Rimay János: Ô pauvre nation magyare... (Kiben kesereg a magyar nemzetnek romlássán s fogyássán in French)

Portre of Rimay János

Kiben kesereg a magyar nemzetnek romlássán s fogyássán (Hungarian)

Ó, szegény megromlott s elfogyott magyar nép,

Vitézséggel nevelt hírrel vagy igen szép,

Kár, hogy tartatol úgy, mint senyvedendő kép,

Elémenetedre nincs egy utad is ép.

 

Kedvelt, böcsült véred lett csúfoltságossá,

Szablyádnak bév zsoldja nagy olcsóságossá,

Megcsorbult nemzeted változott korcsossá,

Neved ékessége utálatságossá.

 

Föld reménségére felnevelt úrfiak

Szemétre vettetnek úgy, mint köz tyúkfiak,

Zsírokkal hízódnak az idegen fiak,

Hozzád nem különbek, mint az ördögfiak.

 

Hazádnak szép vége mindenütt csonkán áll,

Sereged szép száma fogy, romol s szállton száll,

Ínséged nő s árad, veled egy ágyban hál,

Bév étkeid helyett rakódik apró tál.

 

Ki szánhat? bánd magad nyomorúságidot,

Mert nézi s nem érzi az csak romlásodot,

Aki építhetné te szép országodot,

Könnyen múlatja el csak zálaglásidot.

 

Sem pénz, jószág mostan, s méltó árú posztó

Nem indít, hogy szolgálj, megszűkült az osztó,

Csudáld, hogy minden rend nem kóborló s fosztó,

Az nagy orv mert kicsint szörnyebb felakasztó.

 

Ó, kedves nemzetem, hazám, édes felem,

Kivel szerelmetes mind tavaszom s telem,

Keseregj, sírj, kiálts Istenedhez velem;

Nálad, hogy szeretlek, legyen ez vers jelem.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://mek.niif.hu

Ô pauvre nation magyare... (French)

Ô pauvre nation magyare, décimée,

Toi qui, l’épée au poing, conquis ta renommée,

C’est pitié de te voir ce visage fané !

Devant toi, nul chemin qui ne soit condamné !

 

On se rit de ton sang qu’on admirait naguère !

Ton sabre est à solder, qu’on mettait à l’enchère,

Peuple exsangue, réduit jusqu’à dégénérer !

Et si l’on dit ton nom, c’est pour s’en écœurer...

 

Ta jeunesse bien née, hier l’espoir du monde,

Gît, comme poulets morts, sur un fumier immonde.

L’étranger se repaît de sa graisse. Et pourtant,

N’a pour toi plus d’égards que les fils de Satan.

 

De partout va fondant ta forme bien-aimée.

Chaque jour un peu plus s’émiette ton armée.

La détresse en ton lit vient prendre son repos ;

Un repas misérable à présent est ton lot.

 

Nul n’a pitié de toi ! Pleure seule et te navre !

Qui pourrait te refaire et guider vers le havre,

S’il voit ta déchéance, il n’y prend part en rien,

Et, d’un cœur léger, sème à tous les vents ton bien.

 

Chichement l’on te paie ; on refuse tes offres

Et tu manques de tout : argent, bétail, étoffes.

Encor beau que barons ne détroussent les gens,

Puisque petits bandits sont pendus par les grands !

 

Ô Nation, ô bien-aimée, ô douce et tendre !

Toi dont je suis épris en mai comme en décembre !

Pleurons, crions vers Dieu ! Et que par ce poème

Tu puisses tout au moins savoir combien je t’aime.

 

 

Adaptation d’Anne-Marie de Backer,



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.biblisem.net

minimap