Röhrig Géza: Nagymama

Portre of Röhrig Géza

Nagymama (Hungarian)

   Csak nézzük kétéves Nagymamánk
fenekét söprő vörös haját a fotókon,
majd a hosszú, égszínkék féknyomot,
mit egy gyerekkori szerelem hagyott,
csak nézzük bakfisnak milyen bús és nyúlánk,
nemsokára nő, kiszívott nyakú szent a képeken,
a matrózblúz a sutban, megtörtént pénteken,
minek nem szabadott volna, csak egy év múlva és kedden,
az apja álmában ököllel az írógépre üt,
látja a rengeteg összeragadt-torlódott betűt,
s nekilát ébren rendbehozni szÍvi masináját.
A következő fotón esküvőn van, de mintha nem
a sajátja lenne, szeme sarkából mindég
a férjét nézi. Egy szálfatermetű, széleskedvű rabbi.
Két fiúk születik, s az emlékezet folyamatosan rálép
arra a pedálra, mely a zongorán a hangot hosszasan ki tartja,
hisz csak pelenkáz, takarít, főz, szoptat, sikál, söpör és mos,
az első zsidótörvényt még fól sem fogja, a másodiknál
azonban már a harmadikat is tudja, és lőn.

    Csak nézzük Nagymamánk kézírását,
ha a meggyespite receptje kell, vagy a stoppológomba
kecses diófakalapját, ha a zoknink lyukadt ki.
Mi volt az utolsó kép a szemedben, Nagyi?
S Nagyapa ezalatt hol volt? Téged nem akadt,
ki elbújtasson? Te alázatos, erős, félénk asszony,
kétéves kori fotódat újra és újra megnézem,
mit Rácz és társánál csinált a magnézum. Szép vagy.
A kezed csípőn, a lábad kis terpeszben,
a szemed, mint egy marék ebihal, fényes és eleven, szép vagy.
Kötött ruhácskád láthatóan úgy készült, hogy még hozzá lehessen
kötni, mögötted állótükör a hajad csupa lokni.
A hátoldalon kommentár: Brigi éppen táncol.
Brigittának neveztek a kor divatja szerint.
Lábacskádon kényelmetlen lakkcipő, a szoknya
a forgástól az utókor felé libben. Egy lapon a táborból
azt írtad: kár, hogy nem én vagyok Isten.

 



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationhttp://www.multesjovo.hu/

La nonna (Italian)

   Stiamo guardando, sulle foto, i capelli rossi della
nostra Nonna, le arrivavano sino le natiche,
poi, la lunga traccia color cielo della frenata,
che un amore puerile aveva lasciato,
la osserviamo, come adolescente snella e mesta,
quasi donna, santa con i segni lividi dei baci sul collo,
la camicetta gettata via, è accaduto di venerdì, quel  
che non doveva, solo un anno dopo e di martedì,
suo padre nel sonno batte il pugno sulla macchina da
scrivere, vede tutte le lettere accavallate -  incastrate,
sveglia s’accinge a riparar’ la macchina del suo diletto.
Sulla prossima foto è al matrimonio, ma come se non
fosse il suo, con l’angolo dell’occhio sbircia sempre
il marito. Un rabbino alto e snello con un sorriso largo.
Nascono due figli, e il ricordo preme sempre su quel
pedale, che sul pianoforte prolunga il suono, perché
tra cambi di pannolini, rassettare, cucinare e spazzare,
le manca il tempo di capire la prima legge ebraica,
ma con la seconda, sa già anche la terza, così avvenne.

   Osserviamo la grafia della Nonna, quando serve
la ricetta della crostata, o l’uovo di legno col cappello
grazioso, fatto di noce, se abbiamo il calzino bucato.
Nonna, qual è l’ultima immagine, che hai negli occhi?
E il Nonno frattempo dov’era? Non c’era nessuno
che potesse nascondere anche te? Tu, donna umile,
forte, timorosa, rivedo le tue foto a due anni,
scattata al magnesio da Rácz e compagni. Sei bella.
Le mani sui fianchi, gambe un po divaricate, gli occhi,
come una manciata di girini, lucidi e vivaci, sei bella.
Il vestitino lavorato a maglia, per poterlo prolungar’
ancora, dietro di te la specchiera, i capelli una cascata
di boccoli. Annotazione sul retro: Brigi sta ballando.
Secondo la moda del tempo ti chiamarono Brigida.
Sui piedini, scomode scarpe laccate, la gonna girando
in volute verso posteri si solleva. Su una cartolina
mandataci dal campo, avevi scritto: peccato, che Dio
non sono io.
 



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap