszer száz kovács pörölye az üllőt
 tízszer száz vihar mennyköve a földet
 a szív dobaja ébresztett föl
 a csönd robaja ébresztett föl

árnyékom   az üldözőm   utólért

 vándorút
 kegyetlen kupola fölöttem
 lent araszolva én

 lépek
 két mozgó oszlopon
 kővé nehezülő két lábamon
 váltogatom a jobbot meg a balt
 nekibuzdulva és elsúlyosodva
 a rettenetes napsütésben
 rossz tükörként megismétel árnyékom

 a halhatatlanság-kereső király vagyok
 MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
 halálommal halálomat ha túlélem
 MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
 olyat-e hogy test szerint is az maradok aki voltam
 vagy burkomat elhajítod s átültetsz valami másba
 MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
 idegenebbül nézek majd egykori magamra
 mint levedlett bőrére a kígyó
 mint elpattant farkára a gyík
 mint kihullott tollára a sas
 MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
 érzékeim kötnek magamhoz
 érzékeim nélkül mivé leszek
 MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM

        lesben áll a délután   a délután a sivatagban

   a délután a sivatagban   bekerít a délután

hurkot vet rám a délután   a délután a sivatagban

   a délután a sivatagban   foglyul ejt a délután

       megvallat a délután   a délután a sivatagban

  akiket megnyúzattam haragomban
  a húsig-csontig hámozottak
  érezték volna ha túlélik
  ily mezítelennek magukat
  akiket gőzölgő véres
  állatbőrökbe varrattam azokra
  forrottak rá csonthéjakként a bőrök
  ahogy reám fajtám gyalázata

  fül ha volna itt kiáltásmeghalló
  kiáltanék

  kő voltam
  ág voltam
  virág voltam
  NEM TUDTAM
  kő vagyok
  ág vagyok
  virág vagyok

  őz lettem
  párduc lettem
  ÉREZTEM
  őz vagyok
  párduc vagyok

  embernek születtem
  királynak születtem
  Gilgamesnek születtem
  TUDTAM
  ember vagyok
  király vagyok
  Gilgames vagyok

  HALANDÓ VAGYOK

  megkérdezném a szótlan eget
  mindent lát mindenütt ott van
  kerge juhokként kerengünk
  veszett kosokként öklelőzünk
  megkérdezném a szótlan eget
  céljaink mögött látott-e célt
  értelmünk mögött látott-e értelmet
  életünk mögött látott-e életet

  amikor falakat rakattam
  összeszorított foggal éltem
  korbáccsal keltem korbáccsal feküdtem
  vagy az emberség vagy a fal
  előbb a fal azután az emberség
  előbb a fal hogy emberség lehessen
  egyetértésnek hallottam a sóhajt
  igenlésnek a fogcsikorgatást
  éljenzésnek hallottam a jajt

  „ne nézz az arcába igázd le”
  nem láttam meg hogy elrohadtak
  bélpoklosok királya vagyok

           romokat építünk

  hús kövérje               csömörig
  kéj kövérje                undorig
  borvedelés                ökrendésig
  hatalomvágy             hányásig

  vadaskertembe fogott oroszlán
  gyapjas sörényű gyönyörű
  körbejárt behúzott farokkal
           nem evett
  halomba hordott lódögök közt
           nem ivott
  hűvös vizű kútforrások közt
  éhen-szomjan döglött
  dacból

  fenségesen
  ítéletmondó az emberfia
  törvénytáblák helyett
  választásaival dönt
  egytagú kiáltás múltból jövőbe
              CÉDRUS
  földet éggel összekötő híd
              CÉDRUS
  tagadások közt kemény állítás
              CÉDRUS
  támasz a sápadt kétség ellenében
              CÉDRUS
  a mindig-jelen oszlopa
              CÉDRUS

  Enkidu jaj Enkidu hol van
  még az imént testét megfoghattam
  még az imént testét átkaroltam
  eget-földet rendítő birokban

  meghallgattam a por beszédét
  ember voltam mielőtt por lettem
  ember húsa voltam mielőtt por lettem
  Samas fénylő pányvát dobott
  fénylő pányvák a sugarak
  a sugarak a sugarak
  hurkot vetettek az égi bikára
  elbotlott a fekete nap

  sárból lettünk
  ujjabegyével gyúrt szoborrá
  lelkét lehelte Aruru belénk
  és Irkalla hívására
  megint sárrá leszünk
  fölébredő elalvó szobormásunk
   álomtükre az életünk

nem kérdi a mezők liliom   ami végre él
kérdésektől meg-nem-törten éli   liliomsága színeit
bennünka    színek elsápadnak
hiábavaló kérdések pörölye   zúzza meg életünket

  újév ünnepének sípja szól
  utcára kirajzik a nép
  lányok-fiúk tüzes homlokára
  fonnak virágkoszorút
  miért örül oly fennen az ember
  hogy múlik az idő
  hogy születik az idő

nincs lélegzetvételnyi pihenésed
elalszol fölébredsz
meghalsz újraszületsz

  KEREKÉT PÖRGETI
  mókus a kalitkában
  hiszi előre iramodik
  EGYHELYBEN ROHAN
   nyithatatlan börtönében

nézd az ember büszke homlokát
tükör     benne istenek tükröződnek
templom hófehér kőfala     gondolat
istenség lakik a homlokcsont mögött
de ágyékát elfedezi az ember
félbehagyott ágyékát elfedezi
állatokhoz visszahúzó ágyékát elfedezi

melled dombját meztelenné meztelenítsd
ágyékodat fedd föl
Istár szajhája
én vagyok az uruki csődör
aki feledést
nyers mámorban keres

  eressz be két karod kapuján
  emlőid közé liliommezőkre
  eressz be két combod kapuján
  a jajgatástól perzselt
  a lángoló megégető tűzparazsas erdőbe

szeretkeztem Istár papnőivel
abból legalább átok nem fakadt
ha termő asszonyba szórtam magom
szült sorsom-újraélő fiakat

  rikkant a lakodalmi
  nép járják a táncot
  szomjas a vőlegény
  éhes a menyasszony
  halotti tort ülnek a nász előtt

méz csurran el az asszony combja közt
de fúlánkos az anyaméh
anyaméh-fúlánkos a méz
halál-fúlánkos a megszülető

  tavasz gyümölcse
  gyász gyümölcse

a kecske iker gödölyéi
egyazon tőgyből szopnak
egyazon tejen növekednek
fehér az egyik
a másik fekete
így táplálja
ugyanaz a beteljesülés
életünket és halálunkat

éjjel   nagy hegy belsejében vándoroltam

mikor surran a párduc   a fény születését megelőző éjszakában

éjjel   minden lépésem egy-egy halál

mikor bőg az oroszlán   minden napom egy-egy évezred

éjjel   mégsem féltem

mikor huhognak az árnyak   tudtam hogy szörnyek laknak ott

mikor a fekete árnyak huhognak   tudtam hogy az idő kezdete óta

fél a vadász   várják jöttömet

még a legbátrabb is fél   mégsem féltem

az igazi félelem   a sivatag világossága

amikor semmi nem ijeszt   nappal nap éjjel csillagok

sem oroszlán se párduc   köröskörül messzire látni

sem a fekete árnyak   szörnyeknek hírmondója sincs

mégis dideregsz   mégis félek

a jóvátehetetlen napsütésben   a jóvátehetetlen napsütésben

  patak vizén gázoltam át
  patak vizében lakik egyik arcom
  folyó vizén gázoltam át
  folyó vizében lakik másik arcom
  belegázoltam a tenger vizébe
  tenger vizében is lakik egy arcom
  sivatag homokjában gázolok
  sivatag homokjában lakik
  soha meg nem születő arcom

rothadt gyümölcsöt szomjúság vándora
eldobtam királyságomat
eldobtam ötször száz rabnőmet
eldobtam tízannyi szolgámat
eldobtam ötször ezer testőrömet
eldobtam tízannyi harcosomat
eldobtam Uruk városát
eldobtam az uruki falat
igazságra szomjúhozom
igazság forrására szomjúhozom

  mint aki világgá hajózik
  vége-sehol-nincs tengeren
  úgy imbolygok én is világgá
  a szomjazót körülhullámzó
  vége-sehol-nincs sivatagban



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp://dia.jadox.pim.hu

Gilgames u pustinji (Serbian)

 lom tišine me je budio
 otkucaj srca me je budio
 udaraca maljem deset puta sto kovača na nakovanj
 udarci groma deset puta sto vihora na zemlju
 otkucaj srca me je budio
 lom tišine me je budio

moja senka   moj gonič   me je sustigala

 skitnja
 iznad mene svirepa kupola
 dole ja posrtam

 koračam
 na dva pokretna stuba
 na olovnim nogama
 izmenjujem desnu i levu
 poletno i snuždeno
 u užasnom sunčanom sjaju
 poput lošeg ogledala ponavlja me vlastita senka

 ja sam kralj tragač besmrtnosti
 KAKVU BESMRTNOST MI DAJEŠ
 ako svoju smrt svojom smrću preživim
 KAKVU BESMRTNOST MI DAJEŠ
 takvu da i u telu ostajem onaj ko sam bio
 ili mi odbacujući ljusku u nekog drugog me presadiš  
 KAKVU BESMRTNOST MI DAJEŠ
 posmatraću kao stranac kakav sam bio
 kao zmija svoju odbačenu kožu
 kao gušter svoj odlomljen rep
 kao orao svoje otpalo perje
 KAKVU BESMRTNOST MI DAJEŠ
 povezan sam s vlastitim osećajima
 bez svojih osećaja šta će od mene biti
 KAKVU BESMRTNOST MI DAJEŠ

        vreba popodne   popodne u pustinji

   popodne u pustinji   zaskoči me popodne

zaplete me popodne   popodne u pustinji 

   popodne u pustinji   zarobi me popodne

   ispita me popodne   popodne u pustinji            

  koje sam u mom zvoniku oderati dao
  do kosti ogoljeni
  osećali bi tu golotinju
  da su preživeli
  koje sam u parne krvave
  životinjske kože ušiti dao kože su
  na njih poput koštičavih ljuski lepile
  kao na mene sramota mog roda

  da ima tu uvo što čuje uzvik
  uzviknuo bi

  kamen sam bio
  grana sam bio
  cvet sam bio
  NISAM ZNAO
  da sam kamen
  da sam grana
  da sam cvet

  postao srna
  postao panter
  OSEĆAO SAM
  srna sam
  panter sam

  rođen sam da budem čovek
  rođen sam da budem kralj
  rođen sam da budem Gilgames
  ZNAO SAM
  čovek sam
  kralj sam
  Gilgames sam

  SMRTNIK SAM

  upitao bi nemog neba
  sve vidi svugde je prisutan
  kao pomahnitala ovca kružimo
  kao pobesneli prčevi rogovima udaramo
  upitao bi nemog neba
  dal je video cilj iza naših ciljeva
  dal je video razum iza našeg razuma
  dal je video život iza našeg života

  kad sam zidove dao zidati
  stisnutim zubima živeo
  bičem ustao bičem legao
  ili čojstvo ili zid
  prvo zid potom čojstvo
  prvo zid da bude čostvo
  uzdah smatram da je saglasnost
  škrgut zubi da je odobravanje
  vapaj da je klicanje

  „nemoj mu gledati u lice podjarmi ga”
  nisam primetio da su istruli
  kralj sam gubavaca

              ruševine gradimo

  odabrano meso           do čemera
  odabrana naslada        do gađenja
  lokanje vina                do besvesti
  žudnja za vlast            do povraćanja

  u mom košutnjaku uhvaćen lav
  lepotan s runjavom grivom
  podvučenim repom išao okolo
                nije jeo
  nagomilane crkotine konja
                nije pio
  svežu vodu dubinskih bunara
  crko gladno-žedno
  iz inata

  čovek
  uzvišeno sudi
  umesto sudišta
  putem izbora odlučuje
  jednosložan uzvik iz prošlosti u budućnost
              KEDAR
  most što spaja zemlju sa nebom
              KEDAR
  među negiranjima tvrda tvrdnja
              KEDAR
  oslonac protiv blede nedoumice
              KEDAR
  oslonac uvek prisutnog
              KEDAR

  Enkidu joj gde je Enkidu
  u nebo i zemlju uzdrmajućem rvanju
  još malopre sam mogao uhvatiti njegovo telo
  još malopre sam mogao zagrliti njegovo telo

  poslušao govor prašine
  pre pretvaranja u prašinu čovek sam bio
  pre pretvaranja u prašinu meso od čoveka sam bio
  Samas blistav ular bacio
  zraci su blistavi ulari
  zraci zraci
  su omču stavili na nebeski bik
  spotaknuo se crno sunce

  iz blata smo stvoreni
  jagodicom prstiju mesio nas u statuu
  Aruru pak u nas svoju dušu usadila
  i na poziv Irkale
  opet se u blato pretvaramo
  probuđena usnula kopija naše statue
  snivano ogledalo je našeg života

ne pita livada ljiljan   kojom svrhom živi
od pitanja neslomljeno razvija   boje ljiljana
u nama   boje se tamne
naš život bat   nepotrebnih pitanja zdrobi     

  sviraljka praznika nove godine svira
  narod se na ulicama gomila
  na vruća čela devojaka-mladića
  venac od cveća pletu
  što se toliko uzviseno raduje čovek
  prolasku vremena
  rađanju vremena

nemaš ni trenutka predaha
zaspiš budiš se
umreš preporodiš se

  VRTI SVOJ TOČAK
  veverica u krletki
  veruje napred juri
  U MESTU JURI
  u svojoj zakrčenoj tamnici

gledaj uvaženo čelo čoveka
ogledalo   u njemu bogovi se ogledaju
snežnobeo kameni zid crkve   misao
iza čeone kosti bog stanuje
ali čovek pokriva slabinu
pokriva napola ostavljenu slabinu
pokriva sa životinjama povezanu slabinu

do golosti razgoli brežuljke tvojih grudi
otkrij slabinu
droljo Istara
ja sam ajgir Uruka
ko zaborav
u sirovoj omami traži

  pusti me kroz vrata tvojih ruku
  među tvoje dojke na livade ljiljana
  pusti me kroz vrata tvojih stegna
  u od jauka prženu
  plamteću opaljenu užarenu šumu

s monahinjama Istara vodio ljubav
makar iz toga ne izvire kletva
ako sam u plodnu ženu sipao seme
moju kob opet preživele sinove rodi

  uzvikuju svatovi
  uhvatili se u kolo
  žedan je mladoženja
  gladna je mlada
  pre pira daća se održava

kap meda curi između stegna žene
ali žaokasta je maternica
žaokasta maternica je med
smrtonosno-žaokasta je prinova

  plod proleća
  plod korote

blizanci kozlići
isti vimen sisaju
istom mlekom se hrane
jedan je beo
drugi je crn
tako ista katarza
hrani
naš život i smrt

tokom noći   u unutrašnjosti velikog brda skitao

kad pantera klisne   u noć pre rođenja svetlosti

tokom noći   svaki moj korak je po jedna smrt

kad lav zavija   svaki moj dan je po jedan milenij

tokom noći   ipak nisam se plašio

kad senke čukaju   znao sam tamo nemani stanuju

kad crne senke čukaju   znao sam od pamtiveka

lovac se plaši   moj dolazak čekaju

čak i najhrabriji se plaši   ipak nisam se plašio

pravi strh je   svetlost pustinje

kad ništa ne plaši   danju je dan noću su zvezde

 nema lava ni pantere  uokolo pogled je u nedogled

 ni crne senke  ni jednog jedinog nemana

 ipak drhtiš   ipak se plašim

 u nepopravljivom sunčanom sjaju    u nepopravljivom sunčanom sjaju

  preko potoka gazio
  jedno moje lice u potoku stanuje
  preko potka gazio
  drugo moje lice u potoku stanuje
  ugazio u more
  jedno moje lice u more stanuje
  u pesku pustinje gazim
  moje nikad rođeno lice
  u pesku pustinje stanuje

trulo voće lutalici žeđi
odbacio kraljevstvo
odbacio pet puta sto robinja
odbacio deset puta toliko sluga
odbacio pet puta hiljadu gardista
odbacio deset puta toliko boraca
odbacio grad Uruka
odbacio zidove Uruka
za istinom žudim
za izvorom istine žudim

  kao neko ko na
  nikad-nigde-kraja moru plovi
  tako teturam i ja po svetu
  u nikad-nigde-kraja pustinji
  što žednog optoči



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp://feherilles.blogspot.com

minimap