Sebestyén Péter: Commento alle parole (Kommentár a szavakhoz in Italian)

Portre of Sebestyén Péter

Kommentár a szavakhoz (Hungarian)

     Ay, mondja, és álmodik. Ha majd felébred, észreveszi a legelső cápát és tudja, mit miképpen rendezzen el. Oroszlánok ugyan nincsenek (senki nem bír tudomással efféle lényekről, tehát nem álmodhat velük), de aki e hiányt megméri, az összevérzi a szavak fehér lepedőjét és senki nem marad ártatlanul. A fölforgatott világ entrópiája, semmi más. A vakok ujjaiban ott a körültapogatott fény mindahány megnevezése, amit a  nap vagy az éj megírt.

     A halak szemét látja, a megmozdíthatatlan hiányt a kerekségben, a lámpások sorát a móló mellett. Senki nem vár vissza senkit. A parton még áll valaki, vagy valakinek a szelleme. Ha most nevet ad neki, diadalmasan tér vissza, mint tavasszal a száműzött uralkodók. A palánkra támaszkodik, megméri a távolságot, a háromszögek helyén mintha a saját arca volna, minden uszony csodaszép ami közelít vagy elmarad. Tegnap már eloldozta a csontvázat, álmodik, a szellemnek arca sincs már, csak a hal szeme, ahogy az egekbe emelkedik. Rajzanak a cápák, körültáncolják a felhőket, a csónakban áll és nézi a Föld kezdőpontját, álma véget ér és minden temetetlen szó az eszébe jut. Mikor a hal eléri az  óceán feneketlen fenekét, felébred. A csónak végében ott lapul az ami nincs, sörényén délibáb, az álmok partvidéke, suttog valamit, feltápászkodik  és – mint a szellem –  végiglépdel a móló halszagú kövei felett.



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp://feherilles.blogspot.com

Commento alle parole (Italian)

    Ay, dice, e sta sognando. Svegliandosi noterà il primo squalo e saprà, come dovrà disporre le cose. Magari leoni non ce ne sono (dell’ essistenza di tali esseri,non è a conoscenza nessuno, perciò non li può sognare) ma colui, chi questa mancanza valuterà, sporcherà il lenzuolo bianco delle parole di sangue, e nessuno rimarrà innocente. E’ l’entropia del mondo sconvolto, nient’altro. Tutte le denominazioni della luce palpata, scritte del giorno o della notte, sono nelle dita dei ciechi.

       Vede l’occhio dei pesci, la mancanza inamovibile nella rotondità, la fila dei lampioni a ridosso del pontile. Sulla riva qualcuno sosta ancora, o è solo il suo fantasma. Se adesso lo chiamerà per nome, tornerà trionfante come a primavera i sovrani esiliati. Si appoggia sulla staccionata, valuta la distanza, al posto  dei triangoli come se ci fosse il proprio viso, tutte le pinne che si stanno avvicinando o alontanando, sono stupende. Lo scheletro ha già slegato ieri, sogna, al fantasma manca perfino il viso, solo l’occhio del pesce, come nei cieli ascende. Gli squali brulicano, danzano intorno le nuvole, lui fermo nella barca, osserva il punto d’inizio della Terra, il suo sogno giunge alla fine e gli vengono in mente tutte le parole insepolte. Quando il pesce raggiunge il fondo dell’oceano senza fondo, si sveglia. In fondo alla barca, sta acquattato, quel che non esiste, con il miraggio sulla criniera, la riviera dei sogni, sussurra qualcosa, si tira su e – come il fantasma – percorre le pietre del pontile, che sanno di pesce.

 



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap