Rafi Lajos: Fekete május

Természetesen csak annyit akarok,

amennyit egy ember akarhat

megtartó és létösztönével,

a túlélés becsületével.

Minden percem mostoha jóság,

földözvert csoda, amit az istenek

most formálnak bennem újra.

Kínjaim hát a számba veszem.

Körülfon a rettegés, bánat,

mint egykor Krisztust az alázat,

átadnak engem is a keresztfának.

Csak azt akartam, sétáljunk, együtt.

Nem szédítelek, csak egy percet.

Rügybe szöknek a fák

s nyomja fejem a fekete május.

Hazudtam?

Ovviamente voglio solo tanto,

quanto, con l’istinto di conservazione

e con l’onestà della sopravvivenza

può volere un uomo.

Ogni mio minuto è bontà avversa,

miracolo gettato a terra, che gli Dei

dentro di me ora stanno riformando.

Prendo in bocca i miei tormenti.

Mi avvinghia il terrore e la mestizia,

come Cristo, un tempo, la deferenza,

consegneranno anche me alla croce.

Volevo solo passeggiare insieme a te.

Non ti inganno, solo un minuto.

Gli alberi si ricoprono di gemme

mi pigia la testa il maggio nero.

Avevo mentito?