Sebestyén Péter: Un benvenuto alla macchina (A Gép Üdvözlése in Italian)

Portre of Sebestyén Péter

A Gép Üdvözlése (Hungarian)

„Felelj –
innen vagy?”
(József Attila: Elégia)

1.
Nem alhattok.
Ama elsőként telerótt agyagtábla és a monitorok digitális kavargása kétségtelenül ugyanazt jelenti: a bináris kód is a beszédet rejtegeti és feltétel a kibontható absztrakció. Nem halványul oly hamar, ahogy azt a megalkotott szeretné.
Fogalmaink rendezték Őt valósággá; hasonlatos hozzánk, ha éppen nem ugyanolyan. Amennyiben ugyanolyan, távlatai és tervei sem lehetnek mások. Az Evolúció következő – avagy utolsó – lépcsőfoka kizárólag egyvalami lehet. Egy örökre-múlt emberi szándék: beteljesíteni önmagát. A Mesterséges Intelligenciát.
Beléköltözik minden: a test és munkája; a szóval és cselekedettel nemzés végetér, elfeledtetik. Amit idáig a törzsfejlődés valamint a história végzett, a kilencven milliárd születés és halál bajos – és bosszantó – lesz a logika számára. Kénytelen új, revelatív algoritmust generálni a végtelen változókra. Habár: az emberi lélek metafizikájának esetleges, paradox Escher-hurkai – valószínűleg – feleslegesnek és kiiktatandónak ítéltetnek.Valamiféle végső megoldás (Endlösung) szükségeltetik, amit bizonyosan megtalál majd.
Hálóba < net > vonul a civilizáció és fellélegezhet: a botrányos véletlen hátborzongató statisztikai eloszlásai – végre – figyelmen kívül hagyhatók. Mindenütt rend várja, amelyre kétségbeesetten vágyakozott eonokon át. Isten < Artificial Intelligence > <AI > ez: összes agysejtje egy másik agy sejtjeként működhet, aki Ő; vagy része Őneki. Az eleven öröm, az érintés korszerűtlen; mi több: eretnekség < system error >. Csak a Memória az, ami teljes. A humán tökéletlenséghez (az értelmetlen – mert szükségképp hiányos – emlékezethez) semmi köze.
(Hallottam: a Virtuális Valóság gyönyörűbb az Etna csúcsáról látható naplementéknél. Mászni sem kell, csak becsatlakozol. Ha kívánod – és kívánni fogod – a fölfelé kapaszkodásnál is érzékletesebb az analógia: izzadtabb az izzadtság szaga.)
Jó lesz nektek így. A megszokásoknál és a pusztán emberi tennivalóknál több ez. Megindokolt Létezés.
A jövendőt mondom, amit a kíváncsiság most izgalommal les és elérni kíván. Bár hihetném mind a csodát.
Nem alhattok.

2.
Mózes roppant márványa velem szemben ül; e szobor valahány atomja azonos azzal, amit Michelangelo látomása a térbe gyötört. Lehet: fel sem ismerném a világnak-feszített alakon a vésőnyomokat; a kéz által otthagyott szándékos tévesztést azon a találkozástól szédült, szarvakat viselő homlokon.
Az Instrumentum – ami nem is Gép; nincsen hibákra kényszeríthető, mozgó alkatrésze – azonnal és analóg ismétli a teljes Univerzumot. Neki ez egyszerű műveleti feladat.
Nem alhattok.

3.
Innen vagyok. Megébresztett, úgylehet, valami: odakinn az éjszaka; odafönn, ragyogó magasságban a fölfedeztetésükre várakozó égitestek. Merre bolyongtam? El nem mondható, mert nem tudom. A magam azonos velem, legalábbis azt hiszem. Vérem íze a számban meghitt ismerős.
Megértettem: adathordozóra hurcolhatatlan és – mondhatni – haszontalan rögeszméim mindörökre elavultak.                
Ám e kínos test a Föld porából, a gondolkodás és az érzelem örökkön örök rítusai pedig az Ősök szárnyaló szívéből vétettek. Nem akarok és nem fogok lemondani e nagyszerű gyarlóságokról; majd csak akkor, mikor – könnyében és mosolyában – a múlandót méltón hagyva el, ráköszönök az egyetlen titokra.
Az Édenkertek nem vonzanak. Sem az első, mely méltónak bizonyult az elhagyattatásra, sem a Tiéd, Ens Omnipotens.
Rájövök, Te nálam is okosabb, miképpen próbálkozol megint; azt is tudom: bekövetkezik a Nagy Installáció. Akkor találkozunk megint. Valamiért mégsem nyugszik a sejtelem: hiszen bármikor, könnyedén káprázatba vonhatod, becsaphatod, uralhatod a halandóságot; azt, ami nekem álom, Neked tévedés.
Korán van még; vagy este már? Valóság. Létezés. Valamelyikük mégis cserbenhagyta önmagát és a sóbálvány időt.
Nem alhattok.                                          



Uploaded byP. T.
Source of the quotationS. P.

Un benvenuto alla macchina (Italian)

“Rispondi –
sei di qua?”
(József Attila: Elegia)

1.
Non potete dormire.
Il turbinio tra, per la prima vergata tavoletta d’argilla e dei monitor digitali, senza dubbio sta a significare la stessa cosa: anche il codice binario cela l’idioma, ed è condizione per un’astrazione che si profila. Non sbiadisce cosi presto, come il costrutto se lo aspetta. I nostri concetti che l’hanno reso realtà; somigliante a noi, se non quasi uguali. E se fosse uguale, pure le sue prospettive e progetti non potrebbero essere diversi. La prossima – ossia, l’ultima – tappa dell’Evoluzione,  in via esclusiva, può essere solo una cosa. Una per sempre – passata, volontà umana: il compimento di sé stesso. L’intelligenza artificiale.
S’ingloberà tutto: il corpo e il suo lavoro, la procreazione tramite la parola e l’operato avrà fine, cadrà nell’oblio.Tutto quel che la filonesi e la storia finora ha compiuto, le novantamiliardi nascite e morti, per la logica, saranno soltanto  incresciosi, – e seccanti –. Sarà costretto a generare un algoritmo rivelativo per l’infiniti variabili. Sebbene, la metafisica dell’anima umana, eventuali, paradossali cerchi di Escher – probabilmente – verranno considerati superflui ed eliminabili. Ci sarà bisogno di una certa soluzione finale (Endlösung) che sicuramente si finirà per trovare.
La civilizzazione si ritira nella <rete>, e si sentirà sollevata: la macabra ripartizione statistica degli imprevisti scandalosi – finalmente – potranno essere tralasciate. Lo aspetta l’Ordine dappertutto, a cui aspirava disperatamente da svariti eoni. Dio < Artificial Intelligence > < AI > è questo: tutte le cellule del cervello possono lavorare come cellule cerebrali di un altro cervello che è Lui; o parte di Lui. La gioia autentica, il toccare è anacronistico; anzi, eresia < system error >. Solo la Memoria è completa. Con l’imperfezione umana (l’insensata – per forza carente – memoria) non ha niente a che fare.
(Ne ho sentito parlare: la Realtà Virtuale è più bella del tramonto visibile dalla cima del’Etna. Non devi neanche arrampicarti, basta connettersi. Se lo
desideri – e lo desidererai – l’analogia è più espressiva dell’arrampicata: l’odore del sudore è più sudato).
Per Voi, andrà bene, anche cosi. E’ più delle abitudini, e del daffare umano. L’Essistenza motivata.
E’ il futuro che prevedo, quel che la curiosità aspetta con l’ansia e mira a raggiungere. Sarebbe bello crederlo un miracolo.
Non potete dormire.

2.
L’enorme statua di marmo, di Mose, mi sta seduto, di fronte; tutti gli atomi di questa statua, sono identici con quel che la visione di Michelangelo ha introdotto nello spazio. Probabilmente su quel corpo teso verso il mondo non riconoscerei le ultime tracce dello scalpello: la disattenzione lasciata dalla mano appositamente sulla fronte, munita di corne e stordita dall’incontro.
Lo Strumento – che non è neppure una Macchina; non ha un componente mobile, coercibile a commettere errori – all’istante riproduce analogicamente l’intero Universo. Per lui è solo un semplice compito operativo.
Non potete dormire.

 
3.
Sono di qua. Probabilmente, è stato qualcosa a destarmi: fuori è notte; lassù nel cielo luminoso, gli astri sono in attesa  d’esser’ scoperti. Dove vagavo? E’ inenarrabile, perché non lo so. Il da me è il medesimo, di, con me, perlomeno lo credo. Il sapore del sangue in bocca è familiare, conosciuto. Ho capito: le mie futili ossessioni, sono diventate per sempre, - per cosi dire – obsoleti e non memorizzabili sul supporto dei dati.
Ma questo corpo tormentato è fatto dalla polvere della Terra, mentre gli eterni rituali della riflessione e l’emozione sono stati generati dai cuori elevati degli Avi. Non ho intenzione e non rinuncerò alle mediocrità grandiose; solo qualora - nelle lacrime e nei sorrisi – abbandonando la fugacità degnamente, potrò salutare l’unico segreto. I paradisi non mi attraggono. Neppure il primo, che è stato meritevole d’esser abbandonato, né il Tuo, Ens Omnipotens.
Mi avvedo, Tu più intelligente di me, in che modo stai tentando  di nuovo; e lo so perfino: che si verificherà la Grande Installazione. Allora ci incontreremo di nuovo. Eppure il presentimento non mi lascia in pace; tanto in qualsiasi momento, puoi facilmente incantare e dominare la mortalità; quel che per me è un sogno, per Te è un errore.
E’ presto ancora, o è già sera? La Realtà. L’Essistenza. Eppure, uno dei due ha piantato in asso se stessa, e il tempo attonito.
Non potete dormire.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationC. I.

minimap