This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Rakovszky Zsuzsa: Fehér-fekete

Portre of Rakovszky Zsuzsa

Fehér-fekete (Hungarian)

Élve dobták a kályhába a patkányt:
előbb a sistergő, narancsvörös láng
közt patkány-forma árny, később finom
rágcsáló-csontozat egy múzeum
hullámzó tárló-üvege alatt,
majd az sem. A macska-szaporulat
fölöslege vízbe, aztán szemétre
kerül, egy ázott gallér tarka prémje
darabokban, hamu és hagymahéj közt.
Közben a nap süt, kék az ég, a fű zöld,
fényes sörény, és mindez hihetetlen.
A tetszhalott, fakó gallyak rügyekben
törnek ki sorra, rangrejtett smaragd
tavalyi, sárga fű közt, benne a Nap
fullánkja, dél dől a gyomos telekre,
nyár lesz, tízmillió káposztalepke
sodródik seprő szélben, az elhevert gyep
fölött fehér, tündér atommodellek:
a pitypangok. Minden úgy jó, ahogy van:
ez a szem nézete. Holott az agyban
egy végtelen védő- és vádbeszéd
folyik egyszerre s szortírozza szét
– melyik ki mellett szól – a képeket.
Egy csont-jég laboránsnő méreget
pitypangot itt, patkányt ott. Egy fehér-
fekete logika – érv-ellenérv –
őröl, s zsarol, hogy el kell döntenem:
egész-igen, vagy az egészre: nem.


PublisherRakovszky Zsuzsa: Fehér-fekete, Jelenkor Kiadó, Pécs, 1991

Bianco – nero (Italian)

Il ratto hanno gettato vivo nella stufa:
prima una sagoma di ratto tra la sfrigolante
fiamma arancione, più tardi delicata ossatura
d’un ratto, sotto il vetro della teca di un
museo, poi nemmeno quello. I superflui
gatti indesiderati finiscono nell’acqua,
poi gettati nella spazzatura, pelliccia colorata
d’un colletto bagnato in pezzi, tra cenere
e buccia di cipolla. Intanto il sole brilla,
il cielo è azzurro, l’erba è verde, criniera
lucida, e tutto questo è incredibile.
I pallidi ramoscelli, morti apparenti,
uno dopo l’altro erompono in gemme,
smeraldi anonimi tra l’erba gialla dell’anno
scorso, in loro v’è lo stimolo del sole,
sul terreno incolto cala il mezzogiorno,
arriva l’estate, il vento trascina dieci milioni
di cavolaie, sopra il prato disteso modelli
atomici bianchi di fate: i soffioni.
Va tutto bene così com’è: questo è il
punto di vista dell’occhio. Sebbene nel
cervello contemporaneamente è in corso
la difesa e l’accusa, mentre smista secondo
– quale a favore di chi milita – le immagini.
Una tecnica di laboratorio di ossa – ghiaccio
valuta, soffione di qua, ratto di là. Una logica
bianco – nera -  argomento - obbiezione –
mi stritola, mi ricatta, che devo decidere:
un sì – per tutto, o per tutto un: no.
 
 



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap