Radnóti Miklós: À la recherche… (À la recherche… in English)

Portre of Radnóti Miklós

À la recherche… (Hungarian)

Régi szelíd esték, ti is emlékké nemesedtek!
Költőkkel s fiatal feleségekkel koszorúzott
tündöklő asztal, hova csúszol a múltak iszapján?
hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátot
ittak a fürge barátok a szépszemü karcsu pohárból?

Verssorok úsztak a lámpák fénye körül, ragyogó zöld
jelzők ringtak a metrum tajtékos taraján és
éltek a holtak s otthon voltak a foglyok, az eltünt
drága barátok, verseket írtak a rég elesettek,
szívükön Ukrajna, Hispánia, Flandria földje.

Voltak, akik fogukat csikorítva rohantak a tűzben,
s harcoltak, csak azért, mert ellene mitse tehettek,
s míg riadozva aludt körülöttük a század a mocskos
éj fedezéke alatt, a szobájuk járt az eszükben,
mely sziget és barlang volt nékik e társadalomban.

Volt, ahová lepecsételt marhakocsikban utaztak,
dermedten s fegyvertelen álltak az aknamezőkön,
s volt, ahová önként mentek, fegyverrel a kézben,
némán, mert tudták, az a harc, az az ő ügyük ott lenn,
s most a szabadság angyala őrzi nagy álmuk az éjben.

S volt ahová ... mindegy. Hova tüntek a bölcs borozások?
szálltak a gyors behivók, szaporodtak a verstöredékek,
és szaporodtak a ráncok a szépmosolyú fiatal nők
ajka körül s szeme alján; elnehezedtek a tündér-
léptü leányok a háboru hallgatag évei közben.

Hol van az éj, az a kocsma, a hársak alatt az az asztal?
és akik élnek még, hol vannak a harcra tiportak?
hangjuk hallja szivem, kezem őrzi kezük szoritását,
művük idézgetem és torzóik aránya kibomlik,
s mérem (néma fogoly), - jajjal teli Szerbia ormán.

Hol van az éj? az az éj már vissza se jő soha többé,
mert ami volt, annak más távlatot ád a halál már.
Ülnek az asztalnál, megbújnak a nők mosolyában
és beleisznak majd a poharunkba, kik eltemetetlen,
távoli erdőkben s idegen legelőkön alusznak.



Uploaded byJakus Laura 1.
Source of the quotationwww.enciklopedia.fazekas.hu

À la recherche… (English)

Gentle past evenings, you too are ennobled through recollection!
Brilliant table adorned by poets and their young women,
where have you slid in the mud of the memory? where is the night
when the exuberant friends still merrily drank the native
wine of the land from slender glasses that sparkled their glances?

Lines of poetry swam around the glow of the lamps
and bright green adjectives swayed on the foaming crest of the metre
and still the dead were alive, the prisoners home, and the dear
vanished friends wrote verse, those fallen long ago whose hearts
lie under the soil of Spain and Flanders and Ukraine.

Some of them charged forward gritting their teeth in the fire and fought
only because there was nothing they could do to avoid it,
and while their company fitfully slept around them under
the soiled shelter of night, they remembered their rooms of the past,
calm caves and islands, their retreat from this society.

Some of them travelled helpless in sealed cattle trucks to places,
some stood numbly waiting unarmed in freezing minefields,
some also went voluntarily, silent with guns in their hands
for clearly they saw their personal place and role in the fighting –
now the angel of freedom guards their great dreams in the night.

Some... doesn’t matter. Where have the wise, winy evenings vanished?
Swift swarmed the draftnotes and swift multiplied the poetic fragments
as did the wrinkles around the lips and eyes of the wives
with enchanting smiles. The elf-footed girls grew dull
and heavy in loneliness over the silent and endless war years.

Where is the night, the tavern and, under the lime trees, that table?
Where are the living and where are the others trampled in battle?
Still, my heart hears their voices, my hand still holds their handshakes,
thus I quote their works and behold their proportions and stature,
silent prisoner myself in Serbia’s wailing mountains.

Where is the night? Such a night perhaps may never recur, for death
gives always a different perspective to all that has vanished.
They still sit at the table, they hide in the smiles of the women,
and they will sip from our glasses, the friends still unburied and waiting,
lying in distant forests, asleep in foreign pastures.



Uploaded byJakus Laura 1.
Source of the quotationThomas Orszag-Land

minimap