Radnóti Miklós: The fifth eclogue (Ötödik ecloga in English)

Portre of Radnóti Miklós

Ötödik ecloga (Hungarian)

                      Bálint György emlékére

 

Töredék

 

Drága barátom, hogy dideregtem e vers hidegétől,

hogy rettegtem a szót, ma is elmenekültem előle.

Félsorokat róttam.

                       Másról, másról igyekeztem

írni, hiába! az éj, ez a rémes, rejtekező éj

rámszól: róla beszélj.

                       És felriadok, de a hang már

hallgat, akár odakint Ukrajna mezőin a holtak.

Eltüntél.

             S ez az ősz se hozott hírt rólad.

                                               Az erdőn

újra suhog ma a tél vad jóslata, húznak a súlyos

fellegek és hóval teli újra megállnak az égen.

Élsz-e, ki tudja?

         Ma már én sem tudom, én se dühöngök,

hogyha legyintenek és fájdalmasan elfödik arcuk.

S nem tudnak semmit.

                       De te élsz? csak megsebesültél?

Jársz az avarban az erdei sár sürü illata közt, vagy

illat vagy magad is?

                       Már szálldos a hó a mezőkön.

Eltünt, - koppan a hír.

                     És dobban, dermed a szív bent.

Két bordám közt már feszülő, rossz fájdalom ébred,

reszket ilyenkor s emlékemben oly élesen élnek

régmondott szavaid s úgy érzem testi valódat,

mint a halottakét -

                        Mégsem tudok írni ma rólad!

 

 

1943. november 21.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://mek.niif.hu

The fifth eclogue (English)

In memoriam György Bálint*

 

A fragment

 

My dear friend, how I shuddered and shivered from the chill

of this poem, how I dreaded that word again today, I fled from it.

I scribbled only broken lines.

                                        I tried, I tried

to write on other themes: in vain! this frightful secretive

night commands me: speak of him.

                   And I flinch, but the voice

goes silent again like the dead in the pastures of the Ukraine.

You’re missing.

   And even this autumn has brought no news.

                   Grimly

the winter whispers its prophecy out in the woods, and the heavy

clouds are drawn across the sky, then they stop full of snow.

Are you alive, who knows?

        I don’t myself, and I no longer

rage when people shrug and cover their faces in pain.

They know nothing.

    But are you alive? or are you just wounded?

Are you walking the forest floor in the heady fragrance of mud,

or have you become but a scent?

           Snowflakes fall over the fields.

Missing – this word, a blow.

          And my heart beats a numb response.

Between my two ribs arises a throbbing pain at such times

when I recall your words heard long ago, with such sharpness,

and I sense your physical substance with such precision as though

you were dead –

     And even today I cannot write about you!

 

 

* György Báint (1906-1943) writer, translator & critic.

 

 

 

 

 



Uploaded byP. T.
Source of the quotationThomas Ország-Land

Related videos


minimap