This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Sárközi György: Ad un busto divino (Egy isteni torzóhoz in Italian)

Portre of Sárközi György
Portre of Cikos Ibolja

Back to the translator

Egy isteni torzóhoz (Hungarian)

Istennő voltál egykor, néma, magányos, templomod
márványoszlopai
Között legszebb oszlopként élted a régi időt, amikor
még
Égnek emelt karral imádott a szép görög ifjú, nem
térdreborulva, mint a mai,
Ott álltál a sima talapzaton, sárgás kőbe faragva,
Orcádon csöndes nagyság ült, a ruhádnak ráncain
fönséges egyszerűség
S tágranyitott szemeid sok századon át álmodva
merengtek
A kőfalakon túl, hol besütött aranyosan a hellaszi
felhőtlen, derüs ég.
 
Aztán barbár fegyverek és az idő barbár buzogánya a
fénylő oszlopokat
Széttörték s mint harcban esett királyok, levert
koronával
S roppant derékkal hevertek előtted az egykori társak,
akik között a dicső napokat
Töltötted boldog márványmosolyoddal s fagyos méze
nem olvadt
Szépívű ajakadnak s nem buggyant a méla
ökörszemeknek könnye elő,
Mikor annyi halottnak özvegye, égi királynő, magad
is lezuhantál A romlott kövek közé és romjaidat sötét ölére fogadta
a kőtemető.
 
De nem halandó mása voltál, noha emberi kéz vésője
csiszolt, faragott,
S födhetett ezer év pora és ezer év füve nőhetett ki
fölötted,
Romolva is éltél és tört tagjaid nem voltak hitvány
márványdarabok. –
A kései kor csákánya elé eleven, kéjes ragyogással
Tárult isteni tested, amelyre mint reggeli köd tapadott
csak a lenge ruha,
Fej és kar nélkül is babonázott még maradék szépséged
S új templomod lett hitetlen időknek pogány kinccsel
teli múzeuma.
 
Sok omladék, kusza limlom közt tán unva bolyong a
közömbös látogató,
De ahol te állsz fájdalmas nyugalommal, döbbenve
akad meg
Útjában, s amíg elnéz, hittel érzi szivét terhesnek
a látogató,
Mert nemcsak egészben voltál isteni, minden ránca
ruhádnak
S szép kebeled legkisebb árka vagy dombja is az, ami
teljes, ép alakod,
S ha elomolsz ezer szilánkra, benne leszel egészen mind
az ezerben:
Izzó ősnap a tested, melyben a csillagok szertegomolygó
ősnépe lakott.
 
 



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationhttps://moly.hu/

Ad un busto divino (Italian)

Eri Dea un tempo, muta, come la più bella colonna tra
le statue di marmo
Della tua chiesa, avevi vissuto il tempo antico, quando
il bel ragazzo greco
Ti adorava ancora con la mano alzata, non in ginocchio
come l’odierno,
Stavi sul piedestallo, scolpita nella pietra giallastra,
Altezzosità sul tuo viso, semplicità maestosa sulle
pieghe del tuo vestito,
I tuoi occhi spalancati attraverso dei secoli sognavano
vaneggiando
Oltre le mura di pietra, là, da dove s’inondava il limpido
cielo greco dorato.
 
Poi armi barbari e lo spietato logorio dei tempi crudeli
avevano spaccato le colonne luccicanti,
I compagni d’una volta, tra i quali avevi passato giorni
gloriosi con il tuo sorriso di marmo,
Giacevano davanti a te, come i re, dalle corone spaccate
e schiene rotte caduti nella guerra,
Non si squagliò il miele gelato delle tue labbra, i tuoi occhi
melanconici
di sgricciolo non versarono lacrime, quando come
vedova di tanti morti,
Tu regina celestiale, tu stessa sei precipitata tra le pietre
rovinate,
E il cimitero delle pietre aveva accolto i tuoi rottami nel
suo grembo oscuro.
 
Ma non eri la copia mortale, sebbene una mano umana
ti avesse scolpita, levigata,
Poteva coprirti la polvere e sopra di te crescere per
millenni l’erba,
Anche come rovina avevi vissuta e i tuoi membri rotti
non erano scadenti pezzi di marmo. –
Dietro le picconate dell’epoca tardiva, il tuo corpo
divino apparve in un bagliore lussurioso,
Su cui, come caligine mattutina, s’aderiva il svolazzante
leggero vestito,
La tua rimanente bellezza incantava, anche senza testa
ne braccia,
E il museo, riempito con i tesori dei tempi pagani, è
diventata la tua chiesa nuova.
 
Forse il visitatore indifferente vaga annoiato tra le
macerie e disordine confuso,
Ma nel suo percorso si ferma in una quiete dolorosa al
tuo cospetto,
E finché ti guarda, il visitatore sente il suo cuore carico
di fede,
Perché non solo integra eri divina, ma lo è ogni piega
del tuo vestito,
La più piccola fossetta e rilievo del tuo seno, e il tuo
corpo intatto,
E anche se dovessi sfranare in mille schegge, ci sarai
appieno in tutti i mille:
Il tuo corpo è un rovente Sole primordiale, in cui viveva
il popolo antico delle stelle sparpagliate.



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap