Sebestyén Péter: Četvrta elegija iz Bornholma (Negyedik bornholmi elégia in Serbian)

Portre of Sebestyén Péter

Negyedik bornholmi elégia (Hungarian)

Szikla sziklán remeg. Emlék és feledés feszít

horgonyt belé. Hazatért? Megérkezett? Évszakok

örök halála, megfejthetetlen –

Pereg bőréről a higanyos idő. Egy eldobott kő

akarta így (vagy egy másképp-teljes világ), ami

lavinát görgetett fölfelé, lefelé –

Már a tenger se háborog.

 

Megint ugyanúgy: az elhagyott kőfejtők összes

kavicsát mintázza újra, amik – káprázat ez! –

nem készítenek sem bizonyosságot, sem gyönyörű

aritmetikát, csak a valaha-volt valóság minden

megnyílt pillanatát –

A nem-perelhető anyag öleli őt.

 

A földeknek vége itt. Nem tanítható a szél, a kő,

a fű egy emberi hangra sem, s a férfi boldog így.

Beledől a tajtékból kihajló éneklő éjszakába.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationSebestyén Péter

Četvrta elegija iz Bornholma (Serbian)

Stena na steni drhti. Sećanja i zaborav me mori,

sidro na njih. Vratio se? Stigao je? Večna smrt

godišnjih doba, nedokučiv –

Ljušti se žilavo vreme s njegove kože. Jedna

odbačena stena je htela tako (il neki drukčiji svet),

koja je pokrenula lavinu prema gore i dole –

Ni more nije uzburkano.

 

Sve je isto: belutke napuštenih kamenorezaca

ponovo oblikuju, koji – utvara je! –

ne pružaju izvesnost, niti prekrasnu

aritmetiku, samo svaki doživljeni tren

negdašnjeg postojanja –

Nepromenljiva materja ga grli.

 

Tu je kraj zemlje. Vetar, kamen, trava ne mogu

dokučiti ljudski glas, a muškarac je tako sretan.

Utapa se u spokojnu noć iz talasa izniklu.



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp://feherilles.blogspot.com

Related videos


minimap