Rab Zsuzsa: Tábori posta, változatokkal

Portre of Rab Zsuzsa

Tábori posta, változatokkal (Hungarian)

Iskoláslányok, oktondi szüzecskék -
jutott nekünk is honleányi
(kedvünkre végre!) kötelesség.
Levelezhettünk - senki mással -
frontkatonákkal, ismeretlenekkel,
tanári fő-jóváhagyással.
És róttuk a sok levelet,
rajongót, ostobát és meleget.
A híradókban lestük őt:
kurjongató, vidám,
csinnadrattás menetelőt.
(Hóvihar járja a bolondját.
Fojtogatják fehér kígyók.
Szorosabbra csavarja rongyát.)
Láttuk dicsőséges képeslapokban:,
sapkáján rózsa, lába dobban!
(Szíve fölött fagymarta rózsa,
fénykép, dögcédula.
Még él. Még a haza adósa.)
„Írt a tied? Az enyim régen.
Pukkadjon meg! Nem írok én sem!"
(Botorkál tétován előre.
Fehér parázs a fagy.
Üszög-színű kesztyűt süt a kezére.)
Kötögettünk ki-tudja-mennyi mérföld
sálat, ér-, térd- és bokavédőt.
(Már csak a rongy. Már csak a szégyen...
Kattog előre, felhuzott gép,
vörös havon, fekete szélben.)
„Még most sem irt? Te, megcsal!"
„Fényképet küldött!" „Hihi, kancsal!"
„Majd hazajön és megkeres."
„És eljegyez ... és ..." „Juj, de érdekes!"
(De van haza? Ki várja még? Hol?
- Utolsó emberig!
Prémes parancsnok kukorékol.)
„Az enyém csinosabb." „Mutasd csak erre!"
„Nem rossz." „Ugyan, az orra ferde!"
(Odáig ... ott talán ... Na, mars hát!
Kattogva lép a gép.
De már szederjes másik arcát
egy jeges tű arcára varrja.
Lesik vihogó vénasszony-varjak...)
„Az enyém csinosabb..."
„Az orra ferde..." (Imbolyogva
botorkál, szélcibálta rongyvitorla...)
Sapkáján rózsa...
Utolsó emberig!
Fagy-üszkös rózsa...
Hólepte rongy - országnyi szégyen...
Eltűnik - ég
vörös havon, fekete szélben...
 
1966
 



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationAranyvasárnap
Publication date

Posta del campo, con variazioni (Italian)

Studentesse, sciocche verginelle,
è toccato anche a noi il patriottico
(a volontà finalmente!) dovere.
Possiamo corrispondere – con chi altri –
con i soldati sul fronte, con dei sconosciuti,
e questo con il benestare dei professori.
E vergavamo lettere infinite,
appassionate, stupide e calorose.
Al telegiornale solo lui spiavamo:
il tripudiante e gioioso,
colui che marcia al suon di fanfara.
(Tempesta di neve s’infuria.
Lo attanagliano serpi bianchi.
Si stringe addosso i suoi stracci.)
Lo vedevamo sulle cartoline gloriose:
rosa sul suo berretto, batte i piedi!
(Sul cuore rosa congelata, fotografia,
piastrina d’identificazione.
Vive ancora. Serve ancora per la Patria.)
“Il tuo ti aveva scritto? Il mio tanto tempo fa.
Che crepi! Non gli scrivo neppure io!”
(Insicuro brancola avanti.
Il gelo è una brace bianca.
Guanto nero gli brucia sulla mano.)
Fatto a maglia chissà quante miglia di sciarpe,
scaldamuscoli, ginocchiere, cavigliere.
(Ormai solo lo straccio. Solo la vergogna…
Scrocchia in avanti, machina caricata,
sulla neve rossa, nel vento nero.)
“Non ti ha scritto ancora? Mi sa che ti tradisce!”
“Mi ha mandato una foto!” Puah, è guercio!”
“Quando sarà di ritorno, verrà a cercarti.”
“E ti impalmerà…e …” “Oh, com’è eccitante!”
(Ma esiste una casa? Chi l’aspetta ancora? Dove?
- Fino all’ultimo uomo!
Sbraita il comandante impellicciato.)
“Il mio è più carino.” “Fa un po’ vedere!”
“Non è male.” “Ma va, ha il naso storto!”
(Fino a là…là forse…Su, camminare!
La macchina si muove scrocchiando.
Ma sul viso, l’ago gelato,  
un altro livido viso gli cuce addosso.
Gracchie – vecchie stanno in agguato…)
“Il mio è più carino…”
“Ha il naso storto…” (Brancola
vacillando, vela di stracci dal vento squassato…)
Rosa sul suo berretto…
Fino all’ultimo uomo!
Rosa dal gelo cancrenosa…
Straccio coperto di neve – vergogna nazionale…
Sparisce – brucia
sulla neve rossa, nel vento nero…
 
1966



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

Related videos


minimap