Radnóti Miklós: The Eighth Eclogue (Nyolcadik ecloga in English)

Portre of Radnóti Miklós

Nyolcadik ecloga (Hungarian)

KÖLTŐ

Üdvözlégy, jól bírod e vad hegyi úton a járást
szép öregember, szárny emel-é, avagy üldöz az ellen?
Szárny emel, indulat űz s a szemedből lobban a villám,
üdvözlégy, agg férfiu, látom már, hogy a régi
nagyharagú próféták egyike vagy, de melyik, mondd?


PRÓFÉTA

Hogy melyik-é? Náhum vagyok, Elkós városa szült és
zengtem a szót asszír Ninivé buja városa ellen,
zengtem az isteni szót, a harag teli zsákja valék én!


KÖLTŐ

Ismerem ős dühödet, mert fennmaradott, amit írtál.


PRÓFÉT

Fennmaradott. De a bűn szaporább, mint annak előtte,
s hogy mi a célja az Úrnak, senkise tudja ma sem még.
Mert megmondta az Úr, hogy a bő folyamok kiapadnak,
hogy megroggyan a Kármel, a Básán és a Libánon
dísze lehervad, a hegy megrendül, a tűz elemészt majd
mindent. S úgy is lőn.


KÖLTŐ

Gyors nemzetek öldösik egymást,
s mint Ninivé úgy meztelenül le az emberi lélek.
Mit használnak a szózatok és a falánk fene sáskák
zöld felhője mit ér? hisz az ember az állatok alja!
Falhoz verdesik itt is, amott is a pötty csecsemőket,
fáklya a templom tornya, kemence a ház, a lakója
megsűl benne, a gyártelepek fölszállnak a füstben.
Égő néppel az utca rohan, majd búgva elájul,
s fortyan a bomba nagy ágya, kiröppen a súlyos ereszték
s mint legelőkön a marhalepény, úgy megzsugorodva
szertehevernek a holtak a város térein, ismét
úgy lőn minden, ahogy te megírtad. Az ősi gomolyból
mondd, mi hozott most mégis e földre?


PRÓFÉTA

A düh. Hogy az ember
ujra s azóta is árva az emberforma pogányok
hadseregében. - S látni szeretném ujra a bűnös
várak elestét s mint tanu szólni a kései kornak.


KÖLTŐ

Már szóltál. S megmondta az Úr régen szavaidban,
hogy jaj a prédával teli várnak, ahol tetemekből
épül a bástya, de mondd, évezredek óta lehet, hogy
így él benned a düh? ilyen égi, konok lobogással?


PRÓFÉTA

Hajdan az én torz számat is érintette, akárcsak
bölcs Izaiásét, szénnel az Úr, lebegő parazsával
úgy vallatta a szívem; a szén izzó, eleven volt,
angyal fogta fogóval s: "nézd, imhol vagyok én, hívj
engem is el hirdetni igédet", - szóltam utána.
És akit egyszer az Úr elküldött, nincs kora annak,
s nincs nyugodalma, a szén, az az angyali, égeti ajkát.
S mennyi az Úrnak, mondd, ezer év? csak pille idő az!


KÖLTŐ

Mily fiatal vagy atyám irigyellek. Az én kis időmet
mérném szörnyü korodhoz? akár vadsodru patakban
gömbölyödő kavicsot, már koptat e röpke idő is.


PRÓFÉTA

Csak hiszed. Ismerem ujabb verseid. Éltet a méreg.
Próféták s költők dühe oly rokon, étek a népnek,
s innivaló! Élhetne belőle, ki élni akar, míg
eljön az ország, amit igért amaz ifju tanítvány,
rabbi, ki bétöltötte a törvényt és szavainkat.
Jöjj hirdetni velem, hogy már közelít az óra,
már születőben az ország. Hogy mi a célja az Úrnak, -
kérdém? lásd az az ország. Útrakelünk, gyere, gyüjtsük
össze a népet, hozd feleséged s mess botokat már.
Vándornak jó társa a bot, nézd, add ide azt ott,
az legyen ott az enyém, mert jobb szeretem, ha göcsörtös.



Uploaded byJakus Laura 1.
Source of the quotationwww.mommo.hu

The Eighth Eclogue (English)

Poet:
Greetings, handsome old man, how swiftly you climb this rugged
mountain path! Are you lifted by wings or pursued by an army?
Wings lift you, passion drives you, lightning burns in your eyes –
greetings, grand old traveller, I comprehend that you must be
one of the ancient wrathful prophets – but, tell me, which one?

Prophet:
Which one? Nahum am I, from the city of Elkosh, who cursed
the lewd Assyrian city of Nineveh, chanted the holy
word with a vengeance. I was a vessel brimming with rage!

Poet:
I know your ancient rage as your writing has survived.

Prophet:
It has survived. But evil multiplies faster today,
and the Lord’s purpose is still unknown to this very day;
for clearly the Lord has said the majestic rivers would dry up,
Carmel would weaken, the flower of Bashan and Lebanon wither,
and mountains would tremble and finally fire consume it all.
It all came to pass.

Poet:
The nations rush to slaughter each other;
like once Nineveh, now humanity’s soul is degraded.
Did proclamations and ravenous, hellish, green clouds of locusts
serve any purpose? man must be surely the basest of creatures!
Tiny babes smashed to death against brickwalls in many places,
church towers turned into flaming torches, houses turned
into ovens, their residents roasting. Factories go up in smoke.
Screaming, the streets run with people on fire and stumble and faint.
Stirring, the heavy door of the bomb-bay opens above, leaving
corpses on city squares lying shrunken as cow-pats on meadows.
All you have prophesied is fulfilled again. So tell me,
what made you leave the primeval vortex again to return
to earth?

Prophet:
My anger. That man should remain so utterly lonely
all this time while surrounded by armies of man-shaped heathens –
Also, I’d like to behold again the fall of the sinful
cities, to see and to tell, to bear witness to future ages.

Poet:
But you have spoken already. The Lord has said through your words:
Woe to the fortifications laden with loot, to the bastions
built of corpses! Tell me, in all the millennia, what
has fanned your anger to rage with such obstinate, heavenly burning?

Prophet:
Back in ancient times, the Lord touched my mis-shaped lips
with his burning coals (as He also touched wise Isaiah’s), thus He
searched my heart; the embers were hot and glowing, an angel
held them with tongs. “Behold,” I cried to the Lord, “I am waiting,
ready to go out to spread Your word.” Once sent out
by the Lord, one neither has age nor peace ever after;
the fire of heaven burns in one’s lips through the ages. And how long
is for the Lord a millennium? Only a fleeting instant.

Poet:
You’re very young, I envy you, father! How could I presume
to measure my life by your awesome age? Already, my time
wears me down – like rushing rivers wear down the pebbles.

Prophet:
Only you think so. I know your latest poetry. Anger
keeps you alive. The rage of prophets and poets is similar,
food and drink to the people! It will sustain those who want
to survive till the birth of the kingdom promised by that disciple,
by that that young rabbi who came to fulfil the law and our words.
Come with me to announce that the hour is already near,
that country about to be born. What might be, then, the Lord’s purpose?
Now you can see that it is that country. Let us set forth
and gather the people, bring your wife and cut two staffs,
for staffs make good companions for wanderers. Look, I’d like that one,
I like a firm, knotty hold on a staff... gnarled, strong and uneven.
 



Uploaded byJakus Laura 1.
Source of the quotationThomas Orszag-Land

minimap