Sebestyén Péter: Šezdesetšest stepenica Omara Khajama (Omár Khájjám hatvanhat lépcsőfoka in Serbian)

Portre of Sebestyén Péter

Omár Khájjám hatvanhat lépcsőfoka (Hungarian)

Múlik éjszakám. Csillagaim a hajnal felprédálja mind. A másik fény-idő jön, amiben már nincsen se titkom, se örömöm. Mindig így érkezik: rózsás reggelbe fakulnak drágaköveim. A holnap van itt, ami mondják – az emberé, s ami – ezt is mondják – az életre tanít. A sötétség a dzsinneké; a mi sorsunkat Allah napvilágba szőtte. Nem tagadom, ez igaz lehet. Mikor a hatvanhat lépcsőn lemegyek, kezdődik, ami sohasem múlik. Világunkat mi halandók ekkor készítjük el. Érzem a lovak szagát; hallom az induló sereg zörgését, a szúk zsivaját; kérem az Egyetlent, nyugtasson meg ebben az örök együttlétben, amiben a múlandósággal alkudozom.
     Várnak a palotában. Bölcsességem hírét az országok útjai messzire viszik. Cselekszem ilyenkor: tanácsaim fényétől gyarapodik a trón, méltányosságot és igazságot nyer az ártatlan, büntetést a bűn; a Próféta óhajtása szerint. ’Ti halandók!’ Én igazítom életetek minden percét, s az Ő fényessége szól tudományomban, amint szent szúráit a ti szavaitokra szabom. Ameddig lehet, követlek titeket: gyógyítom a testet s a lelket mit belétek leheltek; sírást és nevetést énekelek; a létezés összes bánatát hordozzák dalaim, s a szépség erős hatalmát belőlem meríti a szív. Nem tudom, miért van ez így; miért én, a csillagász és orvos, a költő és építész lettem az, aki méri és sorolja az evilági időt. Csak az Övé e tudás, és én már nem faggatom. Ha folytonos rákérdezést kíván ez a lét, akkor nincsen, amin gondolkodhatok. Mégis, úgy látom: van valami; a paradicsomi ígéretnél is több; az elrendezett univerzum elégedettsége a nemzedékek fenséggel újuló soraiban. Lehet: a szándék maga ez, hogy éljen az élő, aki lát, dolgozik, fogalmaz; akinek megengedtetik egyetlen akaratot követni annak végtelen olvasataiban. Estefelé visszatérek az obszervatóriumba. Feltámad a hűs szél; eljön újra a tágasabb létezés. A nagy ég mintáiban ott az arc; bocsáttassanak meg nekem e szemérmetlen szavak. A tervet fürkészem, mint előttem is annyian: ez a legigazabb, egyedül bűnös törekvés. Nem tudhatom, lehetséges-e olyan emberi szó, amiben elevenné épül az elképzelhetetlen és vigasztaló gondolat; ha igen, akkor – ha Ő is úgy akarja – fogadja be tévelygő, magányos lelkemet.
     Amíg élek, élnek az álmok is; enyém mind az alkonyat, amit a dzsinnek foglalnak el. Ismerem hatalmukat és természetüket, hiszen réges-rég kiegyeztem velük. Néha úgy érzem, ők suttognak fülembe minden választ, melyekre immár nem áhítozom.
     Kezemben tízezer megnyilatkozás; felhőtlen éj ragyogtat minden csillagot. A toronyban érjen a vég; erre vágyom: én, Omár, a szúfi. Harminchárom évig éltem itt. Tudom: utolsó pillanatomban megnyílik a csillagvilágok ködén túli bizonyosság hatvanhat lépcsőfoka, amin – túl a végtelenen -  Őhozzá lépdelhetek.  



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationa szerző

Šezdesetšest stepenica Omara Khajama (Serbian)

     Prolazi mi noć. Moje zvezde jedan po jedan guta svanuće. Dolazi druga svetlosna dob, gde nestaju moje i tajne i radosti. Uvek tako stiže: moji dragulji u ružičastom jutru blede. Sutra je tu, što pripada čoveku – kažu, i što je učitelj života – i to kažu. Tama pripada džinovima; našu sudbu Alah je u svetlost utkao. Ne poričem, to može biti istinito. Kad niz šezdesetšest stepenica se spustim, započinje ono što nikad ne prolazi. Mi smrtnici tad stvaramo vlastiti svet. Osećam miris konja; čujem zvuk pokrenute vojske, žagor pazara; molim Jedinog, neka me umiri u toj večnoj simbiozi gde se sa prolaznošću pogađam.
     Čekaju me u palati. Vest o mojoj mudrosti u daleke krajeve dopire. U tim trenutcima delam: u svetlu mojih saveta prestol se bogati, nedužnog sustiže pravda i priznanje, a grešnika kazna; prema priželjkivanju Proroka. „Vi smrtnici!“ Podešavam svaki vaš doživljeni trenutak, Njegova svetost govori u mojoj nauci, kako svetu suru prema vašim rečima krojim. Dokle god je moguće, ja vas pratim: lečim tela i u vas usađene duše; opevam plač i smeh; u mojim pesmama su utkane sve patnje bitisanja, moć lepote srce od mene dobiva. Ne znam zašto je to tako, zašto sam ja, zvezdoznanac i lečnik, pesnik i neimar postao taj, koji meri i zbraja vreme ovoga sveta. Znanje je samo Njegovo i ja ga više ne mučim sa pitanjima. Ako večita pitanja zahteva taj opstanak, tad ne postoji ništa o čemu bi mogao razmišljati. Ipak, smatram: postoji nešto; nešto što je više od obećanja rajske sreće; zadovoljstvo uređenog univerzuma u redovima uzvišenih novih naraštaja. Moguće je: sama namera je to, da taj ko živi nek živi, motri, radi, formulira; dozvoljeno mu je slediti jednu jedinu volju u beskonačnim lektirama. Predveče vraćam se u observatorij. Oživi osvežavajući vetar; ponovo stiže uzvišeniji opstanak. U šarama velikog neba tamo je lice; neka mi bude oprošteno zbog tih besramnih reči. Ispitujem projekte, kao i pre mene mnogi: to je jedino istinito, očaravjuće stremljenje. Ne mogu znati, da li postoji ljudska reč u kojem oživi nezamisliva i utešna misao; ako da, onda – ako i On želi – nek prihvati moju samotnu, zalutalu dušu.
     Dok živim, žive i snovi; moji su sutoni koje džinovi zauzimaju. Poznajem njihovu moć i narav jer sam se s njima već odavno nagodio. Koji put tako osećam da svaki odgovor oni mi šapuću u uši, na koje više ne čeznem.
     U ruci desethiljada deklaracija držim; čisto nebo pokazuje svaku zvezdu. Neka u  zvoniku sazreva kraj; toga sam željan: ja, Omar, poklonik sure. Trisedesettri godine sam živeo tu. Znam: u poslednjem času otvorit će se iza magle zvezdanih svetova šezdesetšest stepenica stvarnosti, na kojima – s one strane beskonačnosti –
    moći ću do Njega stići.



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp://feherilles.blogspot.com

minimap