Rab Zsuzsa: Linquenda... (Linquenda... in Italian)

Portre of Rab Zsuzsa

Linquenda... (Hungarian)

              Linquenda tellus et domus et placens

              uxor
                                                            Horatius

Csak az a langyos ősz ne jusson már eszedbe!
A gomba, cserfa illatú,
a szarvashangon bődülő Bakony!
Nézd a szomszéd ház málló tűzfalát
a kórházablakon.
Hidd el: már csupa november jön eztán,
szél és eső csapkodja a világot.
Minden halálos szürkeségbe vész.
Ahogyan most te látod.
A víztükör se jusson már eszedbe!
(Négy napja szomjazol.)
A tó tegnap kiszáradt.
Partján üres a ház.
Bezörgettem. Senki se válaszol.
Nem esik többé kék reggeli hó,
szétszakadozott gyöngysora
a zománc nyakú vadkacsáknak,
Elmennek ők is egyesével,
a régi társak.
Latin poéták, görög istenek –
ők is elúsztak cifra gályán.
Törött karjukkal, csonkán intenek.
Mosolyuk csorba márvány.
Hallod, már világűri szél fütyül
papírcafattá málló tetteinken.
Ablak, tűzfal és mennyezet.
Milyen jó lesz elmenni innen.

A karcsú feleség megőszült tegnap óta.
Holnap kivágják azt a kertet.

Így könyörögtem apámhoz magamban
haláloságya mellett.

1967

 



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotation/hycry.wordpress.com

Linquenda... (Italian)

    Linquenda tellus et domus et placens
   
    uxor…
                                                  Horatius
 
Che non ti sovvenga quel autunno tiepido!
Bakony, con il suo profumo di funghi  
e di querce, che risuona dal bramito del cervo!
Dalla finestra dell’ospedale osservi il muro maestro
sgretolante.
Credimi: oramai verranno solo mesi novembrini,
vento e pioggia sferzano il mondo.
Tutto vanisce in un grigiore mortale.
Come lo vedi tu adesso.
Che non ti sovvenga più lo specchio dell’acqua!
(Quattro giorni che patisci la sete.)
Ieri s’è prosciugato il lago.
Sulla riva la casa è vuota.
Avevo bussato. Non risponde nessuno.
Non cade più l’azzurra neve mattutina.
Fila di perle sfilacciata,
anitre selvatiche dal collo lucente.
Uno ad uno se ne vanno anche loro,
i vecchi compagni.
Poeti latini, Dei greci – son andati via
sui vascelli vistosi.
Fanno cenni malfermi, con le braccia rotte.
Il loro sorriso, marmo intaccato.
Lo senti, sui nostri fatti, sfaldati come carta,
oramai vento cosmico fischia.
Finestra, muro maestro, soffitto…
Che piacere sarà andar via di qui…
 
La moglie snella, da ieri s’era incanutita…
Domani abbatteranno quel giardino…
 
In cuor mio, cosi invocavo mio padre.
Presso il suo capezzale.
 
1967



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap