Szabó Lőrinc: Mens jeg lytter til Mozart (Mozart hallgatása közben in Norwegian)

Portre of Szabó Lőrinc

Mozart hallgatása közben (Hungarian)

„Csak a derű óráit számolom”,

mondta pár szó s egy vasrúd a falon,

a napóráé. Láttam én is a

latin szöveget, s lelkem bánata

irigyelte a vidám öreget,

aki oly bölcs betűket vésetett

a buta kőbe… Bár, ki tudja, nem

rögtönzés volt-e csak, szellemesen

dacos sugallat az a gondolat?

Dac és sugallat bennem is akadt

egykor, de az árny mindig sulyosabb

maradt a fénynél… A felhők fölött

kellett volna elfogni az örök

tündöklést! a nap arany árvizét,

tengerét! az édes könnyelmüség

lepkeszárnycsókú pillanatait,

s főképp azt, melyben a mámor lakik,

az ifjú gyönyört, melynek kései

mása most annyi váddal van teli:

a szeszként libbenőt, a legvadabb,

a villámgyors tigris-szitakötőt,

a kékzománc tüzet, a zizzenőt,

ki kedvesével a kéj nyolcasát

gyűrűzve libben láng-deleken át

s alkonyi csöndön!… Tavak, mocsarak

szittyói közt, szikrázó ég alatt

ma is szállok én… csak testben öreg…

(Nono! – mordúl bennem a szörnyeteg

igazság)… Igen, azt a testtelen

úszást, lebegést kéne, istenem,

utólérni, a könnyűt, úgy, amint

a gyermekkor csinálta, most, megint:

a sellőkét a vízben, szúnyogét

fátyolködében, csak az örök ég

örök hajósa lenni, ahogyan

ma is visz a képzeletem-agyam,

valahányszor párologtat-emel

a kép, mint karmestert a pálca, mely

fuvolát zendít s kürtöt s hegedűt!

Óh, igen, a fényt, napot, a derűt,

illatok táncát, szélhalk őzikét,

s fent a kékben a habos gőzökét,

azt kellene most visszahozni, hogy

átjárjanak uj, forró áramok,

nem a grönlandi szörnyek, nem ezek

a jegesmedve s rozmár hidegek,

melyektől annyit szenved a szegény,

hogy a pokolba vágyik, s annyit én; –

kinti rémüktől félve hallgatom

Mozartot, s tűnődöm a tavaszon

vagy akárcsak a mult nyáron (pedig

az is vén volt már, ötvenötödik!):

és felsóhajtok: gyógyíts meg, Zene,

te, Mindenségé, édes üteme

a fájdalomnak, Varázsfuvola,

varázsjáték, te, tündér mámora

hitnek, reménynek: árnycsík a falon

a nagy fényben, s a szívben nyugalom

s üvegparázsként égő sugarak

az élő lomb tengerzöldje alatt,

s bölcseség, a vidám öregeké,

amilyen azé lehetett, azé

a napórásé, ki – „Non numero

horas nisi serenas!” – drága jó

intelmét adja, még most is, tanácsul:

„Csak derűs órát veszek tudomásul!”



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://dia.pool.pim.hu/html/muvek

Mens jeg lytter til Mozart (Norwegian)

«Bare de lyse timer regner jeg med»,

sa skriften på muren og solurets tre

av rustent jern. Også jeg har vel sett

den latinske teksten, min sorgfulle sjel

misunte den glade og lystige gamling

som ristet så kloke ord inn i stenen,

den dumme stenen - forresten, hvem vet

om hendelsen bare var improvisert,

et spirituelt eller trassig innfall?

Også i meg bodde lynsnare innfall,

men tyngre enn lyset blir skyggene alltid.

Man skulle ha fanget bak skyenes gitter

det solgylne hav og det evige glitter,

det søte lettsindighets lyse sekunder,

så lette som sommerfuglvingenes kyss,

og særlig beruselsens sitrende bolig,

den salige fryd hvis forsinkede minne

er fylt av bebreidelser, anger og klage;

den fryden som steg til den villeste rus,

som tiger-libellens bevingede dans,

dens raslende, blå-emaljerte ekstase

i parringslek over det blankstille vann,

en frydsvanger åttring i middagens hete,

i skumringens stillhet på innsjøens flate,

jeg flyr jo fremdeles - med alder i kroppen -

over myr og siv under glitrende himler.

(Nei, nei, knurrer rettferdens nøkterne udyr.)

Å, kunne jeg innhente barndommens rike,

den kroppløse svømming, de florlette svev,

den unge forventningen slik den var mulig

i barndommens lyse, forjettede land:

Se havfruers lek i det blåklare vann

og myggenes dans i den slørete disen,

for evig blir himmelens evige farmann,

slik som jeg fremdeles blir båret av drømmer,

av syn, fantasier og tanker med vinger

hver gang jeg blir løftet av lysende bilder,

så lik dirigenten som løftes av staven

og setter i gang fiolin, horn og fløyte!

Å, munterhet, solen og lyset som svinger,

det vindlette rådyr og duftenes dans,

og fjernt i det blå driver skummende skyer -

dem skulle jeg fange som flyktige drømmer,

da skulle jeg enda en gang bli benådet

med nye visjoner og hetere strømmer,

ikke de isnende udyr fra Grønland,

polarbjørnens kulde og hvalrossens frostglans,

alt det som fattige sjeler blir plaget av

inntil de ønsker seg selveste helvetet;

jeg frykter de iskalde, hvite gespenster —

jeg lytter til Mozart og drømmer om våren,

og kanskje jeg drømmer om forrige sommer

(i visdom og alder den femtiende)!:

Jeg sukker og sier: Musikk, gi meg helbred,

du Altets og smertens berusende sødme,

du balsam for sinnet, fortryllede fløyte,

du alle forhåpningers magiske rus:

se skyggenes lekende stripe på veggen

i lyset det store, og stillhet i hjertet,

og lysstråler brenner som glødende glass

bak løvets vibrerende, havgrønne farge,

en lykkelig visdom som kan ha vært hans,

den gamles fortrolige innskrift på muren,

og solurets vennlige, klare formaning:

«Non numero horas nisi serenas!» Se:

«Bare de lyse timer regner jeg med!» 



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.federatio.org/mi_bibl

minimap