Röhrig Géza: necrologio (nekrológ in Italian)

Portre of Röhrig Géza

nekrológ (Hungarian)

gyászoló gyülekezet

szűcs imrét
kétéves koráig
egy sublótban tartották
ha sírt betolták a fiókkal
 
este cujkát kevertek cumijába
s elmentek hazulról
 
első emléke amint rájött
inni meríthet a vécekagylóból
 
ötévesen anyja nem engedte be
“vendégem van gyere vissza holnap”
 
faterja a falu másik végén lakott
mint az óra mutatói
mentek el egymás mellett
 
tízéves mikor a szomszéd
elviszi a kötélcsonkhoz
miről apját – tanúk előtt – egy horhosban levágták
 
barátok csak hetedikben lettünk
addig zavart
ahogy az ujjait ropogtatta
 
komisz volt
nagyítóval égette a hátukra fordított bogarakat
fogadásból rányitott a vécéző tanárnőkre
 
a ziegheilben basszusozott
míg meg nem mutattam neki
mit írt egy levelében hitler a magyarokról
 
kopasz maradt
krisnás újoncként kongázott a blahán
a kiserdőbe járt meditálni
a kötél alá min apja végezte
 
harminc évig nem találkoztunk
 
idén remek munkája volt
fürdőnaciban kellett olvasgatnia
egy tetkószalon kirakatban
 
pénzt elvből nem érintett
műtőskesztyűben számolta az aprót
 
reggel józanra itta magát
délután kezdett el csak ártani neki a pia
 
gyászoló gyülekezet
 
imi leszakálasodott a télen
vasfoga berozsdált a gyomorsavtól
 
“hete már hogy kifordul a számból a víz is
haldoklom” nézett rám az intenzíven
 
“francnak égetted a két végén”
“sötét volt” hörögte
 
“nem a kaszástól
a kasszástól félek”
 
infúziót már csak a nyakába lehetett kötni
szeme alá teafilter bőrzacskók nőttek
 
“volt egy fiam bendegúz
hatvandekás átlátszó bőrű újszülött
 
élni akart
mint apám
mikor halál helyett a kötelet választotta”
 
“aludnod kéne”
“nem merek”
 
“a temetés miatt ne izgulj” súgta
“az anatómiai intézetre hagytam a testem”
 
“fáj?”
“panaszkodni” nyögte “csupán a hitelezőim előtt szoktam”
“akkor nekem nyugodtan panaszkodhatsz”
egy hosszú pillantással jelezte hogy röhög
 
vizes vattával nedvesítgettem ajkait
hajnalban egy nővér
diszkréten
két gurulós spanyolfallal kerítette el az ágyat
 
mire mi lassan megfogtuk egymás kezét
 



Uploaded byCikos Ibolja
PublisherMagvető Könyvkiadó
Source of the quotationaz ember aki a cipőjében hordta gyökereit
Publication date

necrologio (Italian)

congrega per i portatori di lutto

sino a due anni
szücs imre fu tenuto

in un canterano

se piangeva lo richiudevano con il cassetto
 
a sera nel biberon miscelavano della grappa di prugna
e se ne andavano di casa
 
il suo primo ricordo quando comprese
che dal gabinetto poteva attingere acqua
 
a cinque anni sua madre non lo fece entrare
“ho un ospite torna domani”
 
suo padre abitava dall’altra parte del paese
passavano uno vicino l’altro
come le lancette dell’orologio
 
aveva dieci anni quando il vicino
lo portò dal moncone della corda da cui suo padre fu tagliato - davanti ai testimoni – sopra un anfratto
 
siamo diventati amici solo nella settima classe
prima d’allora mi dava fastidio
come scrocchiava le sue dita
 
era crudele
con la lente bruciava i coleotteri rivoltati sulla schiena
per scommessa apriva la porta del bagno sulle maestre
 
suonava il contrabasso nel ziegheil
finché non gli feci vedere
ciò che scrisse hitler in una lettera sugli ungheresi
 
rimase calvo come novizio
dei crishna suonava il tamburo sulla piazza blaha
frequentava il piccolo bosco per meditare
sotto la corda dove suo padre finì la vita
 
per trent’anni non ci siamo incontrati
 
quest’anno aveva un lavoro eccellente
leggeva in costume da bagno
nella vetrina di un salone di tatuaggio
 
i soldi non toccava per principio
i spicci contava con i guanti da chirurgo
 
al mattino era un ubbriaco ebro
l’alcool cominciò a fargli male verso il pomeriggio
 
congrega per i portatori di lutto
 
quest’anno imi è diventato barbuto
i suoi denti di ferro arrugginiti dal acido gastrico
 
mi guardò al reparto intensivo "sto morendo
una settimana non mi va giù neppure l’acqua"
 
"per che accidente lo bruciavi sulle due estremità"
"faceva buio" rantolava
 
"non temo il tristo mentitore
ho paura dal cassiere"
 
la flebo si poteva inserirgli solo nel collo
sotto gli occhi borse grandi come la bustina di tè
 
"avevo un figlio bendegúz
un neonato di pelle trasparente pesava seicento grammi"
 
"voleva vivere
come mio padre
quando al posto della vita scelse la corda"
 
"dovresti dormire"
"ho paura"
 
"per il funerale non ti preoccupare" mi sussurrò
"ho donato il mio corpo all’istituto di anatomia"
 
"ti duole?"
"uso lamentarmi" gemette  "solo davanti ai creditori"
"allora a me puoi lamentarti tranquillamente"
segnalò con un lungo sguardo che stava ridendo
 
con l’ovatta bagnata gli umidificavo le labbra
all’alba un’infermiera
discretamente
circondò il letto con due paraventi su ruote
 
al che piano ci siamo presi per la mano  
 
 



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap