Radnóti Miklós: Solo ossa, pelle e dolore (Csak csont és bőr és fájdalom in Italian)

Portre of Radnóti Miklós

Csak csont és bőr és fájdalom (Hungarian)

Babits Mihály halálára

 

1.

Látjátok, annyi szenvedés után most

pihen e hűvös, barna test.

Csak csont és bőr és fájdalom.

S akár a megtépett, kidőlt fatörzs

évgyűrűit mutatja,

bevallja ő is gyötrött éveit.

Csak csont és bőr e test.

De most a nemzeté is

csak csont és bőr és fájdalom. Íme,

Balázs, kihez könyörgött, vedd karodba!

Ó, requiem aeternam dona ei… Domine!

 

2.

Szavak jöjjetek köré,

ti fájdalom tajtékai!

ti mind, a gyásztól tompa értelem

homályán bukdosó szavak,

maradjatok velem:

gyászold omló göröngy,

sírj rá a sírra most!

jöjj, könnyű testű fátyol

ó, takard be,

s akit már régen elhagyott a hang, -

gyászold meg őt, te konduló harang,

lebegő lélek és gömbölyű gyöngy,

s gyászolj megint

te csilla szó, te csillag,

te lassú pillantású szó, hold,

s ti többiek! ti mind!

 

3.

Tudtuk már rég, minden hiába, rák

marcangol és szemedben ott ragyog

egy messzi és örök dolgokból font világ,

s hogy oly időtlen vagy te, mint a csillagok.

 

Tudtuk, hogy meghalsz, tudtuk s mégis oly

árván maradtunk most a Művel itt.

Nagysága példa. És magasság.

És szédület. Szívet dobogtató.

 

4.

Ki nézi most tollat fogó kezünket,

ha betegen, fáradtan is, de mégis...

ki lesz az élő Mérték most nekünk?

Hogy összetörte már a fájdalom,

nézd, ezt a költeményt is.

Mit szólnál hozzá? – lám az eljövő

költőnek is, ki félve lép még

most már a Mű a mérték.

 

S nem érti árvaságunk,

ha bólintunk: halott már...

nem ismert téged, ágyadnál nem ült,

s nem ült az asztalodnál.

 

Nem tudja majd, mi fáj...

s nem kérdi és nem kérdik tőle sem, –

mint egymástól mi, – évek óta már,

mint jelszót, hogy: „ki járt kint nála?

Ki tudja mondd, hogy van Babits Mihály?”

 

5.

Halott keze nem fogja már a tollat,

béhunyt szeme nem lát több éjszakát.

Örök világosság, kibomló égi láng

röppen felé a földi füstön át.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://mek.niif.hu

Solo ossa, pelle e dolore (Italian)

Alla morte di Babits Mihály

 


Dopo tanta sofferenza, come vedete,

il corpo freddo e scuro si riposa.

Solo ossa, pelle e dolore.

Come il tronco abbattuto del’ albero

che i suoi cerchi anulari fa vedere

confessa anche lui i suoi anni consumati.

Un corpo fatto solo di ossa e pelle.

Anche quello della nazione

è solo ossa, pelle e dolore.

Ecco, Balàzs, chi stava implorando,

prendilo tra le tue braccia!

O, requiem aeternam dona ei..Domine!

 



Oh, parole, fremiti del dolore,

stringetevi intorno a lui.

Rimanete con me: voi tutte,

parole farfugliate

della ragione, obnubilata dal lutto,

piangi il morto, o zolla, che frani,

piangi sulla sua tomba.

vieni, o velo delicato e coprilo.

colui che, dalla voce, da tanto fu abbandonato,

campana che rintocchi, porta anche te il lutto.

anima fluttuante, perla rotonda

tu parola csilla, e anche tu stella,

portate il lutto di nuovo,

luna, tu parola dal sguardo lento,

tutte le altre, tutte quante.

 

E' inutile tutto, lo sapevamo da tanto,

cancro ti divora, un mondo intrecciato

brilla nei tuoi occhi, fatto di cose lontane ed eterne,

e che sei senza tempo, come le stelle.

 


Sapevamo che stavi morendo, lo sapevamo,

eppure siamo rimasti cosi orfani con l'Opera.

La sua grandezza è un esempio. E' l'eccellenza.

E' vertigine. Che fa battere i cuori.

 



Chi seguirà le nostre mani a vergare,

malgrado la malattia e la stanchezza...

chi sarà la Misura vivente adesso, per noi?

Pure questa poesia, guarda,

come l'ha ridotta in frantumi, il dolore.

Tu cosa ne pensi? Ecco,

anche per i futuri poeti, che fanno

i primi passi titubanti, la misura ormai è l'Opera.

 

E non capisce la nostra essere orfani,

quando chinando la testa diciamo: è morto ormai...

non ti ha conosciuto, non stava

seduto al tuo capezzale, non ha preso

posto al tuo tavolo.

 

Non saprà più, cosa duole…

non domanda e non viene domandato -

come noi, tra di noi, -  da anni oramai -

come parola d'ordine:” chi è andato a trovarlo?

Chi lo sa, dimmi, come sta Babits Mihàly?”

 

La mano morta non regge più la penna,

i suoi occhi chiusi non vedranno più le notti.

Luce eterna, fiamme che si dilatano,

volano verso di lui, attraverso fumi terrestri.

 

 



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap