Somlyó György: Arejon (Arión in Serbian)

Portre of Somlyó György

Arión (Hungarian)

…Vihogva fogták közre… Ám daloljon,

ha jobb a lelkének! Mit volt nekik

a dal! mit nékik, a bennük homályló

rejtelmes istenek ha fölragyognak

s villámló rend cikáz! Mit tudtak ők,

mit tudnak ők felőlük, rettegett

és rémült útjaik során üzetve

vízen és szárazon?…

                                       De fönn,

magát önnön tündökletébe rejtve

állott a nap, a megingathatatlan,

s izzó magva körűl, az ezeregy

szélben lobogva, rojtos széleit

korommal írva égre, mint a láng,

ingott a tér.

                                       És ő, e lobogásban,

maga is, mint a láng, magasra csapva,

s fürtös fejét a dalnak fölemelve

és örvényekbe-látni-húnyt szemekkel

és meg-nem-ingva, mint a szédület,

a bárkaorr habvert csucsán kiállott

a báva nép fölé, mélység s magasság

fölé, önnön szíve fölé kiállott

és állva, megrándult minden izében,

élet s halál közt ajzva pattanásig,

amint a vásott sors belékapott.

 

És felcsapott a hang és lecsapott.

Mint az ég ívén cikázó sirály,

mint a habok között a bárka orra,

mint a szivében rémület s remény.

Ki nem látta e hangokat?

                                       A zajgás

elültén szétterült csend nyughelyét

fölverve, rebbentek, pattantak és

villantak és – kihúnyva visszahulltak,

szikrák szorgos szövőszékén teremve,

ó, élő lant, ó aranyveretű

torok, s ó, kettő fényes szőttje: hangzat!

Vakítva rajzottak s alant vakon

pihentek el, mind várva, várva – rá,

ki tudta már, hogy vesztét leshetik,

hiába, ő már el nem veszhetik.

 

Táncol a táj. Arión énekel.

S már nem is ő dalol, az ének, ó, a

vásott, a bűvös sors énekli őt,

s egész valója hanggá lesz, amint

istenének neve fölzeng az ajkán,

amint ő fölzeng az isten nevében,

amint e név fölzeng a tengeren,

fölzeng és elhal:

                                       PAIÁN!

                                       És nyomában

fekete némaság gomolya tátong

s vele oszlik alakja, mint a füst.

 

S az ellobbant csudára rászakadt

kormos sötétben lassan ring a bárka

irdatlan útjain tovább, az elgyúlt

csend hullongó pernyéiben,

miket már újra megzörrent a raj,

felver a döbbenet…

                                       Paián! te fénylő!

 

Hadd zenglek én is, hadd vetem nevedbe,

ajkamon kelt fényes nevedbe sorsom!

Kalózok közt, kalózhajón, kalóz

szelek kényén, kalóz sors sodratán

vettetve – hadd vetem magam ki én is.

Ó, szívem mélyéig feszíts, veszély,

zendülj fel izmaimban, lendület,

pattanj szökő párává, sűrü test,

s lélek, ölts testet, röpke-surranón:

fogadj magadba, dal! te tünde

és el sosem tűnő, ringassatok

bizton, ti mindentudó tengerek.

 

Roppant sugár az ég íve, az isten

íjjának fényes idege remeg.

Pattanj, nyíl, repíts láthatatlanul

és ámulatra tégy ki Tainaronnál

a döbbenetre-gyűlt népség előtt:

                   eltűnő delfinem.

 

(1944. március)



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp://dia.jadox.pim.hu

Arejon (Serbian)

…Cereći su ga opkolili… Nek peva,

ako mu duši tako prija! Šta im je značila

pesma! briga im ako u njima skriveni

tajanstveni bogovi zasvetle i

sevajući red šara! Šta su oni znali, gonjeni

preko vode i kopna na njihovim

stravom omeđenim putevima

šta znaju o njima?... 

                                       Ali gore,

sebe u vlastiti čar skrivajući

stajao je nepokolebljivo sunce,

oko njegove užarene jezgre, treperći

u vetrovima, izlizane rubove na nebo

poput plamena čadžom pisajući,

teturao prostor.

                                       A on u tom treperenju,

i on sam, kao plamen u vis udarajući

digao kovrdžavu glavu pesme

i sklopljenim očima promatrao virove

i ne uzmicajući, poput zanosa

na vrhu uzrujanog bikovog nosa iznad

ubogog naroda, iznad dubine i visine

stao, iznad vlastitog srca stao i stojeći

između života i smrti gonjen do

raspuknuća čitavim telom zadrhta,

kako ga je neumitna sudbina dohvatila.

 

I udari glas i nenadano zaskoči.

Kao galeb koji na nebeskom svodu kivuda,

kao pramac korabljice među talasima,

kao užas i nada u njegovom srcu.

Ko nije osetio te glasove?

                                       Prolaskom

huke mesto blažene tišine

prekinuli treptaji, prasci, blesci

i – sunovratile sagorele iskre

nastale na njegovoj vrednoj tkanjači,

o živo lauto, o zlatokovno grlo,

i o, od ta dva nastali sjajni vezo: sazvučjo!

Zasenjujući su se rojile i u dubini slepo

umirile, čekajući – njega čekajući,

ko je već znao da mu mogu slom čekati,

ali zalud, on već ne može nestati.

 

U plesu je krajolik. Arijon peva.

I već ne on peva, pesma, o ta

opaka, čarobna kob peva o njemu,

i čitavo njegovo biće u glas se pretvori

kad se na usnama ime njegovog boga začuje,

kad se u ime boga oglasi,

kad se to ime nad morima začuje,

začuje i utiša:

                                       PAJAN!

                                       Iza njega

kolut crne tišine zjapi

i kao dim i njegov lik nestaje.

 

I u na nestalo čudo sručenom

garavom mraku na nepreglednim

putevima nastavlja svoj put korabljica,

u prosulom pepelu izgorele tišine

što već opet roj uzvitla,

košmar uskomeša…

                                       Pajane! ti sjajno!

 

Neka te i ja opevam, nek ubacim u tvoje ime,

na usnama mi rođenom imenu svoju sudbu!

Međ gusarima, na gusarskom brodu, izložen

gusarskim vetrovima, previrajući u viru gusarske usudi

– neka i ja budem deo te kobi.

O pogibijo, do dna srca me napni,

poletu, oglasi se u mojim mišićima,

gusto telo, u odbeglu paru se pretvori,

i dušo, u hipu klisnuvši, telo poprimi:

ti blistavo pesmo, primi me u sebe!

i vi more sveznalice, uvek postojane

ohrabrujući vi me uljujkivajte.

 

Nebeski svod je golem mlaz zraka,

sjajan nerv bogovog luka titra.

Poskoči strelo, digni me nevidljivo

i izloži me kod Tajnarona radi snebivanja

ispred zaprepaštene gomile:

                   moj isčezavajući delfine.

 

(mart 1944.)



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp://feherilles.blogspot.com

minimap