Radnóti Miklós: Usiljeni marš (Erőltetett menet in Serbian)
|
Erőltetett menet (Hungarian)Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked, s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet, de mégis útnak indul, mint akit szárny emel, s hiába hívja árok, maradni úgyse mer, s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán, hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál. Pedig bolond a jámbor, mert ott az otthonok fölött régóta már csak a perzselt szél forog, hanyattfeküdt a házfal, eltört a szilvafa, és félelemtől bolyhos a honni éjszaka. Ó, hogyha hinni tudnám: nemcsak szivemben hordom mindazt, mit érdemes még, s van visszatérni otthon; ha volna még! s mint egykor a régi hűs verandán a béke méhe zöngne, míg hűl a szilvalekvár, s nyárvégi csönd napozna az álmos kerteken, a lomb között gyümölcsök ringnának meztelen, és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt, s árnyékot írna lassan a lassú délelőtt, - de hisz lehet talán még! a hold ma oly kerek! Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s fölkelek!
Bor, 1944. szeptember 15.
|
Usiljeni marš (Serbian)Lud je ko kad se sruši ustaje i opet ide kao putujuću bol zglob i koleno miče, ali ipak putem krene kao da ga krila nose ostat nikako ne sme zalud ga jarak zove, a kad ga pitaš zašto ne? još će ti možda reći da ga čeka supruga, kraj, mudriji, lepši. A lud je taj pobožnik jer tamo već odavno iznad domova pusti vetar kruži samo, zid naleđice leži, slomljena je šljiva i od straha rutava je noć iznad doma. Da mogu verovati: nije mi samo u srcu sve što je vredno i postoji povratak; da još ima! k΄o nekad u hladu verande bi pčele mira brujile dok se vruć pekmez hladi, u bašti bi blaga letnja tišina sunčala među granama bi prezrela šljiva njihala pred žutom ogradom Fani bi me čekala dok to prepodne senke bi sporo crtao, − možda je još moguće! sada je pun mesec! Na idi dalje druže vikni na me! Krećem!
Bor, 15. X. 1944.
|