Szécsi Margit: La mano fiorita (A kivirágzott kéz in Italian)

Portre of Szécsi Margit

A kivirágzott kéz (Hungarian)

Nagy Lászlónak

 

Ki forgat a ragyogó Űrben?

Ki tölti be még a véremet is sugárral?

Mi vágott egybe a lényemet villogtató idővel,

száguldó sorsom ostorával, urával?

 

Én apró almácska, a föld szájai közt

lavírozó, a mohó torkok buzgó elkerülője!

aki úgy akar lenni az elmúlásé, hogy az örök éjben

ágas-bogas csillagfa sugarazzon belőle!

 

S te, megérted e muszáj-tánc nagyszerűségét,

s tudod: rám-lángoló szerelmedből nem vész semmi se kárba

mert az én halálom: győzelem a halálon, s magasztos, mint az anyáké:

  gyere velem táncolni a halálba.

 

Kő és jég üdvözült arca figyel engem öröktől.

Aluszom, csontomnak sötét hordák csontja a párna.

De föltámadnak az ősök, ha mozdul a derekam:

  gyere velem táncolni a halálba.

 

Kiülnek a lobogós szemek a koponya-gödörbe,

benövi áldott bőr azt, ami lárva,

rézperecek csörrennek, tapsol a kivirágzott kéz –

  gyere velem táncolni a halálba.

 

Hörren a bozóti párduc, támadna, s nem mer,

foga megcsattan, idegesen reszket szőke szakálla,

körénk vonja a szörnyeket a gyönyörű hús –

  gyere velem táncolni a halálba.

 

Beérik minden, érik a vihar is az égen,

feldörög az ég, mintha rávernének érces gitárral,

nagy zápor-csöppök, mint ezüst ókori pénzek

fizetnek a termésért, fekszik a föld kitárva.

 

Íme, a mezőkből hirtelen kinől a város,

felhőkarcolók tetőprizmáin hasal a felleg,

fönn, fönn a szélkakasok heves réz-szárnyai

hülnek az űri fúvásban, s gyönyörűen kelepelnek.

 

Én, aki feltörtem a nyomorból, hogy Európát

elragadjam, én, a világ női vagánya,

zászlómat a legmagasabb tetőre tűzöm –

  gyere velem táncolni a halálba.

 

Édességet, keserűséget begyűjtött a vérem.

Gazdag vagyok, bár alig telik ruhára.

Forgok, mint a szélmadár, új muzsikák tornádója iránt–

  gyere velem táncolni a halálba.

 

Randevúm az élettel csupa tisztesség, csupa hűség.

Nem zabált lényem, hájat föl nem szedett magára.

Tesem, mint lelkem, még eszményektől szikár –

  gyere velem táncolni a halálba.

 

Nagy éjszakámat én álmodom teli

élőkkel, tiszta szívekkel, s álmodva-szállva

forgunk majd a termékenység csillag-terében –

  gyere velem táncolni a halálba.

 

Irgalmatlan az idő, rideg szelében

gurulnak óriás glóriák sápadtra-válva.

De az én védtelen arcom fényessége el nem múlik –

  gyere velem táncolni a halálba.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://mek.oszk.hu

La mano fiorita (Italian)

Dedicata a Nagy Laszlò

 

Nello Spazio luminoso chi è che mi dirige?

Le mie vene, con i raggi, chi le ha pervase?

Cosa ha unito, il mio essere al tempo sfolgorante,

al flagello del mio destino galoppante,al suo Signore?

 

Io, la mela minuta, tra le bocche della terra mi sto

barcamenando, ingorde gole alacremente evitando!

chi al tramonto vuol’ giungere, potendo brillare

nella notte eterna, come un albero di stelle, ramificato.

 

E tu, capisci la grandiosità di questa danza obbligata,

del tuo amore che mi irradia, non va perduta niente,

la mia morte: è la vittoria sulla morte, è sublime,

come di ogni madre:

    vieni con me a danzare nella morte.

 

Pietra e ghiaccio, in eterno mi osservano beatamente.

Dormo, come cuscino, le ossa delle orde sconosciute.

Ma risorgeranno gli avi, se la schiena mia si muove:

    vieni con me a danzare nella morte.

 

Nella cavità dei teschi, occhi sporgenti e fiammanti,

benedetta pelle,copre tutto lo stato larvale,

bracciali di rame tintinnano, applaude la mano fiorita -

    vieni con me a danzare nella morte.

 

Ruglia il gattopardo, troppo vile, per attaccare,

digrigna i denti, la barba bionda nervosa gli trema,

carne stupenda, ci circonda di mostri -

    vieni con me a danzare nella morte.

 

Si matura tutto, anche la tempesta nel cielo,

tuona il cielo, come suonato dalla chitarra metallica,

gocce grandi di acquazzone, come monete d’argento

 pagano per il raccolto, la terra giace dischiusa.

 

Ecco, nella campagna, all’improvviso spunta la città,

sui tetti, in cima ai grattacieli nuvole appese,

 lassù, le ali ardenti del gallo segnavento, si rinfrescano

 nel alito dello spazio, gloglottando stupendamente.

 

Io, che dalla miseria mi son levata in alto,

per conquistare Europa, io, bullo al femminile,

la mia bandiera fisso sul tetto più alto -

    vieni con me a danzare nella morte.

 

Di gioie e amarezze il sangue mio ne è pieno.

Son ricca, senza avere denaro per una vèste.

Roteo come la girandola al suono della musica nuova –

    vieni con me a danzare nella morte.

 

Il mio incontro con la vita è onesta, fatta di lealtà.

Non ho accaparrato, né son diventata benestante.

Corpo come l’anima, dagli ideali è asciutta -

     vieni con me a danzare nella morte.

 

Le mie notti grandi, colmo sognando i viventi,

i cuori puri, volando – sognando, ruoterem’

 nello spazio  stellato della fecondità –

      vieni con me a danzare nella morte.

 

Il tempo è spietato, nei suoi venti freddi,

rotolano enormi glorie diventate pallide.

Ma lo splendore, del mio viso inerme non passa –

    vieni con me a danzare nella morte.

 

 



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap