Sebestyén Péter: A trubadúr elköszön Királynőjétől

Portre of Sebestyén Péter

A trubadúr elköszön Királynőjétől (Hungarian)

(él egy hölgy, aki azt állítja, hogy
én e költő reinkarnációja vagyok…)

     Ezerszer írtam le a neved. Ezerszer átkoztam el a Teliholdat. Nem hívhatok se mélységet, se magasságot: az asszonyi szív megbabonázható ugyan, de végső akarata nem. Férjhez mégy, Eleonóra, Aquitania szép Királynője: ez országod érdeke. Nem irigyellek: Henrik egyszerűen elviselhetetlen. Egy vadkan.
     Hány vaddisznót nyilaztál le vagy döftél agyon, Úrnőm, a vadászatokon? Nem tudom, de sokat. Pajzsom védelmezett, ám nem volt szükséged rá. Egyetlen nagy fogócska-játék Neked a világ; engem is megragadtál és nem engedtél el azóta sem. (Mit sem használtak a formulák, amiket az ily esetekre – például – Alhazred ajánl a Necronomicon lapjain; a tyanai Apollonius módszereivel is mindhiába próbálkoztam…) A bűbájt, az ős igéket, miket vágyam és félelmem kívánt Reád, egyszerűen kinevetted.
     Éjjelente succubusok kántálják fülembe az ostoba tennivalókat: hogyan kössem meg lelked, öled, gyönyörű kebleid; alig győzöm elhessegetni őket. Oly sok éve már… Amúgy: ha igaz a szerelem, a mágia fölösleges; a Mágus pedig ostoba. Angol földre lépsz, Úrnőm; hideg és esős ott a világ. Szakítok hát lelkemből még egy rózsaszálat: itt marad a könyv – az első vagy az utolsó -, a Mabinogion. Aztán távozom, még mielőtt Te is elmégy. Oly tájakra vezet utam, ahol emberi szemnek nincsen láthatár. Még Neked sem, Úrnőm; pedig csodálatosabb és szabadabb asszonyt nem ismertem Nofretete óta, akinek nevét – rajtad kívül – itt még sohasem hallották.
     Jobb lesz így. Dúl a fecsegés, locsogás, és túl sok pap próbál szúrósan nézni a szemeimbe. Eleinte szórakoztatott, mikor folyton beleizzadtak és megfájdult az a tökkelütött fejük. Most viszont már valami mást emlegetnek: üres a helyem a miséken; hogy testem nem fogja semmilyen fegyver; beszélő állatokat; csupa olyasmit, amiről sejtelmük sem lehet, nemhogy bizonyosságuk. Egy püspök – mindegy, melyik – azt állítja: szívemre égetve ott a Pentagrammaton. Te tudod, Úrnőm, az igazat; de mit számít már mindez?
     Vigyázz a csuhásokkal; sosem kedvelték a Királynőt. Ezután Királyné leszel; ám Tőled függ, Henrik játékszerévé válsz-e, vagy úgy mozgatod őt, mint az ügyes velencei mutatványosok a bábokat. Mégis féltelek: a férfivágy tüzelte, hatalommal eltelt gonoszság ellen még az örök Éva ereje is kevés lehet; az irgalmatlanság keresztjei pedig már ezer éve állnak és bűneik az egekbe kiáltanak.
     Tegnap láttalak a kertben; nem búcsúzkodom. Párnád alatt ott a pergamenre rótt kézirat: tégy vele, ahogy tetszik. Nap és Csillag kísérjen, Eleonóra, lovagod és dalnokod halhatatlan szerelme. Arra kérlek még: a kalitkákból engedd szabadon madaraidat. Gondoskodom róla, hogy messzi hazájukba eljuthassanak, hiszen velük repülök én is: Chrétien de Troyes.
     Feledékeny az ember. Remélem, nemsokára hírem se marad.



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp://feherilles.blogspot.com

minimap